Nagyot küzdött, mégis kiesett a Videoton FC

2016. augusztus. 04., 20:47   |    

Nagyot küzdött, mégis kiesett a Videoton FC

Egy félidőt és a hosszabbítást emberhátrányban játszva, hatalmasat küzdött a magyar csapat, amely vezetett, de végül a hosszabbítást nem bírta erővel, így a Midtjylland jutott tovább a párharcból.

A visszavágó előtt a Videoton FC játékosai nagy küzdelemre készültek a rosszul sikerült odavágó után, Henning Berg három helyen változtatott a kezdőcsapaton a hazai mérkőzéshez képest.

Már az első percekben helyzetbe került a Videoton FC, Géresi futott el a jobboldalon, de a centerezésére nem érkezett senki középen. A 12. percben kényszerű csere nehezítette a Videoton FC dolgát: Stopira helyett Bódi állt be. Bár próbálta irányítani a mérkőzést a magyar csapat, de nem akartak túl nagy kockázatot bevállalni a fehérváriak, így kevés helyzetet tudtak kialakítani. A házigazdák támadóbb felfogásban játszottak a felcsúti meccshez képest, így a félidő legnagyobb helyzete is a dánok előtt adódott: a 17. percben Kadlec lőtt fölé nagy helyzetben.

Szünetben nem változtatott Henning Berg. Nagyon rosszul kezdődött a második félidő, miután elcsúszott a Videoton FC védelme, és Paulo Vinicius utolsó emberként is csak szabálytalanul tudta megállítani Hassant, jogos volt a piros lap, így nagyon nehéz helyzetbe került a magyar csapat. A kiállítás megfogta a Videoton FC-t, a hazaiak átvették a kezdeményezést, de a mezőnyfölényt nem tudták gólra váltani. A 67. percben Géresit Feczesin váltotta, és ezzel megváltozott a játék képe: kijött a szorításból a Vidi, sőt, nyolc perccel később Kovács megpattanó lövése utat talált a kapuba, így sikerült ledolgozni a hátrányt. A gól felpörgette a meccset, a Midtjylland sebességet váltott, de idegesen próbálkoztak, így nem tudtak helyzeteket kialakítani, közben a fellazult védekezésük miatt a mieink is eljutottak a kapujukig, azonban egyik csapatnak sem sikerült újabb gólt szerezni.

Nem a büntetőpárbajra készült Berg edző, amit jelzett, hogy Kovács István helyett Suljic érkezett a hosszabbításra. Ez is jó húzásnak bizonyult, hiszen a hosszabbítás első félidejének derekán egy kipattanóval Suljic lépett ki, majd indította Bódit, aki egyedük vezette a kapura a labdát, elvitte Dahlin kapus mellett, de nagyon kisodródott - csak az oldalhálót találta el. A 104. percben újra vezetést szerzett a Midtjylland, egy kifejelt labda után elaludt a magyar védelem és Novak közelről kihasználta a figyelmetlenséget. A folytatásban kockáztatott a Videoton FC: Suljic ugratta ki a szélen Negot, aki Pátkainak ívelt a hosszúra, aki a kapusba rúgta a labdát. A szögletből kontrát vezettek a dánok, de Kovácsik a helyén volt. A meccs hajrájában élvezetes küzdelem folyt a pályán, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat megszerezhette volna a második, mindent eldöntő gólját, de nem született több gól, így a Midtjylland jutott tovább a következő körbe.

Midtjylland-Videoton FC: 1-1 (0-0, 0-1)
Videoton FC: Kovácsik - Stopira (Bódi 12.), Lang, Vinícius, Juhász, Nego - Kovács (Suljic 91.), Szolnoki, Pátkai, Barczi - Géresi (Feczesin 67.)
Piros lap: Vinicius (47.)
Gól: Kovács (75.)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS