Négy forduló óta veretlen a KTE, elhagyta a kieső zónát a Dunaújváros

2014. november. 24., 10:31   |    

Négy forduló óta veretlen a KTE, elhagyta a kieső zónát a Dunaújváros

Az OTP Bank Liga legutóbbi öt fordulójában a DVSC-Teva mögött a Kecskeméti TE gyűjtötte a legtöbb pontot. Az elmúlt három évben mindössze másodszor tudott a DVTK Budapesten bajnoki mérkőzést nyerni. A Dunaújváros 430 nap alatt a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is legyőzte hazai pályán a Paksot.

KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST FC 2-0 (2-0)
Gólszerző: Ojo (öngól, 5.) Balogh (öngól, 30.)

– A KTE sorozatban az ötödik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. A legutóbbi 11 bajnoki találkozóján csak egyetlen vereséget szenvedett. Legutóbb 2013 novemberétől volt hasonlóan jó szériája, akkor március elejével bezárólag tíz forduló alatt csak egyszer tudták legyőzni.
– A kecskemétin kívül csak két csapat maradt veretlen az elmúlt öt fordulóban: a DVSC-Teva és a Ferencváros. Az első félidény harmadik harmadát jelentő periódusban a Loki mögött Bekő Balázs együttese gyűjtötte a legtöbb pontot.
– 2014-ben először segítette öngól a KTE csapatát. Az ellenfelek közül legutóbbi a kaposvári Kovácsról került a labda a KTE meccsén a saját kapujába a labda, az utolsó 2013-as fordulóban.
– Május 17-én, a két csapat legutóbbi újpesti találkozóján a KTE szerzett két öngólt, a 6-1-es vereség különbségét Gyagya és Vukaszovics öngólja is alakította.
– Az Újpest mindössze másodszor kapott ki a bajnoki idényben, szeptember 19-én a Videoton pályáján is 2-0-ás vereséget szenvedett.
– Az első 15 fordulóból haton nem talált az Újpest az ellenfél kapujába. Noha az elmúlt évekhez képest jó félidényt zárt a csapat, mindössze három meccsén tudott egynél több gólt szerezni.
– Tovább tart az Újpest rossz kecskeméti szériája: még soha nem nyert idegenbeli bajnokit a KTE ellen, sőt, minden sorozatot beleértve is csak egyszer nyert, még 2009-ben, egy Magyar Kupa-találkozón.



MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 0-2 (0-2)
Gólszerző: Griffiths (8., 32.)

– Az MTK sorozatban másodszor kapott ki pályaválasztóként bajnoki mérkőzésen. Ilyenre legutóbb tavaly szeptemberben volt példa.
– Tavaly augusztus óta először maradt két egymást követő hazai meccsen szerzett gól nélkül az MTK.
– A Diósgyőr 17 év után tudott ismét bajnoki mérkőzést nyerni a kék-fehérek ellen a fővárosban.
– Az elmúlt három évben mindössze másodszor tudott a DVTK Budapesten bajnoki mérkőzést nyerni. Az első színhelye is a Bozsik Stadion volt, idén április 5-én, de az ellenfél akkor a Bp. Honvéd volt.
– A DVTK augusztus óta először nyert meg két egymást követő bajnoki mérkőzést.
– A piros-fehérek legutóbbi négy bajnoki góljából George Griffiths hármat szerzett.
– Tomiszlav Szivics együttese 2013 ősze után 2014-ben is a képzeletbeli dobogón zárta a bajnokság első felét. Tavaly a DVSC-Teva és a Videoton, idén a Videoton és az MTK előzte-előzi meg.



DUNAÚJVÁROS-PASE–MVM-PAKS 1-0 (0-0)
Gólszerző: Nikházi (61.)

– Az újonc mind a három eddigi dunaújvárosi mérkőzését megnyerte a bajnoki idényben.
– A Dunaújváros 430 nap alatt a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is legyőzte hazai pályán a Paksot.
– A Dunaújváros-PASE mindössze négy találkozót játszott pályaválasztóként a bajnokság első felében. Ám pályaválasztóként így is csak tíz együttes szerzett több pontot nála.
– A Dunaújváros a három hazai győzelemből kettőt Nikházi Márk egy-egy góljával ért el. A korábbi junior-világbajnoki bronzérmes találata hozta a Haladás elleni 1-0-t is.
– Október 10. óta egyetlen olyan bajnokija, a PMFC elleni 3-2, akadt az újvárosiaknak, amelyen szereztek gólt, de Nikházi nem volt a gólszerzők között.
– A Paks a legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján nyeretlen maradt, s a legutóbbi négyen nem tudott gólt szerezni.
– A vereség ellenére igaz: nagyszerű félidényt zárt az atomváros együttese. 2013 őszén a 12. helyen állt a 15. forduló után, most pedig negyedik.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1-0 (1-0)
Gólszerző: Tischler (35.)

– A Puskás Akadémia kilencedszer nyert pályaválasztóként élvonalbeli története során. Ezek közül négy diadalt az elmúlt öt hazai meccséből álló szakaszban aratott.
– A bajnoki idényben másodszor nyert kapott gól nélkül hazai pályán a Puskás FC.
– A Haladás története során először veszített bajnoki pontokat a felcsútiak ellen.
– Tischler Patrik a legutóbbi hét olyan bajnoki találkozóból, amelyen Benczés Miklós csapata gólt szerzett, hatszor is eredményes volt.
– Puskás Akadémia öt győzelmet aratott a bajnoki idényben, ezek közül négynél Tischler Patrik lőtte, vagy fejelte a döntő gólt. De az ötödik meccsen, a Pápa ellen is a kapuba talált.
– 718 perce nem szerzett gólt a Haladás idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
– A szombathelyiek, akik utolsó helyezettként zárták a félidényt, négy pontot szereztek otthon és négyet idegenben a 2014–2015-ös idény első 15 fordulójában.



NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–PMFC-MATIAS 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Szokol (26.), Pekár (67., 11-esből), Koller (88.), Pákolicz (93.)

– 2009. július 24., a Vasas elleni 5-1 óta először szerzett élvonalbeli bajnoki mérkőzésen négy gólt a nyíregyházi csapat.
– A 2009–2010-es szezon rajtja, a Vasas és a Ferencváros legyőzése óta először győzött két egymást követő élvonalbeli mérkőzésen a Nyíregyháza.
– A gólszerzők közül Koller Krisztián és Pákolicz Dávid is játszott korábban a pécsi csapatban.
– Mátyus János az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idényében öt mérkőzésen dirigálta aktuális csapatát hazai pályán. A Pápával kétszer nyert, egyszer döntetlent játszott. A Nyíregyházával kétszer nyert. Azaz: veretlen, öt mérkőzésen 4 győzelem, egy döntetlen a mérlege. E két csapat nélküle 0-3-2-es (Pápa), illetve 1-2-4-es (Nyíregyháza) mutatót produkált az idényben pályaválasztóként.
– A Pécsi MFC a legutóbbi hat bajnoki mérkőzését elveszítette, ezek közül négy meccsen gólt sem szerzett. Ilyen rossz szériája 2012 tavaszán volt legutóbb a piros-feketéknek.
– A baranyai együttes sorozatban a hatodik bajnokiján kapott legalább két gólt.
– Keretes szerkezetű volt a félidény: a pécsiek az első fordulóban, otthon, az MTK-tól, az utolsóban Nyíregyházán kaptak ki 4-0-ra.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–BUDAPEST HONVÉD 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Csizmadia (93., 11-esből), illetve Baráth (56.)

– Öt mérkőzésből álló rossz sorozatot zárt le Csizmadia Csaba tizenegyesből lőtt gólja: ezt megelőzően a Pápa augusztus 9-én, a Kecskemét ellen szerzett hazai bajnokin gólt.
– Csizmadia a második őszi bajnoki gólját lőtte, s ezzel Popinnal holtversenyben a Lombard Pápa házi gólkirályává lépett elő.
– Növeli a megszerzett pont értékét, hogy a pápaiak a 32. perctől, Waltner Róbert kiállítása miatt tíz emberrel játszottak. A korábbi válogatott játékos először volt a kezdőcsapatban az idényben, de csak alig több, mint félórát játszhatott. Waltner egyébként legutóbb tavaly ősszel, a Paks ellen kapott piros lapot, még a Kaposvár játékosaként.
– Több mint két év után lőtt ismét gólt bajnoki mérkőzésen a Pápa büntetőből. 2012. november 16-án Goran Marics talált a Diósgyőr kapujába a mészpontról.
– A Bp. Honvéd másodszor szerzett idegenben pontot az idényben. Az első az újpesti 0-0 volt.
– Mindössze harmadszor lőtt gólt Honvéd-játékos idegenben a mostani félidényben. Győrben Youla, Diósgyőrben Hidi talált a kapuba. A Pápán eredményes Baráth Botondnak ez volt a második NB I-es gólja, az elsőt 2012 novemberében az Egernek lőtte.
– Lezárult egy sorozat: a Pápa és a Honvéd a mostanit megelőző legutóbbi 11 mérkőzésén nem született döntetlen.


VIDEOTON FC–FERENCVÁROS 0-0

– Legutóbb 2010. április 24-én nem született gól a mostanit megelőzően a két csapat bajnoki mérkőzésén.
– A Videoton a legutóbbi öt mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. Ennél persze már idén is volt rossz széria: az első hét tavaszi fordulóban csak egyetlen győzelmet aratott.
– Két éve, 2012 novemberében fordult elő legutóbb, hogy a Videoton két egymást követő bajnoki mérkőzésen nem szerzett gólt.
– 2012. szeptember 15. óta először játszott a Vidi 0-0-s bajnokit a Sóstói Stadionban. 2014-ben mindössze másodszor maradt a saját pályáján szerzett gól nélkül. (Az első a Győr elleni 0-1 volt március 16-án.)
– Joan Carrillo együttese az első 15 fordulóban 12-szer nem kapott gólt.
– A Ferencváros a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén veretlen maradt, noha játszott a Debrecennel és a Videotonnal is.
– A Fradi mindössze másodszor zárt kapott gól nélkül idegenbeli bajnokit ősszel. Az első a győri 1-0 volt.



GYŐRI ETO FC–DEBRECENI VSC-TEVA 0-1 (0-1)
Gólszerző: Tisza (11.)

– A Loki szereplését sok kritika érte ősszel, ezért is illendő leszögezni: a legutóbbi hat fordulóban 16 pontot szerzett a csapat, s ezzel a legjobb a mezőnyben.
– A legutóbbi három idegenbeli mérkőzését megnyerte, ráadásul az elsőn elvette a listavezető Videoton veretlenségét, a harmadikon pedig legyőzte legnagyobb tavaszi riválisát, a Győrt.
– Az első 12 fordulóban mindössze négyszer zárt a DVSC kapott gól nélküli mérkőzést. A legutóbbi háromban ellenben háromszor.
– Tisza Tibor a második gólját szerezte az OTP Bank Liga 2014–2015-ös idényében. Október 19. óta ez volt a Loki első gólja, amelyet csatár lőtt. Tisza még az Újpest játékosaként, 2009. május 23-án szerzett a mostanit megelőzően gólt a Győri ETO ellen.
– A Győri ETO hét mérkőzésen 8 pontot szerzett pályaválasztóként 2014 őszén. Ugyanez a mutató tavasszal (beleértve a 2013 őszén lejátszott, Haladás elleni meccset is) hét mérkőzésen 18 pont volt.
– Október 3. óta először kapott ki az ETO bajnoki mérkőzésen.
– 2014 a változás éve volt a két csapat modernkori közös történetében: a tavaszi, még az Oláh Gábor utcában játszott döntetlen nyitott új korszakot. Azt megelőzően a mindenkori hazai csapat sikerét hozta az előző hat találkozó. (Nem számítva a semleges pályán rendezett 2013-as Szuperkupa-döntőt.). 2012. május 6. óta először nyert a Loki bajnokit az ETO ellen Győrben.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS