Melyik arcát mutatja a Vasas Zalaegerszegen?

2018. december. 01., 09:53   |    

Melyik arcát mutatja a Vasas Zalaegerszegen?
Fotó: ztefc.hu

A 19. fordulót rendezik a Merkantil Bank Ligában a hétvégén. A listavezető Gyirmót ezúttal hazai pályán szerepel, ellenfele a Nyíregyháza lesz.

ZALAEGERSZEGI TE FC–VASAS FC
(Szombat, Zalaegerszeg, 17.00)

Az egerszegiek nagyon jól szerepelnek az utóbbi időben, biztosan tartják a második helyet. Pályaválasztóként szeptember közepe óta százszázalékosak, a legutóbbi négy mérkőzését megnyerték. A Vasas az előző fordulóban az első fordulókban látott önmagát idézte, sőt még azt is túlszárnyalta, miután 5-1-re megverte a Ceglédet. Ugyanakkor vendégként nem jó a mérlege, a legutóbbi három meccsén nem szerzett pontot. A két csapat legutóbb 2015 tavaszán találkozott bajnoki mérkőzésen, a legutóbbi öt egymás elleni meccsükön mindig a Vasas nyert. 

VÁC FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Vasárnap, Vác, 13.00)

A Vác az előző fordulóban bravúros győzelmet aratott a Tiszakécske vendégeként, s mivel a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett, feljött a tizenkettedik helyre. Ugyanakkor a hazaköltözés óta még nem nyert, illetve a legutóbbi négy hazai meccsén csupán három pontot szerzett. A Balmaz Kamilla a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt, visszacsúszott a tizenhatodik helyre. A Merkantil Bank Liga 2018-as őszi mérkőzésein még nem győzött vendégként, a legutóbbi három idegenbeli meccsét elveszítette.

CEGLÉDI VSE–BFC SIÓFOK
(Vasárnap, Tiszakécske, 13.00)

A ceglédiek múlt vasárnap kikaptak a Vasastól, a tizennegyedik helyen állnak. Pályaválasztóként ugyanakkor a legutóbbi négy mérkőzésükből hármat megnyertek. A Siófok a tizenhetedik helyen szerénykedik, a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy győzelmet aratott. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy vendégként a legutóbbi négy mérkőzésén veretlen maradt, sőt, a legutóbbit, Mosonmagyaróváron, meg is nyerte. 

BUDAÖRS FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Vasárnap, Tatabánya, 13.00)

A Budaörs a mezőny legjobb formában lévő csapata, amely feljött a harmadik helyre, miután – a mezőnyből egyedüliként – 12 pontot szerzett a legutóbbi négy fordulóban. Pályaválasztóként szeptember eleje óta csak a Gyirmótot nem győzte le, a legutóbbi három találkozóján kapott gól nélkül diadalmaskodott. A Csákvár a hetedik helyen áll, egyetlen csapat sem játszott nála több döntetlent eddig a Merkantil Bank Liga 2018-as mérkőzésein. Idegenben eddig kizárólag a Tiszakécskétől kapott ki, legutóbb legyőzte a Kazincbarcikát. 

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–WKW ETO FC GYŐR
(Vasárnap, Mosonmagyaróvár, 13.00)

A Mosonmagyaróvár továbbra is az utolsó helyen áll, mindössze kétszer nyert eddig az idényben. Pályaválasztóként a legutóbbi négy összecsapását elveszítette, a 360 játékperc alatt mindössze egy gólt szerzett. Az ETO igazi középcsapat, a tizedik helyen áll, a legutóbbi három fordulóban nyert is, döntetlent is játszott és vereséget is szenvedett. Vendégként, noha a két meccsen összesen négy pontot szerzett, a legutóbbi két találkozóját elveszítette Dorogon, illetve Gyirmóton. 

KAZINCBARCIKA BSC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Vasárnap, Putnok, 13.00)

A barcikaiak a legutóbbi két fordulóban csak egy pontot szereztek, de előtte olyan remekül szerepeltek, hogy így is a hetedik helyen állnak. Pályaválasztóként legutóbb kikaptak a Csákvártól, azon gárdák közé tartoznak, amelyeknek az idegenbeli mérlege jobb, mint a hazai. A Békéscsaba épen az ellenkező táborba tartozik, még hogyha a múlt héten ki is kapott pályaválasztóként a Gyirmóttól. Eddigi 32 pontjából mindössze hetet szerzett vendégként. 

SOROKSÁR SC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
(Vasárnap, Soroksár, 13.00)

A Soroksár hetek óta nyeretlen, de még így is a mezőny első felébe tartozik, a kilencedik helyen áll. A legutóbbi két hazai meccsén döntetlent játszott. A Rákóczi még mindig az élcsoportban helyezkedik el, pedig a legutóbbi négy meccséből csak egyet nyert meg. Ötödik helyezett, a harmadik Budaörssel azonos pontszámmal. Idegenből leginkább a döntetlenekkel tér haza, nyolcból ötször „ikszelt”. Vendégként csupán egyszer kapott ki. 

DOROGI FC–DUNA ASZFALT TVSE
(Vasárnap, Dorog, 13.00)

A Dorog a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer nyert, a legutóbbi két meccsén egy-egy pontot gyűjtött, de legutóbb, Kaposvárról vitt haza egy pontot, az egyáltalán nem lebecsülendő eredmény. Pályaválasztóként szeptember másodika óta veretlen, azóta két győzelem mellett három döntetlen a mérlege. Az újonc Tiszakécske a legutóbbi fordulóban kikapott pályaválasztóként a Váctól, ezzel lezárt egy három mérkőzésből álló győzelmi sorozatot. A nyolcadik helyen áll a tabellán, vendégként a sorozatos döntetlenek után legutóbb nyerni tudott Balmazújvárosban. 

BUDAFOKI MTE–BSS MONOR
(Vasárnap, Budafok, 13.00)

A tizennyolcadik helyezett fogadja a tizenkilencediket. A Budafok a legutóbbi fordulóban – az előző hetekben elért eredményei alapján: meglepetésre – nyerni tudott Balmazújvárosban. Ugyanakkor pályaválasztóként a legutóbbi három meccsén nem szerzett pontot. A Monor a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt, idegenben az elmúlt lassan két hónapban, a dorogi pontszerzés óta – a mosonmagyaróvári győzelmet nem számítva – minden mérkőzését elveszítette. 

GYIRMÓT FC GYŐR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Vasárnap, Gyirmőt, 13.00)

A listavezető a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szerzett, kiemelkedően a legtöbb gólt szerezte eddig az idényben. Pályaválasztóként szeptember eleje óta a Siófok elleni meglepő döntetlen mellett minden mérkőzését megnyerte. A Nyíregyháza a legutóbbi két fordulóban négy pontot gyűjtve valamelyest javított a helyzetén, de még így is csak a tizenötödik helyen áll. Vendégként legutóbb Dorogon döntetlent játszott, előtte négyszer kikapott. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Két év után ismét az MTK volt a legjobb teremben
Bajnokságok / Kupák
Az MTK-nak idén is jól megy, minden meccsét megnyerte az Astra
Bajnokságok / Kupák
OTP Bank Liga: Elkészült a 19-28. fordulók menetrendje

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol