Megyei válogatottak csatároznak a Régiók Kupájában

2013. november. 08., 08:31   |    

Megyei válogatottak csatároznak a Régiók Kupájában

Az UEFA 2015-ben kilencedik alkalommal rendezi meg az amatőrválogatottak Európa-bajnokságát, vagyis a Régiók Kupája nyolcas döntőjét. Itthon november végén a körzeti válogatottak mérkőznek egymással az UEFA-tornán való részvétel jogáért..

Az NB III keleti csoportjaira épülő magyar amatőrválogatott az előző kiírásban eljutott a nyolccsapatos amatőr Európa-bajnoki döntőbe, és végül, beállítva az eddigi legjobb magyar szereplést, a bronzérmet szerezte meg.

A nyári átszervezések után az NB III félprofi bajnokság lett, ezért a következő kiírásban a megyei bajnokságokból összeálló válogatott indul az UEFA által kiírt sorozatban. A szabályok szerint kizárólag amatőr státuszú, élvonalbeli múlttal nem rendelkező labdarúgók szerepelhetnek a csapatokban.

Az indulás jogát az MLSZ által szervezett Régiós amatőr válogatottak tornája dönti el, e viadal során négy körzetben (Észak-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Dél-Magyarország, Észak-Magyarország) öt-öt megyei válogatott versengett egymással, a győztes csapatokra épülő körzeti válogatottak egymás elleni párharca után alakul ki a keleti és a nyugati régió válogatottja, amelyek egymás közt döntik el, hogy melyikük képviseli Magyarországot a nemzetközi viadalon.

A keleti és nyugati régióhoz tartozó két-két körzeti válogatott kétszer mérkőzik meg egymással, elsőként november 30-án, majd március 1-jén. A nyugati és a keleti régió válogatottja május 1-jén méri össze erejét, a győztes indulhat az UEFA Régiók Kupájában.

A körzeti csoportokba osztott megyei válogatottak nyár végén játszották le minitornáikat, melyek győztesei augusztus 8-án, Nyíregyházán mérték össze erejüket, ezt a viadalt Csongrád megye válogatottja nyerte a szabolcsiak előtt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS