Mumusát fogadja a listavezető Ferencváros

2019. április. 05., 13:50   |    

Mumusát fogadja a listavezető Ferencváros

A Ferencváros a Groupama Arénában a mumusának számító Paksot fogadja szombaton, az OTP Bank Liga 27. fordulójában. A második helyen álló MOL Vidi FC az ugyancsak Magyar Kupa-elődöntős Bp. Honvéd vendége lesz. E két mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti, míg az m4sport.hu-n az összes találkozó látható lesz, a Kossuth Rádió pedig 18.30-tól Körkapcsolásos közvetítést sugároz a 17.00-s meccsekről, 20.11-től, a Sportvilágban pedig a Honvéd-Vidi találkozóról.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Felcsút, Pancho Aréna, 17.00)

Öt pont a két csapat között a különbség, a felcsúti együttes a kilencedik, az újonc a tizenegyedik helyen áll a bajnokságban. Nagyobb a különbség, ha a Radoki János csapatának hazai, illetve Dajka László legénységének az idegenbeli mérlegét vetjük össze. A Puskás Akadémia a legutóbbi tíz hazai bajnokiján mindössze öt pontot szerzett, a Kisvárda a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokiján csupán öt pontot szerzett. A két csapat ősszel játszott már a Pancho Arénában, akkor a szabolcsiak elcsíptek egy pontot, mégpedig vendégként az elsőt élvonalbeli történetükben. 

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PAKSI FUTBALL CLUB
(Üllői út, Groupama Aréna, 17.00)

Szergej Rebrov csapatának pazar az utóbbi időben a hazai bajnoki mérlege, túl azon, hogy amennyiben nem kap ki, biztosan elmondhatja magáról, hogy legalább kétéves bajnoki veretlensége van pályaválasztóként. Az OTP Bank Ligában pályaválasztóként játszott legutóbbi hét meccsén kivétel nélkül győzött, mégpedig úgy, hogy kizárólag a Mezőkövesd ellen kapott gólt. Ám most jön a „de”: a Paks az utóbbi időben mumussá lépett elő a Groupama Arénában játszott meccseket tekintve. Csertői Aurél gárdája, amely egyébként a legutóbbi négy bajnoki találkozóján mindössze egy pontot gyűjtött, az Üllői úton napra pontosan három éve veretlen. A legutóbbi négy fellépéséből az elsőt megnyerte, a további három döntetlenül végződött. Ősszel 1-1-re végződött a két csapat budapesti mérkőzése, a vezetőség utána menesztette Thomas Dollt. 

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 17.00)

A Mezőkövesd kedden Magyar Kupa-mérkőzést vívott, elbúcsúzott a DVSC ellen a sorozat mostani kiírásától. A bajnokságban a legutóbbi négy fordulóban kétszer nyert, kétszer kikapott. Idegenben a legutóbbi hat meccsén négy pontot szerzett, a legutóbbi kettőt elveszítette. Az Újpest három hellyel áll a Mezőkövesd előtt, bronzérmes pozícióban. A legutóbbi két meccsén nyerni tudott, otthon november 3. óta döntetlent győzelem követ – a sor szerint viszont most ismét döntetlen jönne. Az első fordulóban az MTK-tól elszenvedett veresége óta a Megyeri úton nem kapott ki az OTP Bank Ligában. 

DIÓSGYŐRI VTK–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Diósgyőr, Labdarúgó és Atlétikai Stadion, 17.00)

A DVTK a tizedik, a Haladás a tizenkettedik helyen áll, de már „csak" nyolc pont a különbség a kettő között. A vasi zöld-fehérek a legutóbbi négy fordulóban hat pontot hoztak a Diósgyőrön. A borsodiak ugyanakkor október 27. óta nem kaptak ki hazai bajnoki mérkőzésen, azóta hat meccsen 14 pontot gyűjtöttek. A Haladás az őszi idényben ritkán volt képes idegenbeli bravúrra, tavasszal két meccsen négy pontot szerzett, csak a Ferencvárostól és a MOL Viditől kapott ki. A keleti „végeken” dőlhet el az élvonal legnyugatibb csapatának a sorsa: a Diósgyőr után még a Debrecennel, a Kisvárdával és a Mezőkövesddel játszik idegenben. 

DEBRECENI VASUTAS SC–MTK BUDAPEST
(Debrecen, Nagyerdei Stadion, 17.00)

A DVSC-nek két arca van az OTP Bank Liga tavaszi idényében. Az egyik, amelyet pályaválasztóként mutat, a sokkal szebb. Az Újpest elleni februári döntetlent követően három mérkőzését is megnyerte. Vendégként még nyeretlen. Az MTK győzni tudott Mezőkövesden és döntetlent ért el Újpesten, de a MOL Vidi elleni, októberi bravúrgyőzelem óta hét mérkőzésen mindössze négy pontot szerzett. Megjegyzendő, hogy a két csapat a legutóbbi három alkalommal, amikor Debrecenben játszottak, nem bírt egymással, döntetlenre végeztek. 

BUDAPEST HONVÉD–MOL VIDI FC
(Józsefváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 19.30)

A Honvéd és a MOL Vidi is sikerrel vívta meg szerdán a maga kupavisszavágóját, előbbi a Budaörsöt, utóbbi a Ferencvárost ejtette ki. A kispestiek a legutóbbi négy fordulóban csak egy győzelmet arattak, s emiatt lépéshátrányba kerültek az Újpesttel és a DVSC-vel szemben a harmadik helyért vívott harcban. Pályaválasztóként a legutóbbi négy bajnoki meccsükből csak a Haladás ellen nem nyertek, sőt ott kikaptak. A Vidi után még a Debrecent, a Ferencvárost és a Diósgyőrt fogadja tavasszal. A MOL Vidi eddig mindössze két bajnokit játszott vendégként tavasszal, az MTK ellen nyert, Pakson döntetlent játszott. A legutóbbi öt fordulóban minden mérkőzését megnyerte – e paksi „iksz” kivételével. 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS