Nagy lépést tett a bajnoki cím felé az MTK

2013. május. 06., 09:55   |    

Nagy lépést tett a bajnoki cím felé az MTK

Szombathelyen, a felsőházi rájátszásban eddig veretlenül menetelő Viktória Trend Optika FC vendégeként győzött az MTK Hungária és ezzel óriási lépést tett bajnoki címe megvédése felé.

A Király sportcentrumban semmit sem bízott a véletlenre Turtóczki Sándor csapata. A listavezető idén talán még egyszer sem játszott olyan jól, mint most, a Viktória ellen, valóban az okoz nehézséget, hogy a sok remeklő játékos közül kit emeljünk ki. A „jelöltek” között van Demeter Réka, aki ezúttal jobbhátvédet játszott, ennek ellenére ő szerezte a meccs első két gólját. Előbb szöglet nyomán, a Zágor Bernadett által visszafejelt labdát lőtte a kapuba, majd egy újabb remek Palkovics-szögletet követően, fejessel növelte a vendégek előnyét. Szintén „jelölt” a 18 éves, az A-válogatott legutóbbi mérkőzésén, Szlovénia ellen debütált Palkovics Nóra, aki a két Demeter-gól előtti szöglet után Pádár Anitát is gólpasszal ugratta ki a 27. percben. De, tulajdonképpen „jelölt” a harmadik MTK-gólt szerző Pádár is, aki a rájátszás eddigi négy fordulójában tizenhárom gólt szerzett. A Viktóriának nem volt ellenszere az MTK villámrajtjára, a három gyors gólra. A második félidőben Marsai Nikoletta ugyan szépített egy 35 méteres, lapos, erős lövéssel, de a hazai csapatból sokat kivett a hétközi, Astra elleni rangadó – a fekete mezben játszó szombathelyiek szorossá sem tudták tenni a mérkőzést.

Gyors gól döntött Csepelen, az Astra-Bíró-Kert – Szegedi AK-Boszorkányok mérkőzésen. Pincze Gabriella a 4. percben szerzett góljával adta meg a meccs alaphangját, a folytatásban a sérült csatáraikat nélkülöző szegediek nem tudták tartani a lépést az ezüstéremre törő hazaiakkal. Fogl Katalin három gólt szerzett, mellette még Godvár Katalin is betalált – az Astra azért „csak” öt-nullára győzött, mert Fogl, majd Benkő is kihagyott egy-egy tizenegyest.

Változatos meccset játszott egymással a negyedik helyért viaskodó Hegyvidék SE és az 1. FC Femina, bár a „változatosság” a mérkőzés nagyobbik felében abban merült ki, hogy éppen melyik csapat hagyja ki a maga helyzetét. A 66. percben azután, a végig jól játszó Szeitl Szilvia egy jól eltalált szabadrúgás után a hálóba fejelte a keresztlécről visszapattanó labdát. A kiegyenlített játék ellenére, nem érdemtelen a rákospalotai csapat sikere, mert játékosai motiváltabban futballoztak, mint az utóbbi két hétben „gödörben” levő Hegyvidék futballistái.

Az alsóházi rájátszás soros mérkőzésén a BNLC-Csepel 3-2-re legyőzte az Újpestet, és ezzel matematikailag is eldőlt, hogy két, még hátralevő mérkőzése eredményétől függetlenül, a Páter Fit-Well Nagypáli játszik majd az osztályozón az NB II ezüstérmese, a Győri ETO ellenfeleként.

Női NB I, rájátszás, 4. forduló

Felsőház
Viktória Trend Optika FC – MTK Hungária 1-3 (0-3)
Astra-Bíró-Kert FC – Szegedi AK Boszorkányok 5-0 (3-0)
Hegyvidék SE – 1. FC Femina 0-1 (0-0)

Alsóház
Újpesti TE – BNLC-Csepel 2-3 (0-1)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS