Megvédte címét a DVSC-Teva

2013. május. 22., 22:10   |    

Megvédte címét a DVSC-Teva

A debreceniek egygólos hátrányból fordítottak a Győri ETO elleni Magyar Kupa-döntőben.

A Győri ETO története első duplázására, a DVSC-Teva pedig első Magyar Kupa-címvédésére készült a Bozsik-stadionban rendezett MK-döntőben. A bajnokságban mindkét alkalommal a hazai csapat nyert, a DVSC 4-1-re verte ősszel a győrieket, az ETO kétgólos hazai sikerrel vágott vissza. Az elmúlt fordulók alapján a hajdúságiak várhatták nagyobb önbizalommal a meccset, az előző bajnoki fordulókban eredményesebben szerepeltek a bajnoki címet megszerző győrieknél.

Az első helyzet a debreceniek előtt adódott, de a folytatásban aktívabb lett az ETO, és a 17. percben megszerezte a vezetést is, Nemanja Andrics tört kapura a balösszekötő helyén, majd kihasználva a védelem bizonytalankodását, tisztára játszotta magát és 6 méterről a kapu közepébe lőtt (0-1). Debreceni részről Adamo Coulibaly megmozdulásai rejtettek magukban gólveszélyt, de a Győr sem mondott le a gólszerzésről, Tarmo Kink például a 25. percben kapufát lőtt. Lüktető volt a mérkőzés, az ETO egygólos előnnyel zárta a félidőt.

A második félidő 6. percében Adamo Coulibaly használta ki Takács Ákos hibáját, kapura fordult, majd hat méteres lövése után a labda irányt változtatott a becsúszó győri védőn, és a hálóban kötött ki (1-1). Az egyenlítés után is lendületben maradt a DVSC, Coulibalyt nem tudták tartani a győriek, többször is az utolsó ETO- védő mentése akadályozta meg debreceni találatot. A 86. percben ismét Coulibaly állította megoldhatatlan feladat el a zöld-fehéreket, a francia csatár egy csel után két védő között 6 méterről, balról a bal alsó sarokba lőtt (2-1). A 88. percben Pátkai Máté egyenlíthetett volna, de fejese centikkel elkerülte a debreceni kaput, így Kondás Elemér együttese megtartotta előnyét, és megvédte tavaly megszerzett címét.

A DVSC-Teva története hatodik Magyar Kupa-sikerét aratta, 1999, 2001, 2008, 2010 és 2012 után hódította el ismét a Magyar Kupát. Az érmeket és a trófeát Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és sportért felelős államtitkára adta át

Magyar Kupa, döntő:
DVSC-TEVA–GYŐRI ETO 2–1 (0-1)
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Albert István)
DVSC-TEVA: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Ramos, Czvitkovics (Bouadla, 81.), Ferenczi (Szécsi M., 68.) – Kulcsár T. (Sidibe, 40.), Coulibaly
GYŐRI ETO: Molnár P. – Svec, Lipták (Djordjevics, 80.), Takács Á., Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovics (Dudás, 62.) – Varga R. (Kronaveter, 32.), Kink, Andrics
Gólszerző: Coulibaly az 51., Coulibaly a 86., ill. Andrics a 17. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS