NB I: Klubcsúcsot ért el a Puskás Akadémia

2021. február. 22., 10:46   |    

NB I: Klubcsúcsot ért el a Puskás Akadémia

A Mezőkövesd immár kilenc bajnoki mérkőzés óta veretlen. A ZTE 2021-ben először nyert bajnoki mérkőzést. A MOL Fehérvár a legutóbbi hat bajnoki meccséből ötöt elveszített. Myrto Uzuni a legutóbbi hét bajnoki meccséből haton szerzett (egy-egy) gólt. Érdekességek az OTP Bank Liga 22. fordulója után.

MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–0   

– Az MTK a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet veszített el.
– Az előző idényt a Merkantil Bank Ligában töltő kék-fehérek 2019. március 2. óta először játszottak gól nélküli döntetlent az élvonalban.
– Michael Boris legénysége pályaválasztóként a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt. Idén először szerzett pontot.
– A Mezőkövesd immár kilenc bajnoki mérkőzés óta veretlen.
– Pintér Attila együttese a legutóbbi három idegenbeli bajnoki mérkőzésén csak gól nélküli döntetlent játszott.
– Az MTK az első 11 fordulóba kiírt mérkőzésein 18 pontot szerzett, a második tizenegyen tizenötöt. Mind a két kör zárásakor a negyedik helyen állt/áll a tabellán.
– A Mezőkövesd tizenegy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein nyolc pontot szerzett, a mostani szakaszban huszonkettőt.

ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC 3–0 (1–0)        
Gólszerzők: Favorov (34., 11-esből), Szánthó (61.), Koszta (78.)

– A ZTE 2021-ben először nyert bajnoki mérkőzést.
– A kék-fehérek hétszer győztek eddig az OTP Bank Liga mostani kiírásában, e mérkőzések közül ötön is legalább három gólt szereztek.
– A ZTE pályaválasztóként a legutóbbi öt meccséből csak egyet veszített el.
– A 25 pontos zalaegerszegiek tavaly ilyenkor 21 ponttal álltak, majd megtáltosodtak. Az OTP Bank Liga mostani kiírásában az első 11 forduló mérkőzésein tizenegy pontot szereztek, a mostani szakaszban tizennégyet.
– Artyom Favorov a legutóbbi két hónapban négy gólt is szerzett. Szánthó Regő a hatodik, Favorov az ötödik, Koszta Márk a negyedik gólját szerezte a mostani bajnoki idényben.
– Az Újpest tavasszal az eddigi hat bajnoki meccséből négyet legalább három kapott góllal zárt.
– A lila-fehérek csak három ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein tizenhárom pontot gyűjtöttek, a mostani szakaszban tizenkettőt.

MOL FEHÉRVÁR FC–DIÓSGYŐRI VTK 1–3 (1–0)
Gólszerző: Stopira (9.), illetve Grozav (60., 61., 89.)

– Az ezúttal Szalai Tamás által irányított MOL Fehérvár a legutóbbi hat bajnoki meccséből ötöt elveszített. A hatodik döntetlenre végződött.
– A székesfehérváriak a legutóbbi négy hazai bajnokijukon nem nyertek, csupán egy pontot gyűjtöttek.
– Stopira a harmadik gólját érte el a bajnoki idényben, ugyanannyit szerzett a 2018–2019-es és a 2019–2020-as szezonban is.
– A DVTK vendégként tavaly március 14. óta mindössze két mérkőzésen, a bajnok Ferencváros ellen, s most a MOL Fehérvár szerzett pontot, illetve pontokat.
– Gheorghe Grozav először szerzett mesterhármast az OTP Bank Liga mostani idényében. Mi több: először szerzet gólt csereként pályára lépve. A mostani idényben korábban egyetlen légiós szerzett mesterhármast, Tokmac Nguen.
– A MOL Fehérvár tíz ponttal gyűjtött, kevesebbet, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 fordulóba kiírt mérkőzésein 19 pontot szerzett, a mostani szakaszban tizennégyet.
– A diósgyőriek is tíz ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein tizenhárom pontot gyűjtöttek, a mostani szakaszban csak hetet. (A Ferencváros elleni idegenbeli győzelem az első szakaszba számít.)

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (0–0)
Gólszerző: Uzuni (56.)

– A zöld-fehérek kétszer győztek eddig 1–0-ra a mostani bajnoki idényben, mindkétszer a kispestiek ellen.
– Myrto Uzuni a legutóbbi hét bajnoki meccséből haton szerzett (egy-egy) gólt.
– A két csapat legutóbbi nyolc egymás elleni bajnokiján a Honvéd csak egyszer tudott gólt szerezni.
– A Horváth Ferenc bemutatkozó mérkőzésén elszenvedett 0–1 a Honvéd sorozatban harmadik bajnoki veresége.
– December 12. óta először zárt a Honvéd szerzett gól nélkül bajnoki mérkőzést.
– A Ferencváros egy ponttal többet gyűjtött, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein 26 pontot szerzett, a mostani szakaszban 27-et. Ugyanakkor csalóka ez a mérleg, mert a Diósgyőr elleni tavaszi hazai botlás az első szakaszba számít.
– A kispestiek tizenegy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein tizenkét pontot gyűjtöttek, a mostani szakaszban csak tízet.

BUDAFOKI MTE–PUSKÁS AKADÉMIA 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Băluţă (3.), Slagveer (64.), Mance (93., tizenegyesből)

– A Puskás Akadémia sorozatban az ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg. Ez klubcsúcs, az eddigi rekord négy győzelem volt, ezt kétszer érte el a csapat, de másodjára nem ugyanabban a bajnoki kiírásban.
– Mance a hetedik, Băluţă a harmadik, Slagveer a második gólját szerezte a bajnoki szezonban.
– Hornyák Zsolt együttese a legutóbbi három idegenbeli bajnoki mérkőzésén százszázalékos mérleget produkált.
– A Budafok az eddigi négy 2021-es hazai bajnokiján kilenc gólt kapott.
– Az újonc december 16. óta másodszor maradt szerzett gól nélkül a bajnokságban. Az aktuális tabella első és második helyezettje ellen.
– A budafokiak a mostani kiírásban az első 11 fordulóba kiírt mérkőzéseiken tizenhárom pontot gyűjtöttek, a második szakaszban pedig tízet.
– A Puskás Akadémia négy ponttal többet gyűjtött, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A 2020–2021-es kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein 15 pontot szerzett, a második szakaszban huszonnégyet

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Hahn (4.), Bognár (45.), Nagy R. (84.)

– A Paks pályaválasztóként a legutóbbi kilenc mérkőzéséből heten nyerni tudott.
– A zöld-fehérek a mostani OTP Bank Liga-szezonban ötödször szereztek otthon legalább három gólt.
– Hahn János 13 gólnál tart a szezonban, az előzőben ennyivel lett gólkirály Radó András.
– A Kisvárda a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített, egyet megnyert.
– Supka Attila legénysége idegenben november 8. óta nyeretlen, azóta mindössze egy gólt szerzett.
– A Paks hat ponttal többet gyűjtött eddig, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A mostani kiírásban az első 11 fordulóba kiírt mérkőzésein 17 pontot szerzett, a második szakaszban tizenötöt.
– A Kisvárda hat ponttal többet gyűjtött, mint az előző idény első 22 mérkőzésén. A 2020–2021-es kiírásban az első 11 forduló mérkőzésein 22 pontot szerzett, a második szakaszban csak kilencet.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS