MOL Magyar Kupa-sorsolás: csatlakoznak az élvonalbeli csapatok

2021. szeptember. 02., 11:37   |    

MOL Magyar Kupa-sorsolás: csatlakoznak az élvonalbeli csapatok

A MOL Magyar Kupa első két fordulójából továbbjutó 32 csapat mellé újabb 32 együttes lép be a sorozatba. A mai sorsolást az M4 Sport élőben közvetíti.

A MOL Magyar Kupa első két fordulójában a megyei és az NB III-as csapatot vettek részt, közülük 32-en maradtak állva a harmadik fordulóra. A még versenyben lévő együttesekhez a 3. fordulóban csatlakoznak az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga csapatai is, közülük az előbbiek kiemeltként kapnak ellenfelet, vagyis két élvonalbeli gárda a 3. körben nem játszhat egymás ellen, de két másodosztályú összekerülhet.

A lebonyolítás abból a szempontból nem változik, hogy a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, az alacsonyabb osztályú együttes lesz a pályaválasztó, azonos osztálybeli ellenfeleknél a korábban kevesebb hazai mérkőzésen szereplő csapat játszhat otthon, ha ez a szám megegyezik, akkor az elsőként kihúzott csapat lesz a pályaválasztó.

A sorsolást csütörtökön 16.15-től rendezik az M4 Sport élő adásában. A párosításokat az aktuális címvédő Újpest korábbi játékosa, Simek Péter, valamint az MTK-val háromszoros MK-győztes Halmai Gábor húzzák ki.

A 3. forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 18-19.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS