NB II: Élre állt az MTK

2019. november. 06., 21:46   |    

NB II: Élre állt az MTK
Fotó: mtkbudapest.hu

Győrben győzte le az MTK a Gyirmótot, míg a Csákvár csak döntetlenig jutott a Duna Aszfalt ellen a Merkantil Bank Liga hétközi fordulójában, ezzel átvette a vezetést a fővárosi együttes a másodosztályú bajnokságban. A Siófok fölényes győzelmet aratott, a Vasas Szegedről hozta el a három pontot.

Félidőben még az ETO-nál volt a vezetés (Lovrencsics Balázs a 19. percben talált be), de Huszák Tamás az 52. percben kiegyenlített, majd a 72. percben Orosz Márk góljával már a Soroksár vezetett. Végül a vendégek egy öngól révén mégis elvittek egy pontot.

Két perc alatt dőlt el a Szolnok–Kazincbarcika mérkőzés, Tisza Kálmán és Vólent Roland gyors egymásutánban lőtt góljaival a házigazdák szerezték meg a három pontot.

Hat gólt lőtt és 6–1-re győzött a Siófok a Nyíregyháza ellen. Az első játékrészben mindössze egy találat esett, Horváth Péter a 18. percben büntetőből szerzett vezetést a Balaton-partiaknak. A második játékrész Danilo Pejovic kiállításával kezdődött, majd Hornyák Marcell öngóljával folytatódott. Hamarosan Horváth Péter akcióból is eredményes volt, majd Talabér Attila szépített. Ez után a hazaiak újabb tizenegyeshez jutottak, amit Szakály Dénes értékesített. A hosszabbítás perceiben Balogh Bence állította be a 6–1-es végeredményt.

A Dorog hazai pályán győzött 4–1-re a Békéscsaba ellen. Délczeg Gergely (36.), Paudits Patrik (38.), Földi Botond (78.) és Vígh Ádám (86.) voltak a hazaiak gólszerzői; míg Nikola Pantovic a 92. percben büntetőből tudott szépíteni.

Az 1–1-es félidei állást követően (Lencse László az MTK, Májer Milán a Gyirmót gólját szerezte) Baki Ákos találatával győzött az MTK a Kisalföldön és ezzel átvette a vezetést a bajnokságban. Ehhez az is kellett, hogy a Csákvár 1–1-es döntetlent érjen el a Tiszakécske ellen: Tamás Nándor 10. percben megszerzett vezető találatára a vendégek a 85. percben válaszoltak, Nascimento de Oliveira volt eredményes tizenegyesből. 

Az Ajka a Budaörs ellen veszített 3–2-re. A vendég budaörsiek Halmai Ádám (24.) és Molnár Csaba (34.) révén szereztek vezetést, majd Csizmadia Zoltán (40.) visszahozta a meccsbe az Ajkát. Az utolsó 20 percben Kulcsár Tamás (71.) révén ismét elléptek a vendégek. Végül Oláh László (90.) találata már csak a szépítésre volt elég a hazai együttesnek.

A Vasas Szegeden lőtt három gólt és szerezte meg a három pontot: Szedlár Zoltán (24.) és Birtalan Botond (56., 62.), a hazaiak részéről pedig Germán Tamás (90., tizenegyesből) volt eredményes.

Három vereség után újra győzött a Haladás, a Vácot verte 3–0-ra Szekér Ádám (76.), Tóth-Gábor Kristóf (81.) és Kiss Bence (83.) góljaival. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS