Mezőkövesdi győzelmével élre állt a Ferencváros

2017. október. 28., 18:28   |    

Mezőkövesdi győzelmével élre állt a Ferencváros

A Ferencváros Böde Dániel góljával győzött 1-0-ra az OTP Bank Liga 14. fordulójában, s miután a Videoton FC kétgólos vezetésről csak döntetlent játszott Újpesten, a zöld-fehérek átvették a vezetést a tabellán.

Újpest FC-Videoton FC 2-2 (0-2)
Gólszerző: Pauljevic (50.), Tischler (71.), illetve Henty (1.), Hadzic (5.) 

A találkozót a listavezető Videoton FC várta jobb formában, a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén hét pontot gyűjtött, míg a szombatnak a kilencedik helyről nekivágó fővárosiak ugyanebben az időszakban nyeretlenek maradtak. Még fél perc sem telt el a meccsből, de már vezetett a vendégcsapat: Henty a védők között kilépve előbb a kapufára lőtt, majd az elé pattanó labdát már biztos lábbal vágta a hazai kapuba. Újabb négy perccel később duplájára nőtt az előny, miután a hazai kapus által kiöklözött labdára Hadzic érkezett, és nem hibázott. Az ömlő esőben az első negyedóra után elszürkült a játék is, a Videoton visszább vett az iramból, az Újpest pedig eleve lendület nélküli, kedvetlen futballal nyitotta a mérkőzést. Egy vendégkapufa és több kimaradt fehérvári helyzet után váratlan fordulatot vett a mérkőzés: könyöklésért kiállították a második Videoton-gól szerzőjét, Hadzicot, így a vendégek megcsappant létszámban várhatták a meccsből még hátralevő szűk egy órát. Az Újpest ugyanakkor érdemben nem nehezítette meg a tízfős csapat dolgát, egészen az 50. percig, amikor is váratlanul szépített a hazai gárda: a 16-oson elé pattanó labdát Pauljevic zúdította védhetetlenül a kapu jobb oldalába. Majd jött az egyenlítés is: a csereként beállt Tischler a kapuba juttatta a labdát a 71. percben. A 90. percben a túl indulatosan reklamáló Suljicot is leküldte a pályáról a játékvezető, az idegessé vált hangulatban, a nézőtéri bekiabálások miatt átmenetileg meg is álló meccsen bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, de újabb gól már nem esett, igaz, ehhez az is kellett, hogy Tischler a 91. percben büntetőt hibázzon...

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Budapest Honvéd 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Gazdag (35.), Lanzafame (49., 11-esből), Eppel (71.)

A Honvéd kezdte jobban a találkozót, amit az is jelzett, hogy Holender egy szép egyéni akció végén a keresztlécet találta el. A vendégek mezőnyfölénye ellenére a hazaiaknak is akadt lehetőségük, egy ízben Arabuli a kapufára fejelte a labdát. A játékrész közepén kissé visszaesett a tempó, az első gól mégis ekkor született, ugyanis Gazdag távolról hatalmas gólt lőtt. A második félidő Gróf bravúrjával indult, alig pár perccel később pedig a Honvéd megduplázta előnyét büntetőből. Ezt követően hitehagyottá vált a hajdúsági gárda, így a kispestiek sokat birtokolták a labdát és veszélyesen futballoztak, ennek eredményeként a gólkirály Eppel végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő időben a Honvéd visszahúzódott, csak az eredmény tartására törekedett, de a Balmazújvárosnak a szépítő gól sem jött össze. Ehhez Vajda szabadrúgásakor járt a legközelebb, amikor a labda a keresztlécen csattant. 

Debreceni VSC-Paksi FC 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Bódi (12., 74.), Tőzsér (55., - 11-esből), illetve Papp K. (10., 61.)

Gyors gólváltást követően többnyire mezőnyjátékot láthatott a közönség. Mindkét csapat rengeteg hibával játszott, így a folytatásban helyzeteket csak elvétve sikerült kialakítaniuk. A második félidő mozgalmasabb játékot hozott. A hazaiak 11-esből megszerezték a vezetést, majd pár perccel később már érkezett a paksiak egyenlítő találata. A folytatásban is mindkét oldalon több lehetőség adódott a gólszerzésre, ezek közül az egyiket a Debrecen kihasználta, így otthon tartotta a három pontot, és már kilenc forduló óta veretlen. 

Swietelsky Haladás-Diósgyőri VTK 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Lipták (49.), Ugrai (51.), Nono (70.)

A kezdeti "ismerkedés" után fokozatosan átvette a játék irányítását a Haladás, a félidő derekától sorra alakította ki a helyzeteket. Több alkalommal csak Antal védése mentette meg a vendégeket a góltól, de hiába játszottak fölényben a hazaiak, a szünetig nem tudtak betalálni. A második félidőre beállt a válogatott Ugrai Roland, s ez alapjaiban változtatta meg a mérkőzést, ugyanis néhány perc elteltével máris gólpasszt adott, majd maga is eredményes volt. Előbb balról beívelt szabadrúgása után Lipták fejelte a bal felső sarokba a labdát, majd két perccel később egy beadást követően ő maga volt a befejező. A Haladás hiába próbált cserékkel frissíteni, a hajrához közeledve növelte előnyét a DVTK, s ezzel el is dőlt a három pont sorsa. 

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-1) 
Gólszerző: Böde (39.)

Az első félidőben összességében a vendég zöld-fehérek futballoztak fölényben, s a félidő végén Böde gyönyörű fejesével megérdemelten szereztek vezetést. A fordulást követően pár perccel egyenlíthetett volna a Mezőkövesd, de Koszta hatalmas helyzetben rontott. A hazaiak jó 20 perc alatt sokkal több helyzetet dolgoztak ki, mint addig összesen, de nem tudtak túljárni a magabiztos Dibusz eszén. Az utolsó percekben is inkább a Ferencváros védelmének kellett jobban koncentrálnia, de nem hibázott, így Thomas Doll csapata mindhárom pontot megszerezte. A Mezőkövesd immáron 12 forduló óta nyeretlen az élvonalban, míg a zöld-fehérek veretlensége nyolc mérkőzésesre duzzadt az NB I-ben. Mivel a forduló előtt listavezető Videoton 2-2-es döntetlent játszott az Újpesttel, így a Ferencváros a tabella élére állt. 

Puskás Akadémia - Vasas 0-0 

A Vasas átadta a területet ellenfelének, de a Puskás Akadémia hiába volt mezőnyfölényben, a kapura nem igazán jelentett veszélyt. A folytatásban a Vasas is próbálkozott a támadással, helyzetet azonban nem tudott kialakítani. A második félidő első felében kiegyenlített játékot, de kevés helyzetet láthatott a közönség. A 73. percben aztán büntetőhöz jutott a hazai csapat, de Knezevic lövését kivédte Kamenár, így végül maradt a gól nélküli döntetlen.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS