MTK: 6 pont levonás

2008. január. 08., 18:57   |    

MTK: 6 pont levonás

Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén 6 büntetőpont levonását állapította meg az MTK-val szemben, tekintettel arra, hogy a klub megvalósította a fegyelmi szabályzat 6.§ 4. bekezdés/a. pontjában megfogalmazott vétséget.

A klub ugyanis nem hajtotta végre az MLSZ elnökségének 327/2006-os számú határozatát, amely kötelezi a sportszervezeteket, a labdarúgókat a külföldre történő igazolás, átigazolás esetén arra, hogy a szerződésben rögzítsék: ki, melyik fél tesz eleget a Sporttörvény 11.§-ban meghatározott fizetési kötelezettségnek.

'Lefordítva' a paragrafusok nyelvéről: az MTK, amikor szerződött két játékosának (Németh, Simon) Liverpoolba igazolásáról, elmulasztotta rögzíteni, hogy melyik fél állja az ilyen transzferek után az MLSZ-nek mindenkor járó összeget, az átigazolási díj 4+1 százalékát. (Ez utóbbival kapcsolatban csak zárójelben jegyezzük meg: az MLSZ-elnökség egyik legfrissebb döntése értelmében az így befolyt pénz jelentős részéből a már működő, vagy ezután létesülő, s a szövetség által minősített futballakadémiákat támogatják majd.)

A kék-fehéreknek a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül lehetőségük van a fellebbezésre. Ha ezzel nem élnek, s a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül nem rendezik tetemes összegű tartozásukat, akkor a pontlevonás hatályba lép.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS