NB I: A Fradi ellen mutatkozik be a Honvéd frissen kinevezett edzője

2021. február. 19., 11:16   |    

NB I: A Fradi ellen mutatkozik be a Honvéd frissen kinevezett edzője

Péntektől vasárnapig rendezik az OTP Bank Liga a második körét lezáró, 22. fordulóját. Horváth Ferenc, a Honvéd új edzője a Ferencváros ellen, idegenben mutatkozik be.

MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Péntek, Új Hidegkuti Stadion, 20.00)

Az MTK a legutóbbi fordulóban értékes győzelmet aratott a MOL Aréna Sóstóban, s ezzel előrelépett a negyedik helyre. Hazai pályán november elejétől akadt ugyan egy jó periódusa, de idén eddig mindkét mérkőzését elveszítette. A Mezőkövesd a tizenkét csapat közül a legrégebb óta veretlen az OTP Bank Ligában, december 5. óta nem kapott ki. Csak a hetedik helyen áll, de mindössze három pont a hátránya az MTK-val szemben. Idegenben a legutóbbi három mérkőzésén nem kapott gólt, 2021-ben eddig mindkét mérkőzése gól nélkül ért véget.

ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC
(Szombat, Zalaegerszeg, 14.45)

A ZTE 2021-ben még nem nyert bajnoki mérkőzést, visszaesett a tízedik helyre. Otthon legutóbbi kikapott a Puskás Akadémiától, de előtte három mérkőzésen hét pontot szerzett. Az Újpest ugyancsak nagyon rosszul kezdte a tavaszi szezont, de a legutóbbi két bajnoki mérkőzését – s közben egy kupamérkőzését – megnyerte. A lila-fehérek a mostani idényben mindössze egy bajnokit nyertek meg vidéken, Pakson, egy pontot csak Kisvárdán gyűjtöttek. E mérkőzésen az a két csapat találkozik, amelyek eddig a legtöbb gólt kapták az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében.

MOL FEHÉRVÁR FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, MOL Aréna Sóstó, 17.00)

Az Újpest elleni idegenbeli győzelem óta a Vidi öt bajnoki mérkőzésen 14 pontot veszített, s visszaesett a harmadik helyre. A klub vezetői edzőváltás mellett döntöttek, Márton Gábort menesztették, a szombati mérkőzésen Szalai Tamás irányítja a csapatot. A székesfehérváriaknak szokatlanul rossz a hazai mérlegük, a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből csak egyet, a Kisvárda ellenit nyerték meg. A Diósgyőr az utolsó helyen áll a tabellán, a jó tavaszi kezdést, a Ferencváros elleni idegenbeli bravúrt nem követte újabb. A DVTK vendégként tavaly március 14. óta csak egyetlen mérkőzésen, a bajnok Ferencváros ellen szerzett pontot, illetve pontokat.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–BUDAPEST HONVÉD
(Szombat, Groupama Aréna, 19.30)

A zöld-fehérek fölényesen vezetnek a bajnokságban, de 2021-es hazai mérlegük elmarad az őszitől. Viszont a tendencia fejlődő, vereséget (Diósgyőr), döntetlen (Kisvárda), majd győzelem (Fehérvár) követett. A Honvéd edzőt váltott a hét elején, Pisont István helyére Horváth Ferenc került a csapat élére. Az új állomáshelyein általában jól kezdő egykori válogatott csatárnak nagyon nehéz dolga lesz. A Honvéd a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot gyűjtött.

BUDAFOKI MTE–PUSKÁS AKADÉMIA
(Vasárnap, Budafok, 14.30)

Mind a két csapat győzött az előző fordulóban. A Budafok 3–2-re verte idegenben a Honvédot, s megnyerte legutóbbi hazai bajnokiját is, mégpedig a ZTE ellen. Mindkét találkozón három szerzett gólig jutott. A második helyen álló Puskás Akadémia, a mezőnyből egyedüliként, a legutóbbi négy bajnoki találkozóján százszázalékos teljesítményt nyújtott. Vendégként eddig idén kettőből kettőt nyert, az MTK és a ZTE ellen.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Vasárnap, Paks, 17.00)

A Paks pályaválasztóként jól szerepel, augusztus vége óta csak a Ferencvárostól kapott ki, a legutóbbi nyolc hazai mérkőzéséből haton nyerni tudott. Ugyanakkor a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A Kisvárda két ponttal és egy hellyel előzi meg vendéglátóját, a legutóbbi fordulóban lezárt egy három mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot. Idegenben november 8. óta nem nyert, azóta 360 játékperc alatt mindössze egy gólt szerzett, azt viszont a Groupama Arénában.

OTP Bank Liga NB I. 22. forduló

Sorsolás
2024. 02. 23. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024. 02. 24. 12:30
ZTE Aréna
2024. 02. 24. 15:00
DVTK Stadion
2024. 02. 24. 17:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 02. 25. 15:00
Kisvárdai Várkerti Stadion
2024. 02. 25. 17:30
Szusza Ferenc Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS