Nagy harc várható a döntőbejutásért

2007. április. 17., 17:59   |    

Nagy harc várható a döntőbejutásért

A Magyar Kupa 2006-2007-es idénye a finiséhez közeledik. A héten rendezik az elődöntők első összecsapásait. A DVSC-TEVA Diósgyőrbe látogat, a Budapest Honvéd pedig a Vasast fogadja.

Kelet-magyarországi rangadó Diósgyőrben

Izgalmas párharcokra lehet számítani a Magyar Kupa elődöntőiben, hiszen két budapesti, és két kelet-magyarországi rivális összecsapását hozta a sorsolás. Kedden 18 órakor rendezik a Diósgyőr-DVSC-TEVA mérkőzést, amely több szempontból is érdekesnek ígérkezik. A két együttes rivalizálása közismert, s Csank János csapata számára a kupában való esetleges siker adhatja meg a lehetőségét annak, hogy Diósgyőrben igazán emlékezetes szezont zárjanak. A klub, amely jelenleg a 6. helyen áll a Borsodi Ligában legutóbb 1980-ban ünnepelhetett kupagyőzelmet (Diósgyőri VTK-Vasas SC 3-1), és bár a következő esztendőben még egy ezüstérmet gyűjtöttek a miskolciak, azóta nem sikerült elhódítani a Magyar Kupát.

A DVSC-TEVA igazi esélyesként száll harcba a végső győzelemért. Nemcsak azért, mert tavaly és tavalyelőtt is bajnoki sikernek örülhettek az Oláh Gábor utcában, hanem azért is, mert a jelenleg a cseh Miroslav Beránek által vezetett bajnoki éllovas igazi kupaspecialistává vált az elmúlt években: az együttes 1999 és 2001-ben is megnyerte a kupát, és 2003-ban is döntőbe jutott.

Fővárosi riválisok találkoznak a Bozsik-stadionban

Szintén nagy küzdelem várható szerdán 19 órától a Bozsik-stadionban, a Budapest Honvéd-Vasas SC összecsapáson. A kispestiek kiváló formában futballoznak a tavaszi szezonban, a Supka Attila által irányított gárda minden tétmérkőzését megnyerte hazai pályán 2007-ben. A Magyar Kupa döntőjébe legutóbb 2004-ben jutottak el a piros-feketék, az utolsó kupasiker pedig 1996-ból datálódik.

Dacára a múlt heti, Újpest FC elleni vereségnek, a Vasasról is elmondható, hogy a várakozásoknál jobban szerepel a gárda. Mészöly Géza csapata az 5. helyen áll a Borsodi Ligában, és a Ferencváros kiverése után joggal álmodoznak arról Angyalföldön, hogy zsinórban másodszor is bejutnak a fináléba. Tavaly izgalmas mérkőzést vívott a Vasas az FC Fehérvár ellen a döntőben (a 2-2-es rendes játékidei eredmény után a tizenegyesek döntöttek a székesfehérváriak javára), és valószínű, hogy a Honvéd elleni elődöntők is emlékezetes mérkőzéseket produkálnak.

A csapatok útja az elődöntőkig

Diósgyőri VTK: Baktalórántháza, Budafok, FC Sopron, Zalaegerszegi TE
DVSC-TEVA: Nyíregyháza-Spartacus, Dunaújváros, Újpest FC
Budapest Honvéd: Monor SE, Orosháza FC, Kaposvári Rákóczi, MTK Budapest
Vasas SC: Soroksár, Dunakanyar-Vác, Ferencváros

A magyar kupa döntőjét május 9-én, szerdán rendezi meg a Magyar Labdarúgó Szövetség.

MK-elődöntők, első mérkőzések

Április 17., kedd
Diósgyőri VTK – DVSC-TEVA 18 óra
Április 18., szerda
Budapest Honvéd – Vasas SC 19 óra


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS