Négy vendégsiker, csak a Kisvárda nyert hazai pályán

2019. augusztus. 24., 20:27   |    

Négy vendégsiker, csak a Kisvárda nyert hazai pályán
Fotó: MTI

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a ZTE megszerezte első pontjait, a Budapest Honvéd viszont továbbra is pont nélkül áll, csakúgy, mint a Kaposvár. A Kisvárda az Újpest legyőzésével folytatta remek szereplését.

Budapest Honvéd-Debreceni VSC 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Lanzafame (44., 82.), illetve Trujic (9.), Haris (66.), Varga K. (77.)
Honvéd: Horváth A. - Batik, Kamber, Niba - Ikenne-King, Nagy G. (Cipf, 71.), Gazdag, Kesztyűs, Uzoma (Kukoc, 79.) - Moutari (Kulach, 75.), Lanzafame
Debrecen: Nagy S. - Kusnyír (Kinyik, 81.), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Tőzsér, Haris - Varga K. (Bényei, 92.), Szécsi, Trujic (Csősz, 71.) - Garba

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen már a kilencedik percben vezetéshez jutottak a vendégek: Szécsi remek keresztpasszát Trujic lőtte a hazai kapuba. A hátrányban lévő Honvéd válaszként azonnal átvette az irányítást, és előbb helyzetekig, majd a 44. percben egyenlítésig jutott: egy kontra végén a ziccerben lévő Moutari önzetlen passzát Lanzafame helyezte az üres kapuba. A szünet után mezőnyfölényben futballozott a Honvéd - kapufájuk így is volt a fővárosiaknak -, a 66. percben Haris átlövésével mégis ismét a Debrecen szerzett vezetést. Alig telt el tíz perc, Varga Kevin kettőre növelte a vendégek előnyét. A hajrában beszorította ellenfelét a kispesti együttes, de Lanzafame szabadrúgásból szerzett góljával csak csökkenteni tudta a hátrányát. Az új szezonban a kispesti csapat a negyedik bajnokiját is elveszítette, a debreceni együttes viszont három találkozót követően is százszázalékos.

Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Nagy D. (50.), Karnyicki (56.), Cseri (66.)
Diósgyőr: Danilovic - Sesztakov, Ndzoumou, Karan, Vági - Tóth Ba. (Tabakovic, 58.), Márkvárt - Ternován (Hasani, 51.), Tajti (Szabó B., 80.), Korbély - Prosser
Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai - Berecz, Karnyicki - Pekár (Molnár G., 81.), Cseri (Vajda, 72.), Nagy D. (Takács, 88.) - Zivzivadze

A mérkőzés elején a vendégek futballoztak fölényben, de így is a hazaiak előtt adódott kihagyhatatlannak tűnő helyzet: a 13. percben Prosser ugorhatott ki középen teljesen egyedül, lövése után azonban a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Ezt követően kiegyenlített játék zajlott a mezőnyben, voltak megindulások mindkét oldalon, de komoly helyzet nem alakult ki. A játékvezető a 28. percben ivószünetet rendelt el a meleg miatt, ezután pedig már nem tudtak felpörögni a csapatok, visszaesett az iram. A szünet után Nagy Dániel erős és pontos fejesével gyorsan vezetést szerzett a Mezőkövesd, majd bő öt perc múlva egy jó helyzetfelismerés eredményeként ismét gólt szerzett Karnyicki jóvoltából, ezzel pedig gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Pláne úgy, hogy Cseri a 65. percben nagyszerű szabadrúgásgóllal növelte az előnyt. A hazaiak a mérkőzés első negyedórájának végén nagy helyzetet hagytak ki, de nem volt esélyük jó eredmény elérésére.

Kisvárda Master Good-Újpest FC 2-0 (1-0)
Gólszerző: Grozav (23., 75.)
Kisvárda Master Good: Felipe - Melnyik, Ene, Berios, Protic - Karaszjuk, Lucas - Seco (Gosztonyi, 13.; Hej, 86.), Cukalasz, Kovácsréti (Tischler, 66.) - Grozav
Újpest: Pajovic - Pauljevic (Bjarnason, 80.), Onovo, Ristevski, Burekovic - Sankovic, Nwobodo - Simon K. (Meszaros, 58.), Zsótér, Kovács L. (Rácz, 81.) - Balázs B.

Az első félidőben ugyan az Újpest birtokolta többet a labdát, de a lila-fehérek kapura szinte teljesen veszélytelenek voltak. Felipének, a hazaiak kiváló hálóőrének egyetlen kísérletet kellett csak hárítania. A biztonsági futballt bemutató hazaiak a sérülés miatt csereként pályára lépő Gosztonyi harcosságának köszönhetően kerültek előnybe, miután egy kiváló labdaszerzést követően készített elő Grozavnak. A második félidő elején Cukalasz került ziccerbe, de hibázott, pedig az első negyvenöt percben látottak alapján el is dönthette volna a három pont sorsát. Ugyan a folytatásban is a lila-fehérek irányították a találkozót, de sokkal inkább a gyors ellenakciókkal operáló hazaiak alakítottak ki veszélyesebb helyzeteket. A Kisvárda végül egy néhány érintéses akcióból megszerezte második gólját, a román Grozav a negyedik meccsén ötödször volt eredményes a szezonban. Az Újpest a hajrában már csak a szépítésért támadhatott, de nem sikerült a fővárosiaknak megszerezniük a becsületgólt.

Paksi FC-MOL Fehérvár FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Futács (24.), Petrjak (61.)
Paksi FC: Holczer - Osváth, Lenzsér, Fejes, Szabó J. - Papp - Bartha, Könyves (Remili, 66.), Balogh B. - Böde, Hahn (Fejős, 81.)
MOL Fehérvár FC: Kovácsik - Nego, Fiola, Elek, Hangya - Nikolov, Hadzic - Milanov, Hodzic (Huszti, 78.), Petrjak (Kovács I., 67.) - Futács (Scsepovic, 87.)

A mérkőzés elejétől jóval többet birtokolta a labdát az esélyesebb székesfehérvári csapat, amely 24 perc után gólra váltotta mezőnyfölényét. Hátrányban bátrabbá vált a hazai együttes, így Kovácsiknak is akadt dolga, ugyanakkor a megnyíló nagyobb területet jól használták ki a vendégek, akik növelhették volna előnyüket, de a szünetig több gól nem született a remek teljesítményt nyújtó kapusoknak köszönhetően. A folytatásban is maradt a nyílt sisakos játék, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, melyek közül a Fehérvár használt ki egyet, s ezzel tulajdonképpen eldöntötte a három pont sorsát. Ugyan hátra volt még harminc perc, a Paks pedig támadott becsülettel, ám nem talált rést a vendégek védelmén, vagy Kovácsik védett bravúrosan, így a helyzeteikkel jobban sáfárkodó fehérváriak örülhettek a lefújáskor.

Kaposvári Rákóczi FC-Zalaegerszeg 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Radó (33., tizenegyesből), Barczi (34.), Devecseri (83.), Ikoba (89.)
Kiállítva: Nagy K. (17.)
Kaposvár: Pogacsics - Nagy K., Hadaró (Nagy T., 41.), Hegedűs, Fodor - Jakimiv (Vachtler, 38.) - Nagy R., Szakály, Nagy J., Csiki (Bíró, 84.) - Ádám 
ZTE FC:  Demjén - Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás - Mitrovic (Holodjuk, 75.), Kocsis, Bedi, Barczi (Hudák, 68.) - Radó, Bobál (Ikoba, 88.)
 
A két újonc csapat egyaránt pont nélkül várta a negyedik fordulót, igaz, a ZTE előzőleg csak két mérkőzést játszott. A vendégek nem nevezték a meccsre a nemrég szerződtetett, 26-szoros válogatott Stieber Zoltánt, aki júliusban távozott az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő DC Unitedtől, és 14 szezont töltött el légiósként. A lendületesen kezdő hazaiak a 17. percben tíz főre fogyatkoztak Nagy Krisztián durvasága nyomán, az emberelőnybe került ZTE pedig egyre többet kezdeményezett. Ennek eredményeképpen egy perc alatt két góllal elhúzott a másodosztály bajnoka, a Kaposvár a félidő hajrájában jutott el újra helyzetekig. A fordulás után a játékvezető les miatt érvénytelenítette az elszántan rohamozó hazaiak szépítő találatát, majd felváltva alakultak ki helyzetek a két kapu előtt. A hajrában a vendégek újabb két gólja megpecsételte a somogyi csapat sorsát, a ZTE 2012 áprilisa után nyert újra élvonalbeli mérkőzést.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS