Nagy formában a Honvéd és a Videoton FC

2013. május. 06., 10:46   |    

Nagy formában a Honvéd és a Videoton FC

A Videoton még nem kapott gólt, s nem vesztett pontot tavasszal hazai pályán. Csak a legutóbbi öt forduló alapján a Honvéd és a Videoton lenne a két éllovas. A Pécs és a Paks idegenben van igazán otthon. A Siófok a legutóbbi hat hazai bajnokijából ötöt megnyert. Ahogy ősszel, most is a hosszabbításban nyert a Győr az Újpest ellen. A KTE még veretlen idegenben 2013-ban. Először szerzett három spanyol is gólt a Diósgyőrben. A 26. forduló érdekességei.

VIDEOTON FC – MTK BUDAPEST 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Mitrovics (5.), N. Nikolics (84.)

– A Videoton FC továbbra is százszázalékos tavasszal hazai pályán, sőt, még gólt sem kapott.
– A fehérváriak 293 perce nem kaptak gólt az OTP Bank Ligában. Pedig nehéz sorozatban vannak, a listavezető Győr után játszottak a Pakssal, a Ferencvárossal, majd ebben a fordulóban az ugyancsak a nemzetközi kupaindulásért harcoló MTK-val.
– Mitrovics és Nikolics együtt legutóbb március 29-én, a Siófok ellen szereztek gólt. Nikolics azóta még egy mérkőzésen, április 7-én a Diósgyőr ellen lőtt gólt.
– A Videoton FC a kilenc tavaszi bajnoki mérkőzése közül heten nem kapott gólt, ellenben mindegyiken szerzett.
– José Gomes együttese a legutóbbi öt mérkőzésén 13 pontot szerzett. Ezzel, a Bp. Honvéddal holtversenyben, a legjobb a mezőnyben.
– Az MTK a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.
– Garami József csapata az öt tavaszi idegenbeli mérkőzéséből ugyancsak mindössze egyet nyert meg.



SZOMBATHELYI HALADÁS – KTE-PHOENIX MECANO 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Andorka (82.), illetve Mogyorósi (85.)

– A KTE továbbra is veretlen idegenben tavasszal.
– A Haladás hazai pályán a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg.
– A kecskemétiek az elmúlt öt fordulóban 11 pontot gyűjtöttek, ezzel ebben a szakaszban a harmadikok a Videoton és a Bp. Honvéd (13-13) mögött.
– Mogyorósi József hosszú élvonalbeli pályafutása első gólját április közepén, az Újpest ellen szerezte meg. Annyira belejött, hogy most ismét a kapuba talált.
– A Kaposvár ellen is eredményes Andorka Péter tavaly márciusban, még a PMFC játékosaként szerzett a mostanit megelőzően két egymást követő mérkőzésen is gólt.
– Iszlai Bence tizenegyest hibázott a mérkőzésen.
– A KTE tíz játékossal fejezte be a mérkőzést Rajczi Péter kiállítása miatt. A korábbi válogatott csatár ezt megelőzően legutóbb 2012. április 21-én kapott piros lapot. Szombathelyen, a Haladás ellen, egy 1-1-re végződött mérkőzésen.
– Szilasi játékvezető a reklamáló Horváth Ferenc edzőt elküldte a kispadról.



DIÓSGYŐRI VTK – DVSC-TEVA 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Fernando (40.), Luque (76., 11-esből), Gallardo (86.), illetve Kulcsár T. (23.), Coulibaly (62.), Bódi (66.)

– A DVTK Kovac Zoltán irányításával két hazai meccset játszott eddig, mindkettő döntetlenre végződött.
– A diósgyőriek másodszor szereztek a bajnoki idényben három gólt, az első alkalom a Bp. Honvéd elleni hazai meccs volt.
– Harmadszor kaptak három gólt, először otthon ősszel a Győrtől, másodszor tavasszal Siófokon.
– Hazai pályán immár hat mérkőzés óta veretlen a Diósgyőri VTK.
– Először fordult elő az NB I-ben, hogy egy meccsen három spanyol játékosa is gólt szerzett a borsodi csapatnak.
– A Loki a legutóbbi két bajnoki meccsén hét gólt szerzett, erre 2012 márciusának és áprilisának fordulója óta először volt példa.
– A legutóbbi négy fordulóban Adamo Coulibaly öt gólt szerzett.



BUDAPEST HONVÉD – LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Délczeg (45., 11-esből), Nagy G. (81.)

– A legutóbbi öt fordulóban 13 pontot gyűjtött a Honvéd, s ezzel a Videotonnal holtversenyben a legjobb a mezőnyben. A kispestiek immár hat forduló óta veretlenek.
– Négy tizenegyes-gólt szerzett eddig tavasszal a Honvéd. Ezzel is listavezető, a Kaposvárral holtversenyben.
– Kemenes Szabolcs 435 perce nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen.
– Délczeg Gergely először szerzett gólt a tavaszi idényben.
– A Pápa október 26. óta idegenben sem gólt, sem pontot nem tud szerezni.
– A Pápa kilenc mérkőzésen van túl tavasszal, ezek közül haton úgy kapott ki, hogy nem talált a kapuba, ellenben legalább két gólt kapott.



EGRI FC – PMFC-MATIAS 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Lasimant (14.), Gaál (91., öngól), illetve Simon A. (23., 11-esből), Horváth A. (45.), Wittrédi (64.)

– Vagy győz, vagy kikap a PMFC tavasszal, középút nincsen. Öt vereség mellett a váci a negyedik győzelem volt.
– Másodszor nyert tavasszal vendégként a PMFC (először Kecskeméten), s másodszor szerzett idegenben három gólt. Az első fordulóban, Pakson is 3-2-re nyert.
– Tizenkét pontot szerzett eddig a PMFC pályaválasztóként, s tizenkilencet vendégként, egyaránt 13 mérkőzésen.
– Simon Attila és Wittrédi Zsolt az előző idegenbeli mérkőzésen, Újpesten is gólt szerzett, Horváth Adrián ellenben első bajnoki gólját érte el a szezonban, sőt pécsi színekben.
– Az Eger az elmúlt négy bajnoki mérkőzéséből hárman három gólt kapott. A Rákóczi ellenin nem, azt viszont megnyerte.
– A piros-kékek a legutóbbi 14 mérkőzésükön mindössze négy pontot gyűjtöttek.
– Mészáros Ferenc csapata a következő fordulóban matematikailag is elveszíti a reményét a bennmaradásra, ha kikap Pápán.



FGSZ SIÓFOK – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Windecker (15.), Melczer V. (56.), illetve Oláh (32., 11-esből)

– A Siófok a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, 18-ból 16 pontot szerzett. Ez döntő hányada az eddig megszerzett 19 pontnak.
– A sárga-kékek április eleje óta hat meccsen tíz pontot gyűjtöttek, előtte 20 fordulóban kilencet. Tizenhét pontot szereztek eddig hazai pályán, s kettőt vendégként.
– Horváth Károly csapata tavasszal eddig csak egy mérkőzésen, a Videoton elleni idegenbelin nem szerzett gólt.
– A húszéves Windecker József az első gólját szerezte az NB I-ben.
– A Rákóczi négy eddigi tavaszi idegenbeli mérkőzéséből hármat elveszített, mindegyiket egy góllal.
– Oláh Lóránt már hat gólt szerzett a tavaszi idényben, ezek közül hármat büntetőből.
– Három csapat veszített háromszor is a legutóbbi négy mérkőzéséből: a Rákóczi, a Pápa és az Eger.



ÚJPEST FC – GYŐRI ETO FC 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Vasziljevics (30.), illetve Andrics (56.), Strestík (92.)

– A Győri ETO négy nyeretlen mérkőzés után győzött ismét.
– A listavezető mind az öt tavaszi győzelmét két gólt szerezve érte el. Háromszor 2-1-re, kétszer 2-0-ra nyert.
– A zöld-fehérek tavasszal Kaposváron nyertek ezt megelőzően 2-1-re idegenben. Andrics akkor is gólt szerzett.
– Strestík az előző fordulóban is a kapuba talált.
– Pintér Attila együttese a bajnoki évben mindkét, az Újpest elleni mérkőzését hátrányból fordítva, a 90. percen túl esett góllal nyerte meg. Ősszel Kamber, most Strestík lövése döntött.
– Dusan Vasziljevics az Újpest legutóbbi négy hazai bajnokiján kivétel nélkül szerzett gólt.
– A lila-fehérek hat napon belül öt pontot veszítettek hazai pályán, mindkét meccsen az utolsó pillanatokban kaptak gólt. Az MTK ellen így lett 1-1, az ETO ellen 1-2.



MVM PAKS – FERENCVÁROSI TC 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Lázok (88., 11-esből), illetve Leonardo (45.), Besic (64.), Klein (73.)

– A Ferencváros március 3. óta először nyert idegenbeli bajnoki mérkőzést.
– A Fradi március 30. óta csak minden második mérkőzésén szerez gólt. De ha szerez, akkor sokat: három fölötti az átlaga.
– Muhamad Besic az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában.
– Ez volt a Ferencváros harmadik olyan győzelme a bajnoki évben, amelyen csak légiósok szerezték a góljait. Érdekes, hogy az első kettőn csak Somália és Csukics talált (mindkétszer) a kapuba.
– A Paks tavasszal négy hazai mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.
– Lázok János már hét gólnál tart a tavaszi idényben.
– A Paks 14 pontot szerzett pályaválasztóként, s 21-et vendégként. Előbbi alapján 14., utóbbival 4. a speciális tabellán.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS