NB II: Idegenben kell győzniük az éllovasoknak

2021. április. 28., 09:31   |    

NB II: Idegenben kell győzniük az éllovasoknak
Fotó: dvsc.hu

Szerdán rendezik a Merkantil Bank Liga 35. fordulóját. A listavezető Vasas Soroksárra, a második helyen álló DVSC Békéscsabára látogat. Idegenben játszik a harmadik Gyirmót is, mégpedig Nyíregyházán.

DEBRECENI EGYETEMI AC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC
(Debrecen, 17.00)

Az utolsó helyen álló DEAC már kiesett, a legutóbbi három hazai mérkőzését elveszítette. A hétvégén viszont megszerezte első idegenbeli pontját. A Kaposvárnak még rosszabb a friss mérlege, négy forduló óta nem tudott pontot szerezni. A Rákóczi kedden szerződést bontott Várhidi Péter vezetőedzővel, aki eltiltása miatt egyébként sem ülhetett volna a kispadon Debrecenben.

PÉCSI MECSEK FC–FC AJKA
(Pécs, 17.00)

A negyedik helyen álló pécsiek a legutóbbi három fordulóban nem tudtak nyerni, múlt héten 3–0-ra kikaptak a Vasastól. Pályaválasztóként csak egyet nyertek meg a legutóbbi négy találkozójukból. A csupán egyetlen hellyel mögöttük álló Ajka öt ponttal szerzett eddig kevesebbet, mint baranyai riválisa, de a legutóbbi két meccsét megnyerte. Vendégként eddig csak előtte állóktól kapott ki idén, a Vasastól és a Gyirmóttól.

SOROKSÁR SC–VASAS FC
(Soroksár, 17.00)

A „Sori” nagyon visszaesett az elmúlt hetekben, a legutóbbi öt mérkőzésén összesen egy pontot szerzett. Otthon másfél hete kikapott a Gyirmóttól, de előtte augusztus 23. óta veretlen volt pályaválasztóként. Most tízedik. A Vasas nem csak a feljutásra, a bajnoki címre is tör, vezeti a tabellát. A válogatott mérkőzések miatt szünet óta minden meccsét megnyerte. Idegenben legutóbb Kaposváron győzött.

DOROGI FC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Gyirmót, 17.00)

A hónapok óta a hazai meccseit albérletben játszó Dorog ezúttal Gyirmóton fogadja ellenfelét. A tizenharmadik helyen áll, a hétvégén vereséget szenvedett, éppen Gyirmóton. Pályaválasztóként idén még veretlen, de a legutóbbi öt mérkőzésből csak egyet nyert meg. A szegediek teljesítménye javult az elmúlt hetekben, immár négy forduló óta veretlenek. Az előző hétvége előtt még azonos pontszámmal álltak a Doroggal, de miután legyőzték a Soroksárt, most hárommal többel rendelkeznek. Január 31. óta nem szenvedtek vendégként vereséget.

SZENTLŐRINC SE–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Szentlőrinc, 17.00)

Az újonc nagyon igyekszik, az elmúlt hetekben javított pozícióján, a tizenötödik helyen áll, miután hetek óta nem kapott ki. Ellenben idegenben sikeresebb, mint otthon, a legutóbbi hat hazai meccséből csak egyen szerzett gólt. A Haladás a nyolcadik helyen áll, csak egyet tudott megnyerni a legutóbbi öt fordulóban játszott mérkőzéseiből. Idegenben idén eddig csak az ország keleti felében tudott győzni. 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–GYIRMÓT FC
(Nyíregyháza, 18.00)

A Nyíregyháza egy pazar sorozat után áprilisra visszaesett, a hétvégi, szolnoki vereség is beleillett ebbe a sorba. Így is a hetedik helyen áll. Pályaválasztóként december eleje óta veretlen volt, de a legutóbbi alkalommal, bomba meglepetésre, kikapott a Siófoktól. A Gyirmót nyomás alatt tartja az előtte állókat, még nem mondott le a feljutásról. Négy pont a hátránya a DVSC-vel szemben. Idegenben két döntetlen mellett ötször is nyert.

WKW ETO FC GYŐR–SZOLNOKI MÁV FC

(Győr, 18.00)

A tizenegyedik ETO fogadja a kilencedik Szolnokot. A vendégek négy ponttal többet szereztek eddig, elsősorban az utóbbi fordulókban mutatott jobb teljesítményük miatt. A legutóbbi három fordulóban öttel többet gyűjtöttek, mint a zöld-fehérek. Az ETO október 4. óta otthon csak a Vasastól és a Debreceni VSC-től kapott ki. A Szolnok elsősorban hazai meccseinek köszönheti a pontokat, a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén összesen egy pontot szedett össze.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BFC SIÓFOK
(Kazincbarcika, 18.00)

Nagyon fontos mérkőzés mindkét csapat számára. A Kazincbarcika az utolsó előtti helyen áll, de beérné pontszámban a Siófokot, ha nyerni tud. Hazai pályán március eleje óta csak egyszer kapott ki. A Siófok az edzőváltás óta javult, a legutóbbi két fordulóban négy pontot szerzett, a legutóbbi idegenbeli mérkőzésén meglepetésre győzni tudott Nyíregyházán, sőt a legutóbbi három, vendégként játszott találkozóján öt pontot szerzett.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DEBRECENI VASUTAS SC
(Békéscsaba, 18.00)

A Békéscsaba a legutóbbi három fordulóban nem szerzet pontot, visszaesett a tizennegyedik helyre. Otthon idén eddig a sereghajtó DEAC-on kívül csak a Győri ETO-t tudta legyőzni. Legutóbb kikapott a Haladástól. A DVSC a második helyen áll, négy ponttal előzi meg a Gyirmótot, az egyetlen csapatot, amely reálisan veszélyes lehet a feljutására. November 29. óta egymást követik a győzelmek és a vereségek az idegenbeli mérkőzésein, legutóbb nyert az ETO vendégeként.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BUDAÖRS FC
(Csákvár, 18.00)

A Csákvárnak nagyon fontos lenne három pontot szerezni, megerősítené pozícióját a kiesés elleni harcban. A legutóbbi öt fordulóban csak egyszer kapott ki, éppen otthon, a Szentlőrinctől. Előtte viszont kétszer nyert. A Budaörs egy hosszabb hullámvölgy után eredményeivel már őszi önmagát idézi, a legutóbbi három fordulóban szerzett hét hazai ponttal visszakapaszkodott a hatodik helyre. Idegenben viszont idén eddig csak Kaposváron tudott legalább egy döntetlent elérni.

OTP Bank Liga NB I. 35. forduló

Sorsolás


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS