Megújult ETO vár a listavezetőre

2015. február. 26., 15:26   |    

Megújult ETO vár a listavezetőre

Az OTP Bank Liga első tavaszi fordulójának programjából kiemelkedik a Győri ETO FC - Videoton FC rangadó.

GYŐRI ETO FC–VIDEOTON FC
(Március 1., vasárnap, 16.30)

Az ősszel a vártnál gyengébben szereplő győri csapat rögtön rangadón adhat számot a téli változásokról, illetve a várt javulásról. Az ETO hazai mérlege meglehetősen gyenge, a csapat ősszel a nyolc hazai találkozójából csak kettőt nyert meg, hármat elveszített. A Videoton FC ellenben hatból ötöt megnyert, s csak egyet adott döntetlenre vendégként. A fehérváriak több gólt szereztek idegenben, hat mérkőzésen, mint a győriek nyolcon, pályaválasztóként.

A két csapat győri mérlege az utóbbi időben a székesfehérváriak szempontjából kedvező. Az ETO számára a Vidi lett a 2010-es években az első számú mumus, 2011. októbere óta nem sikerült legyőznie az ETO Parkban a Vidit.

- Kimondottan örülök, hogy az első mérkőzésen a Vidivel játszunk, hiszen egy jó kezdés a listavezető ellen nagy erőt adhat az egész tavaszi szezonra – mondta az mlsz.hu-nak Priskin Tamás. - Úgy érzem, remekül sikerült a felkészülésünk, több erős külföldi csapattal is megmérkőztünk. A szlovén Maribor ellen szoros vereséget szenvedtünk, de ezen a találkozón is jól játszottunk, a bolgár Liteszki Lovecset pedig sikerült legyőznünk. A legtöbb változás télen a mi keretünkben volt a teljes mezőnyből, sokan távoztak, de érkezett több kiváló labdarúgó, például a Dinamo Zagrebtől Luis Ibánez, aki a bal oldalon bevethető. Vasile Miriuta érkezésével stabilabb lett az együttes, a vezetőedzőnk minden korábbinál agresszívabb letámadást kér tőlünk, ez lehet az egyik fő fegyverünk tavasszal.

Ahogy Priskin Tamás is említette, a két csapat közül a győriek estek át nagyobb átalakításon a téli holtidényben. Miriuta László lemondott húsz (!) játékosról, közülük Andrics, Völgyi és Varga Roland korábban kulcsjátékosnak számított, de Svec és Wolfe is gyakran kapott játéklehetőséget. A távozók listája: Valentin Babic, Bénes László, Dudás Ádám, Leandro Martínez, Lenzsér Bence, Mihai Nicorec, Sváb Dániel, Michal Svec, Takács Ákos, Varga Roland, Rafe Wolfe. Kölcsönbe ment Nemanja Andrics, Csató Martin, Farkas Zoltán, Illés Dávid, Medgyes Sinan, Pongrácz Viktor, Stieber András, Vankó Imre, Völgyi Dániel.

vidieto|

Hosszú az érkezők listája is, öt külföldi játékos érkezett, akik közül elsősorban Dan Bucsától (ejtsd: Buksa) várnak sokat. A macedón Vladica Brdarovski szerepelt már hazája A-válogatottjában. Győrbe került még Luis Ibánez, Njongo Priso és Miroslav Stevanovic.

A Videoton FC-nél kisebb volt a mozgás, Marco Caneira távozott, három játékost kölcsönadott a klub (közülük csak Nagy Zsolt volt ősszel a keret tagja), és miután Nemanja Nikolics maradt, a veszteséglista meglehetősen rövid. Két játékos ellenben érkezett, közülük a macedón Mirko Ivanovszki a román CFR Clujban, a francia Rémi Maréval a Maccabi Tel-Avivban volt eddig légiós. Ivanovszki, akinek Miriuta is volt az edzője Kolozsváron, szerepelt már a macedón, a cseh, a lengyel és a román élvonalban is, mielőtt a magyar listavezetőhöz igazolt. Maréval, a 31 éves (egyszeres martinique-i válogatott) balhátvéd korábban 31 mérkőzést játszott a francia élvonalban.

- Az őszi szereplésünkkel elégedettek lehetünk, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy pillanatig is visszavegyünk, szeretnénk tavasszal is hasonló teljesítményt nyújtani - mondta az mlsz.hu-nak Simon Ádám, a Videoton FC válogatott középpályása. - Nagy a harc a keretbe kerülésért és ez mindenkire motiválóan hat. Nyolc pont az előnyünk a tabella élén, ami jelentősnek tűnhet, de rossz esetben akár néhány hét alatt elfogyhat. A vezetőedzőnk a felkészülés során folyamatosan hangsúlyozta, hogy nem nyugodhatunk meg, úgy kell nekifutnunk a tavasznak, mintha nulláról indulna a bajnokság. A felkészülésünk jól sikerült, erős riválisokkal játszottunk edzőmeccseket, és noha becsúszott néhány vereség is, játékban egyik ellenfél sem múlt felül bennünket. A lehetőségeink kihasználásában voltak hiányosságaink, de nincs miért aggódnunk, inkább a tétmeccseken menjenek be a helyzeteink, mint a felkészülés során. A győrieknél jelentős változások történtek télen, ezért nehéz megmondani, milyenek lesznek tavasszal, de ha saját játékunkat tudjuk hozni, és mindenki a maximumot adja, akkor jó eredményt érünk el az ETO ellen is.

A két csapat őszi mérkőzésén a Videoton FC hátrányból fordítva győzött 3-2-re Székesfehérváron:



Jegyinformációk a 18. forduló mérkőzéseire:

MTK Budapest-Paksi FC, péntek 19:00

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzés napján, a helyszínen – a Bozsik Stadionban – is megválthatják jegyeiket a szurkolók. A mérkőzés napján a jegypénztárak 17:00-kor nyitnak. A jegy ára, a hazai- és a vendégszurkolóknak egységesen 1400 forintba kerül, a hazai szurkolóknak a fedett lelátóra 2000 forint a jegy. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

Szombathelyi Haladás - DVTK, szombat 14:00

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A hazai szurkolók a Legea-Haladás Ajándékboltban (Szombathely, Kossuth Lajos utca 20.) válthatnak jegyeket a mérkőzésre hétköznap 10-16 óra között, szombaton pedig 10-12 óráig. A Rohonci úti stadion 5-ös és 6-os pénztára pénteken 15-19 óra között lesz nyitva, míg a mérkőzés napján 10 órakor nyitnak a pénztárak, ahol bérletet és klubkártyát is árusítanak. Jegyárak: 1000-3000 forint. A vendégjegy elővételben egységesen 1000 forintba, helyszínen váltva 1400 forintba kerül. A mérkőzésre elővételben hétfőtől péntekig Miskolcon, a DVTK Ajándékbolt mindkét üzletének nyitvatartási idejében (Szinvapark: hétfő-péntek 12-18 óra, DVTK Stadion: szerda-péntek 14-18 óra) lehet vendégjegyet váltani. A mérkőzés napján 12 órakor nyit a stadion vendégpénztára. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

Nyíregyháza - Budapest Honvéd, szombat 16:00

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban. A jegyek elővételben szerdán, csütörtökön és pénteken is 9.00-16.00 között vásárolhatók meg a stadionban, szombaton pedig 12.00-kor nyit a kőpénztár. Jegyárak: 900-2000 forint. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

Kecskeméti TE - Lombard Pápa, szombat 16:00

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A jegyeket a kecskeméti Kunság Tours jegyirodában (Kéttemplom köz 5.) szintén megvásárolhatják a szurkolók, az iroda hétfőtől péntekig, 9-18 óráig tart nyitva. Jegyvásárlásra szerdától péntekig 15-18, míg szombaton 9-12 óráig van lehetőség a Széktói Stadionban. A szezonra érvényes bérleteket csak elővételben árulják, a klubkártyát a Széktói Stadion főépületében a pénztárnyitástól kezdve (másfél órával a kezdés előtt) készítenek még a meccs előtt. A 14 éven aluliak számára a belépés ingyenes, ők a klubkártya egyszeri kiváltása után, regisztrációs jeggyel tudják megtekinteni a mérkőzéseket. Lehetőség van a gyermekbérlet kiváltására is 500 forintos áron, így nem kell minden meccsre regisztrációs jegyet igényelni. A hazai szektorokba minden csapat (kivéve Pápa) klubkártyájával lehet jegyet vásárolni, beleértve az MLSZ-es kártyát is, a vendégszektorba csak a Pápa által kiadott érvényes. A Széktói Stadionban egységesen 1400 forintba kerülnek a vendégbelépők, ezeket helyben a pénztárban tudják beszerezni a szurkolók, illetve elővételben a meccsjegy.mlsz.hu-n. A pénztárak másfél órával a kezdés előtt nyitnak.

Puskás Akadémia - DVSC-Teva, szombat 16:00

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban. A találkozóra szóló jegyek a mérkőzés napján megvásárolhatóak a Pancho Aréna jegypénztáraiban is. Jegyárak: 500-1000 forint. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

Újpest FC - PMFC-Matias, szombat 18:30

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint személyesen, Újpesten a Mildenberger utcai pénztárakban az alábbi időpontokban:
2015. február 26. csütörtök: 17:00 – 20:00
2015. február 27. péntek: 17:00 – 20:00
2015. február 28. szombat: 14:30-tól

A hétvégi mérkőzésen a B és D szektorok zárva lesznek, a bérletek az A teraszra érvényesek. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.


Győri ETO - Videoton FC, vasárnap 16:30

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban. Belépőket elővételben az interneten keresztül, vagy az ETO Park Szurkolói boltjában, a Látogatóközpont/Tourinform, Győr, Baross G. út 21. szám alatt, a Vörössipkás utcában a Szefi Szervizben és a Corvin utcában a Meló Diák irodában válthatnak az érdeklődők. A hazai jegyek 1500-3000 forintért, a vendégbelépők 1400 forintért válthatók meg. A mérkőzés napján a vendégpénztár 14.30-kor nyit ki. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

Dunaújváros-Ferenváros, vasárnap 18:30

A mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, és országszerte a Ticket Express partnerirodáiban. Személyesen a klub székházában, a 307-es irodában elővételben is van lehetőség jegyvásárlásra. A dunaújvárosi Tourinform irodában segítséget tudnak kérni azok, akiknek nincs otthonukban számítógép, vagy nyomtató. Fontos információ, hogy az online jegyvásárláshoz is szükséges a klubkártya, valamint rendelkezni kell bankkártyával. Az online és az elővételi vásárlásnál 10%-os kedvezményt biztosít a klub a hazai szurkolóknak. Vasárnap reggel 9 órától megvásárolhatóak a jegyek a klubház 307-es irodájában, majd 11 órakor a stadion hazai pénztára is kinyit. A találkozó előtt három órával, vagyis 15.30 órakor nyit a többi, mind a hazai, mind a vendég szektor oldalán lévő jegypénztár. A vendégszurkolók számára a Groupama Aréna jegypénztárában kedden indult a jegyértékesítés. A belépőket keddtől péntekig 10.00 és 18.00 között, míg szombaton 10.00 órától 13.00-ig lehet megvásárolni. A vendégszektorba szóló jegy ára egységesen 1200 forint. A hazai szektorba a diák és nyugdíjas jegy ára 800 forint, a felnőtt jegy ára pedig 1200 forint. A semleges szektorba szóló jegy ára egységesen 1200 forint. A 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes, de számukra is kötelező a jegy kiváltása. A jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS