MOL Magyar Kupa: szerdára csak négyen maradhatnak

2021. március. 09., 11:04   |    

MOL Magyar Kupa: szerdára csak négyen maradhatnak

Kedden egy, szerdán három mérkőzést rendeznek a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében. Az utolsó negyeddöntőt követően jön az idei sorozat utolsó sorsolása.

A legutóbbi fordulót követően nyolc csapat maradt állva a MOL Magyar Kupában, ez a szám szerda estére négyre csökken, vagyis kialakul az elődöntő mezőnye. A nyolc együttesből heten képviselik az OTP Bank Ligát, egyedül a DVSC szerepel a Merkantil Bank Ligában.

Kedden az Újpest és a Mezőkövesd mérkőzik meg egymással. A házigazda újpestiek legutóbb 2018-ban hódították el a trófeát, míg a vendég kövesdiek eddig egyszer, 2020-ban jutottak el a döntőig, de azt elveszítették a Budapest Honvéddal szemben. A borsodiak edzője, Pintér Attila azonban tökéletesen tisztában van vele, hogy mi kell a kupagyőzelemhez, játékosként egyszer, szakvezetőként kétszer emelhette magasba a végső győztesnek járó trófeát. Bár ezek a sikerek már több mint másfél évtizeddel ezelőttiek, Pintér 2018-ban is döntőbe jutott a Puskás Akadémiával, akkor éppen az Újpest múlta felül együttesét.

Szerdán elsőként a MOL Fehérvár és a Budafok ad randevút egymásnak a MOL Aréna Sóstóban. A két csapat éppen az előző fordulóban találkozott egymással a bajnokságban, akkor a Vidi egy hajrában szerzett (ön)góllal szerezte meg a három pontot. A fehérváriak jelenlegi szakvezetője, Szalai Tamás még játékosként a Vidivel 2001-ben, a ZTE-vel 2010-ben játszhatott kupadöntőt, de mindkét alkalommal vesztesen hagyta el a pályát. Egykori fehérvári csapattársa, a Budafokot irányító Csizmadia Csaba ezzel szemben 2006-ban kupaaranyat ünnepelhetett az FC Fehérvárral.

Az OTP Bank Ligában a bennmaradásért küzdő ZTE-nek az ország másik végéig kell utaznia, hogy megkísérelje az elődöntőbe jutást a Kisvárda ellen. A zalaiaknak sok a hiányzójuk, miközben a bajnokságban roppant nehéz feladat elé néz a csapat. Az utolsó negyeddöntőt Debrecenben rendezik, a Merkantil Bank Liga éllovasának otthonában az MTK lép pályára.

Az elődöntő sorsolására az utolsó kupamérkőzést követően kerül sor az M4 Sport stúdiójában, élő adásban. A párosítás elkészítésében a korábbi válogatott támadó, a korábbi Magyar Kupa-győztes Rudolf Gergely segédkezik majd.

OTP Bank Liga NB I. 10. forduló

Sorsolás
2023. 10. 21. 12:30
Kisvárdai Várkerti Stadion
2023. 10. 21. 14:45
ZTE Aréna
2023. 10. 21. 17:00
Szusza Ferenc Stadion
2023. 10. 22. 13:15
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2023. 10. 22. 15:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2023. 10. 22. 17:45
DVTK Stadion


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS