MK: kiesett a Paks, továbbment az MTK és Puskás Akadémia

2014. augusztus. 12., 21:28   |    

MK: kiesett a Paks, továbbment az MTK és Puskás Akadémia

Az OTP Bank Liga listavezetője 2-1-re kikapott a harmadosztályú Felsőtárkány otthonában.

Kedden három mérkőzést játszottak a Magyar Kupa 1. fordulójából. Az OTP Bank Ligában három forduló után kilenc ponttal az élen álló MVM Paks tartalékos összeállításban lépett pályára Felsőtárkányban, de a kulcsjátékosok pihentetése rossz döntésnek bizonyult: bár a tolnaiak megszerezték a vezetést, a Felsőtárkány fordított és az 55. percben már 2-1-re vezetett. A paksiak a 79. perctől emberelőnyben futballoztak, de így sem tudtak egyenlíteni, a felsőtárkányiak jutottak tovább a második körbe.

A közel legjobb összeállításában pályára lépő MTK-nak sem volt könnyű dolga Szentlőrincen, csak a 68. percben sikerült megszereznie a vezetést, a nemrégiben igazolt Tamayo góljával. A 85. percben vált biztossá a kék-fehérek győzelme, ekkor Kanta József állította be a 0-2-es végeredményt.

A Puskás Akadémia az ország dél-nyugati részében, Andráshidán lépett pályára, és 3-1-es győzelmet aratott. A vezetést Tóth László szerezte meg a 17. percben, majd Tischler Patrik duplázott, a hazaiak a 79. percben a saját Tóth Lászlójuk góljával egyenlítettek.

Magyar Kupa, 1. forduló:

Tarr Sprint Andráshida SC - Puskás Akadémia 1-3
Fortess Felsőtárkány - MVM Paks 2-1
Szentlőrinc - MTK Budapest 0-2

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS