Nagy szériában a DVSC, nyolc meccse veretlen az FTC

2015. március. 02., 11:24   |    

Nagy szériában a DVSC, nyolc meccse veretlen az FTC

Az MTK ebben az idényben még nem játszott a bajnokságban döntetlent. A Haladás először szerzett két egymást követő bajnoki mérkőzésen gólt az idényben. Mátyus János irányításával sorozatban a harmadik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg a Nyíregyháza, mindegyiket kapott gól nélkül. Április 19. óta először szerzett hazai pályán három gólt a KTE. A címvédő DVSC-Teva először áll a mostani bajnoki idényben dobogós helyen. A Pécsi MFC 2000. május 17. óta először nyert a Megyeri úton. A Videoton mindössze nyolc gólt kapott eddig a bajnoki idényben, de ezekből négyet a Győri ETO-tól. – A két hét múlva a 34. születésnapját ünneplő Hajnal Tamás mindössze a harmadik bajnokiját játszotta a magyar élvonalban.

MTK BUDAPEST–MVM PAKS 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Bese (37.), Pölöskei (60.), Horváth Zs. (88.), illetve Báló (45., 11-esből)

– Az MTK a Bozsik Stadionban is folytatta különleges sorozatát, a kék-fehérek ebben az idényben még nem játszottak a bajnokságban döntetlent.
– Garami József csapata a legutóbbi 12 hazai meccséből tízet megnyert.
– A kék-fehérek visszavágtak a Paksnak az őszi vereségért, az atomvárosban nem szereztek, hanem kaptak három gólt.
– Bese a második, Pölöskei és Horváth dr. a negyedik bajnoki góljánál tart az idényben.
– A Paks egy hazai és egy idegenbeli találkozón van túl tavasszal, mindegyiken szerzett egy gólt, de még nyeretlen.
– Idegenben először, a szezonban összesen másodszor kapott egy mérkőzésen három bajnoki gólt Csertői Aurél csapata.
– Második tizenegyesgólját szerezte az OTP Bank Liga mostani idényében a Paks, mindkettőt Báló Tamás értékesítette.

SZOMBATHELYI HALADÁS–DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (0-1)
Gólszerző: Németh M. (63.), illetve Krsztics (16.)

– Immár a két csapat legutóbbi három, Szombathelyen játszott mérkőzése hozott döntetlent.
– A Haladás először szerzett két egymást követő bajnoki mérkőzésen gólt az idényben. Igaz, a kettő között több mint két és fél hónap telt el.
– A zöld-fehérek közül még egyetlen meccsen sem szerzett két játékos is akciógólt a mostani bajnoki idényben. Most sem.
– A Haladás szeptember 28. óta először játszott döntetlent a bajnokságban. A Rohonci úton augusztus 17. óta az elsőt.
– A 36-szoros válogatott Koman Vladimir bemutatkozott a magyar élvonalban.
– A Ciprusról érkezett Milos Krsztics az első magyarországi bajnokiján gólt szerzett.
– Alaposan kicserélődtek a kezdőcsapatok a két gárda augusztusi találkozója óta, az akkori kezdőcsapatokból csak öten-öten léptek most is pályára.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BUDAPEST HONVÉD 2-0 (1-0)
Gólszerző: Abdouraman (24.), Seydi (86.)

– Mátyus János irányításával sorozatban a harmadik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg a Nyíregyháza, mindegyiket kapott gól nélkül.
– Abdouraman augusztus 30-án, a Pápa elleni hazai mérkőzésen szerzett a mostanit megelőzően bajnoki gólt.
– A télen Debrecenből érkezett Seydi góllal debütált új csapatában. Érdekes, hogy a csatár az első „őszi” fordulóban, júliusban is szerzett gólt, de még debreceni játékosként, s azt a Nyíregyháza bánta. A szenegáli-francia légiós immár három kelet-magyarországi klub (DVTK, DVSC, Nyíregyháza) színeiben szerzett gólt a magyar élvonalban.
– A Nyíregyháza a bajnoki idényben mind a hat pontot megszerezte a Bp. Honvéd ellen. Az előző élvonalbeli idényében (2009–2010) is akadt egy ilyen ellenfele, a Vasas.
– A kispestiek tíz emberrel fejezték be a mérkőzést Filip Holender (72.) kiállítása miatt.
– A Nyíregyháza az első magyar klub, amely azonos idényen belül, két olasz edző ugyanazon klubját megverte. Az őszi vereséget Pietro Vierchowoddal, a tavaszit a visszatért Marco Rossival szenvedte el a Honvéd.
– A Bp. Honvéd immár 11 bajnoki mérkőzése óta nyeretlen.

KECSKEMÉTI TE–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 3-2 (2-0)
Gólszerző: Kitl (20.), Bebeto (37., 53.), illetve Seye (77.), Csizmadia (79.)

– A 2014–2015-ös idényben a két csapat mindkét egymás elleni mérkőzése öt gólt hozott, Pápán és Kecskeméten is a házigazda 3-2-re nyert.
– Az őszt két idegenbeli vereséggel záró KTE-nek hazai pályán továbbra is jól megy: a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert.
– A nyitányokon baj van a védelemmel: a mostanit megelőzően csak az őszi első hazai mérkőzésen kapott egynél több gólt a lila-fehér legénység a Széktói Stadionban.
– Kitl Miklósnak ellenben megy a hazai nyitányokon, a 17 éves középpályás az első élvonalbeli gólját az első őszi, a másodikat az első tavaszi fordulóban szerezte. Mindkettőt a Széktói Stadionban.
– Bebeto 2012. április 13-án duplázott legutóbb magyar bajnoki mérkőzésen.
– Április 19. óta először szerzett hazai pályán három gólt a KTE.
– A Pápa a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött.
– A Pápa – a mostani előtt – 2013. november 23-án, Újpesten szenvedett legutóbb bajnoki vereséget két gólt is szerezve.

PUSKÁS AKADÉMIA–DVSC-TEVA 0-1 (0-0)
Gólszerző: Tisza (56.)

– A címvédő DVSC-Teva először áll a mostani bajnoki idényben dobogós helyen.
– Kondás Elemér együttese a legutóbbi hat bajnoki mérkőzését megnyerte, ezen 540 perc alatt mindössze egy gólt kapott.
– Noha kihagyott egy büntetőt, Tisza Tibor szerezte a találkozó egyetlen gólját. A csatár sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzésén talált a kapuba. Hasonló jó sorozata még nem volt a pályafutása során.
– A Loki a legutóbbi négy mérkőzését kapott gól nélkül megnyerte a Puskás Akadémia ellen. Hármat vendégként.
– A felcsútiak október 21. óta először veszítettek bajnoki mérkőzést.
– Az idényben másodszor nem szerzett otthon gólt a Puskás FC. A Pancho Arénában még soha nem játszott gól nélküli döntetlent, ha nem talált a kapuba, vereséggel fizetett érte.
– A Szakály testvérek egymás ellen játszottak, Péter a győztes, Dénes ezúttal a vesztes oldalon.

ÚJPEST FC–PMFC-MATIAS 0-2 (0-2)
Gólszerzők: James (11.), Rácz (90.)

– A Pécsi MFC 2000. május 17. óta először nyert a Megyeri úton.
– Az Újpest 2014. május 3. óta először veszített otthon bajnoki mérkőzést. Azóta mindössze egyszer, augusztus 30-án, a Honvéd elleni mérkőzésen maradt még szerzett gól nélkül a csapat pályaválasztóként.
– A lila-fehérek a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésükből hármat elveszítettek.
– Nebojsa Vignevics csapata mindössze harmadszor kapott ki két góllal a mostani bajnoki idényben, az első két alkalom a Videoton FC és a KTE elleni idegenbeli mérkőzések voltak.
– A PMFC 2014. szeptember 26. óta először szerzett bajnoki pontot, sőt pontokat.
– Ennek fényében talán meglepő: a pécsiek az eddigi kilenc idegenbeli mérkőzésükből haton is két gólt szereztek. Pályaválasztóként öt, vendégként 13 gólt szereztek eddig.
– A kanadai James Manjekar az első gólját érte el a magyar élvonalban. Rácz Ferenc a másodikat, ő 2009. október 3-án, még a Haladás játékosaként jegyezte az elsőt.

GYŐRI ETO FC–VIDEOTON FC 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Koltai (45., 11-esből), Priskin (91.), illetve Nikolics (31.), Juhász (39.)

– A Videoton FC 2011. október 23. óta nem kapott ki az ETO Parkban.
– Joan Carrillo csapata mindössze nyolc gólt kapott eddig a bajnoki idényben, de ezekből négyet a Győri ETO-tól.
– Ősszel az ETO vezetett kétszer a Sóstói Stadionban, a hajrá ellenben a hazaiaké volt. Most kétgólos hátrányból mentettek pontot a zöld-fehérek.
– Nemanja Nikolics és Juhász Roland egyaránt gólt szerzett a két csapat őszi találkozóján is. A válogatott csatár 17 bajnokin játszott eddig a 2014–2015-ös bajnokságban, s 14-en szerzett gólt. 1/1-es átlaggal vezeti a góllövőlistát.
– A listavezető az első öt idegenbeli bajnokiján nem kapott gólt, a legutóbbi kettőn összesen hármat a mostani idényben.
– Koltai Tamás a harmadik gólját szerezte az idényben, az utolsó őszi és az első tavaszi meccsen érte el őket.
– Priskin Tamás a legutóbbi öt bajnokiján három gólt szerzett, összesen ötnél tart az idényben.

DUNAÚJVÁROS-PASE–FERENCVÁROSI TC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Lamah (32.)

– Thomas Doll együttese október 4. óta, nyolc bajnoki óta veretlen a bajnokságban, a legutóbbi három mérkőzését megnyerte.
– A két hét múlva a 34. születésnapját ünneplő Hajnal Tamás mindössze a harmadik bajnokiját játszotta a magyar élvonalban. Korábban ugyancsak a zöld-fehéreknél játszott két mérkőzést, az 1996–1997-es idényben.
– Idegenben ellenben kevésbé volt jó a mérlege, ez az első győzelem vidéken augusztus 17. óta.
– Lamah november 7. óta minden páratlan sorszámú meccsén gólt szerzett. Az elsőn, a harmadikon és az ötödiken is. A háromból kettő győztes gól volt.
– Vendégként mindössze harmadszor nem kapott gólt a Ferencváros az idényben.
– A Dunaújváros-PASE három csapattal játszott már kétszer a bajnokságban, közülük sem a Honvédnak, sem a Ferencvárosnak nem tudott gólt lőni 180 perc alatt.
– Dobos Barna csapata az első három mérkőzését megnyerte Dunaújvárosban, azóta hármon nyeretlen maradt. Igaz, két olyan csapattól kapott ki, amelyik a bajnoki címért harcol, a Videoton FC-től és a Ferencvárostól.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS