Műfüvön, az U21-esekkel tesztelt Bernd Storck fiatal csapata

2016. augusztus. 26., 19:39   |    

Műfüvön, az U21-esekkel tesztelt Bernd Storck fiatal csapata

A magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi meg a 2018-as vb selejtezősorozatát. A megfelelő felkészülés érdekében Bernd Storck csapata fellocsolt, műfüves pályán játszott tesztmérkőzést az U21-es csapat ellen Telkiben.

A tesztmérkőzést, némileg a feröeri körülmények szimulálása érdekében műfüvön játszották, az U21-es válogatott pedig a vb-selejtezős ellenfél játékával megegyező, 4-4-2-es hadrendben és stílussal lépett pályára.

Bernd Storck szövetségi kapitány a mérkőzés előtt elmondta: fontos, hogy a pontos, számokkal alátámasztott fizikai felmérés tükrében meccsszituációkban is lássa a felnőtt csapatnál lehetőséget kapó, a hazai bajnokságban futballozó kerettagokat, illetve az U21-es válogatott játékosait.

A szövetségi kapitány stratégiai célja, hogy a fiatalok a válogatott közelségén keresztül is szokják a felnőtt csapat stílusát, megismerjék az elvárásokat.

- A mérkőzéssel hasznos tapasztalatokat szerzett a szakmai stáb, és maguk a játékosok is. A kinti körülményekhez hasonló, vizes műfüvön játszhattunk, ezúton is köszönöm Michael Borisnak, az U21-es csapat edzőjének, hogy segítették a felkészülésünket – mondta a mérkőzést követően Bernd Storck.

DSC_5681|

A körülményekkel kapcsolatban Bognár István – aki először kapott meghívót a felnőtt válogatott bő keretébe – elmondta: szokatlan volt ilyen típusú műfüvön játszani, mert kemény, lassítja a játékot, másképp kell reagálni bizonyos szituációkra. A játékos ugyanakkor hangsúlyozta, nem szabad, hogy túlzottan rágörcsöljenek a körülményekre.

A tesztmeccsen, amelyen 4-2-re nyert Bernd Storck csapata, pályára lépett a sérüléséből felépült Fiola Attila is.

- Jó ötlet volt kipróbálni ezt a pályát, sokszor szinte tapad rá a labda, hasznos volt ezzel szembesülni – mondta Fiola, aki saját bevallása szerint egyelőre nyolcvan százalékos fizikai állapotban van a vb-selejtező előtt.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS