Négy gólt lőtt a Vasasnak az U20-as válogatott

2013. augusztus. 27., 20:51   |    

Négy gólt lőtt a Vasasnak az U20-as válogatott

Róth Antal együttesében 21 játékos lépett pályára a Vasas elleni felkészülési meccsen.

Az 1994-es korosztály legjobbjaiból álló U20-as válogatott egy telki edzőtáborozással kezdte a hetet, a nyári korosztályváltás után Róth Antal első alkalommal hívta össze a keretet. A közös munkát kedden délután a Vasas elleni edzőmeccs zárta, amelyen a korosztályos csapat 1-1-es félidő után 4-2-es győzelmet aratott.

A jó iramú, színvonalas első félidőben Róth Antal együttese a 24. percben egy szöglet után Sipos Bence fejesgóljával szerzett vezetést, de az angyalföldiek még a szünet előtt egyenlítettek. A szünetben teljes sorcsere következett a válogatottnál, de az új összetételben sem kellett sokat várni az első gólra, nem sokkal a fordulás után Novák Csanád előbb egy rossz hazaadást lefülelve fejelt gólt, majd Berki István jobb oldali beadása után 7 méterről lőtt a jobb sarokba. A hajrában Szécsi Márk jól eltalált lövésével háromgólosra nőtt a különbség, s bár a középkezdés után a Vasas megszerezte második találatát is, a Róth-csapat győzelme nem forgott veszélyben.

- Egy hosszú út elején járunk, hiszen a teljesen új összetételű csapatunkban több olyan játékos is pályára lépett a mérkőzésen, aki eddig még nem szerepelt korosztályos válogatottban - mondta a mérkőzés után Róth Antal. - Ahhoz képest, hogy teljesen új összetételű a csapatunk, és összesen egy közös edzés volt a játékosok mögött, kimondottan jó teljesítményt nyújtottunk. Természetesen van még tanulnivalónk, de egy NB II-es élcsapat legyőzése komoly fegyvertény, ezért feltétlen dicséret illeti a futballistákat. Örülök, hogy a Vasas különösen az első félidőben nagy tempót diktált, mert a nemzetközi megmérettetések során ez lesz az általános, és ezt még szokniuk kell a játékosoknak.

U20-as válogatott - Vasas 4-2 (1-1)
U20-as válogatott, 1. félidő:
Banai Dávid - Pintér András, Baki Ákos, Zsirai Martin, Hangya Szilveszter - Sipos Bence, Márkvárt Dávid, Lőrinczy Attila - Szécsi Márk, Szenes Bence, Prosser Dániel

U20-as válogatott, 2. félidő: Rusák Edvárd - Botka Endre, Jagodics Bence, Csató Martin, Csikortás Dávid - Halmai Ramón, Zvara Dávid, Berki István - Márkvárt Dávid (Szécsi Márk), Novák Csanád, Király Botond

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS