Négy pontra csökkentette hátrányát a Debrecen

2010. április. 20., 20:58   |    

Négy pontra csökkentette hátrányát a Debrecen

Kedden játszották le a Soproni Liga 21. fordulójában elmaradt Nyíregyháza - Debrecen bajnokit. A mérkőzést Mirsad Mijadinoski, Feczesin Róbert és Adamo Coulibaly góljával 3-0-ra megnyerte a DVSC-TEVA, így a bajnoki címvédő négy pontra csökkentette hátrányát a listavezető Videoton mögött, míg a kiesés ellen küzdő Spartacus nem tudott javítani nehéz helyzetén.

Két perc alatt bebiztosította győzelmét a Loki

Nyíregyháza Spartacus FC - DVSC-TEVA 0-3 (0-1)
Vezette: Iványi Zoltán (Albert István, Medovarszki János)
Gólszerző: Mijadinoski a 41. Feczesin az 55., Coulibaly az 57. percben

Az első félidőben a debreceniek birtokolták többet a labdát, ám a vendégek támadójátéka nem tűnt igazán hatékonynak, a Nyíregyháza akciói végén gyakrabban alakult ki gólveszély, ám a piros-kékeknek nem sikerült a kapuba találniuk. Az első félidő finisében eredményt hozott a Loki kitartó fölénye, Czvitkovics Péter bal oldali szögletét követően a védők nem tudtak felszabadítani, a labda Mirsad Mijadinoski elé került, s a védő hét méterről a kapuba passzolt (0-1). A második félidőt aktívabban kezdte a Loki, és a hajdúságiak az 55. percben növelték is előnyüket, Czvitkovics adott Feczesin Róberthez, aki átvette a labdát, majd 14 méterről a háló bal oldalába lőtt (0-2). A DVSC villámgyorsan megszerezte harmadik gólját is, igaz, ehhez kellett Ovsijenko hibája is: a kapus messze oldalra kifutva rúgta el a labdát, de éppen Adamo Coulibalyhoz, aki jó 20 méterről az őrizetlenül maradt hálóba gurított (0-3). Az eredmény ezután már nem változott, a Debrecen biztos győzelmet aratott.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS