Megtorpant a Videoton

2010. október. 29., 21:14   |    

Megtorpant a Videoton

A Monicomp Liga 12. fordulójában a DVSC-TEVA 3-1-re nyert hazai pályán a Kaposvári Rákóczi ellen, a bajnoki címvédő Czvitkovics Péter duplájával szerezte meg a három pontot. A listavezető Videoton 2-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Honvédtól, mindkét találat Danilo nevéhez fűződik.

Czvitkovics-duplával győzött a bajnok

DVSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi 3-1 (1-1)
Vezette: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, Albert István)
Gólszerző: Bódi a 36., Czvitkovics a 71., Czvitkovics a 75., illetve Oláh a 43. percben

Az első percekben a Debrecen volt veszélyesebb, a hazaiak több komoly helyzetet is kialakítottak Kovács Zoltán kapuja előtt. A 30. percben Czvitkovics Péter ugratta ki Bódi Ádámot, akinek azonban egy kicsit hosszú lett a labda. A 36. percben Fodor Marcell passzolt Bódi elé, a fiatal támadó első lövését még védte a kapu, de a duplázásnál már tehetetlen volt (1-0). Még az első félidőben egyenlített a Kaposvár, egy rosszul elvégzett kirúgás után Oláh Lóránt alakította 1-1-re az állást. A fordulás után sokáig egyik csapat sem került közel a vezetés megszerzéséhez, majd a 71. percben Czvitkovics szabadrúgásból a hálóba talált (2-1). A 75. percben ismét Czvitkovics állt a labda mögé egy szabadrúgásnál, és ismét betalált, lövése után a labda a jobb alsó sarokban kötött ki (3-1).


Honvéd megállította a Videotont


Videoton FC – Budapest Honvéd FC 0-2 (0-0)
Vezette: Kassai Viktor (Ring György, Szpisják Zsolt)
Gólszerző: Danilo az 52., Danilo az 57. percben

Az első játékrész elején egyik csapat sem találta a ritmust, sok hiba tördelte a játékot. A Honvéd biztos védekezése mellett a hazai támadók nehezen találták a helyüket, de a vendégek előtt sem adódott jelentős gólszerzési lehetőség. Az 52. percben egy jobb oldalról érkező beadás az ötös sarkán egy Honvéd-játékos lábán továbbcsúszott, Danilo pedig hét méterről hatalmas erővel a kapu bal oldalába bombázott (0-1). Az 57. percben ismét Danilo villant, ívelt passzt kapott a tizenhatos előterében, négy védő között tolt egyet a labdán, majd laposan kilőtte a bal alsót (0-2). A gólok után a Videoton vette át a mérkőzés irányítását, de a fehérváriak nem tudtak szépíteni sem, így a Honvéd 2-0-ás győzelemmel szerezte meg a három pontot.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS