Monicomp LigaKétgólos hátrányból nyert az Újpest

2011. február. 26., 19:48   |    

Monicomp LigaKétgólos hátrányból nyert az Újpest

A Monicomp Liga 17. fordulójának szombati játéknapján mindhárom mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, de végül egyik hazai csapat sem maradt pont nélkül.

A cseréknek köszönheti sikerét az MTK

 

MTK Budapest - Budapest Honvéd 3-1 (1-1)

Vezette: Bognár Tamás (Lémon Oszkár, Takács Gábor)

Gólszerző: Sütő a 43., Urbán a 77., Eppel a 90., ill. Lovric a 25. percben

 

A tavaszi idény első fővárosi derbijén a hazaiak kezdtek aktívabban, de az első félidőben mezőnyfölényüket nem tudták kihasználni, sőt a 25. percben a Honvéd szerzett vezetést: Hajdú Norbert jobb oldali szöglete után az érkező Ivan Lovrics elé került a labda, aki két méterről a jobb sarokba fejelt (0-1). A házigazdák még a szünet előtt egyenlítettek, Kanta József szabadrúgása után Sütő László fejelt a léc alá (1-1). A fordulás után kiegyenlített volt a játék, sokáig egyik csapat sem tudott jelentősebb helyzetekig jutni. A 77. percben átvették a vezetést a hazaiak: egy szöglet után nem tudtak felszabadítani a Honvéd védői, Pátkai Máté passzát a csereként beállt Urbán Gábor váltotta gólra (2-1). A vendégek nem tudtak újítani, az MTK pedig a 92. percben két cserejátékos akciója után bebiztosította győzelmét, Hajdú Sándor ívelése után Eppel Márton 6 méterről a kapu közepébe lőtt (3-1).

 

 

Döntetlen a nyugati rangadón

 

ZTE FC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)

Vezette: Andó-Szabó Sándor (Farkas Balázs, Butkai Zsolt)

Gólszerző: Balázs a 40., ill. Kenesei (11-esből) a 3. percben

 

A nyugati rangadó első gólja már a 3. percben megszületett, Milan Bogunovic buktatta a kilépő Kenesi Krisztiánt, a megítélt büntetőből a sértett a kapu közepébe helyezett (0-1). A Haladás a gól után is aktív maradt, de a rossz talajú pálya megnehezítette a játékosok dolgát, sok volt a pontatlanság, és kevés a kidolgozott helyzet. A félidő végére a ZTE átvette a kezdeményezést, és a 40. percben egyenlített, Rajcomar ugratta ki Balázs Zsoltot, aki egyedül vihette kapura a labdát, majd a bal alsó sarokba helyezett (1-1). A második félidőben a hazaiak jártak közelebb a gólszerzéshez, de a győztes találat nem született meg, döntetlennel zárult a mérkőzés.

 

 

0-2-ről győzött az Újpest

 

Újpest FC - Kaposvári Rákóczi 3-2 (0-2)

Vezette: Iványi Zoltán (Szpisják Zsolt, Albert István)

Gólszerző: Peric (öngól) a 48., Lázár az 53., Lázár a 86., ill. Perics a 14., Hegedűs a 30. percben

Kiállítva: Matos a 83. percben

 

Az első 10 perc nem hozott komoly helyzeteket, a találkozó első lehetősége góllal végződött: a 14. percben Balajcza Szabolcs nem tudott megfogni egy megpattanó labdát, amely Milan Peric elé került, a kaposvári támadó pedig kapásból az üres kapuba lőtt (0-1). A kapott gól megzavarta a hazaiakat, és a Rákóczi a 30. percben kettőre növelte előnyét, Balázs Benjamin jobb oldali szögletét követően Hegedűs Dávid 6 méterről a bal alsó sarokba fejelt (0-2). A szünetben rendezte sorait a hazai együttes, és a 48. percben megszerezte a szépítő gólt is, egy szöglet után Pericről került a kaposvári kapuba a labda, öngól (1-2). Az 54. percben már egyenlő volt az állás, Balogh Balázs hosszú indítása után Lázár Bence kapásból kapura lőtt, a labda megpattant Zahorecz Krisztián lábán, és a hálóban kötött ki (2-2). A 86. percben az Újpest megszerezte a győzelmet jelentő találatot is, Lázár 14 méterről bombázott a kapuba (3-2).


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS