Menesztették Csertői Aurélt

2007. március. 19., 10:30   |    

Menesztették Csertői Aurélt

Vízer László Máriusz, az FC Sopron tulajdonosa az Újpest FC elleni, 1-0-ás idegenbeli vereség után szerződést bontott Csertői Auréllal, a csapat vezetőedzőjével.

Csertői hat találkozón irányította az együttest, vezetésével kétszer győzött és négyszer kikapott a csapat. Sopronban ebben a bajnokságban ez már a negyedik edzőváltás, a csapat Selymes Tiborral kezdte az őszt, őt két mérkőzés után Roberto Landi követte a kispadon. Három újabb találkozó után azonban ismét Selymes Tibor lett a vezetőedző, majd érkezett Csertői Aurél, aki most távozott.

A klub vezetői hamarosan megnevezik Csertői Aurél utódját.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS