MLSZ-könyvek kapták az idei Ezüstgerely-díjat

2013. november. 14., 15:01   |    

MLSZ-könyvek kapták az idei Ezüstgerely-díjat

A Magyar Labdarúgó Szövetség gondozásában 2011-ben megjelent Királyok, hercegek, grófok valamint a Válogatott gyűjtemény című könyvek közösen nyerték el az idei Ezüstgerely művészeti díjat.

A Dénes Tamás - Hegyi Iván – Lakat Károly szerzőtrió által jegyzett művek a magyar labdarúgás történetét feldolgozó sorozat első kötetei. A könyveket a hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő több mint 250 pályázó, 700 alkotása közül választotta a zsűri az sportirodalom kategóriájában 2013-ban a legkiválóbbnak.

A magyar labdarúgás – az MLSZ megalakulása, illetve az első bajnokság kiírása óta eltelt – éppen egy futballcsapatnyi évtizedben rengeteg sikert élt meg. A legnagyobb sikerek, a világbajnoki ezüstérmek, a kontinensbajnoki remeklések, az olimpiai győzelmek krónikája a Királyok, Hercegek, Grófok című könyv, amely a szigorú futballtörténelmi tények mellett – helyenként dokumentarista, máshol szubjektív eszköztárral – bemutatja a főszereplőket, a társadalmi közeget, felelevenít még soha nem tárgyalt, mégis jellemző történeteket. Rávilágít, hogyan lett rövid idő alatt Közép-Európa egyik vezető labdarúgónemzete már az amatőrkorszakban a magyar, s boncolgat egy olyan érdekes kérdést is: aranycsapatról, vagy aranygenerációról ildomosabb-e beszélni. A rendkívül igényes, albumszerű könyvet közel háromszáz kuriózumszámba menő illusztráció teszi még értékesebbé. A Válogatott gyűjtemény az elmúlt 110 év legemlékezetesebb válogatott mérkőzéseinek krónikája, bemutatja nemzeti csapatunk legnagyobb sikereit és legfájóbb bukásait, és megpróbálja feleleveníteni a meccsek és az adott korok hangulatát.

IF|A három szerző és sorozatuk második kötete

A szerzőtrió harmadik közös könyve, az Az otthon zöld füvén november 25-én jelenik meg.

A szakmai zsűri döntése alapján Képzőművészet kategóriában Varga Benedek és Tóth Kristóf, Alkalmazott művészet kategóriában Csepregi Szabolcs és Erdélyi Tamás, Sportfotó kategóriában Dvornik Gábor, Szakkönyv kategóriában pedig Árvay Sándor és Pavlik Gábor lett Ezüstgerely-díjas. Sportfilm/videó kategóriában nem osztottak ki első díjat.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS