Négygólos győzelmet aratott a női válogatott

2014. március. 09., 17:57   |    

Négygólos győzelmet aratott a női válogatott

Az umagi torna második játéknapján az amerikaiak regionális csapata volt az ellenfél, a mieink végig jobban játszva, magabiztosan, 4-0-ra nyertek.

A horvátok elleni 2-2-es döntetlen után Markó Edina csapata az Egyesült Államokból érkezett együttessel mérkőzött meg Umagban. Az amerikaiak egy regionális utánpótlás-válogatottal vesznek részt a viadalon, fiatal csapattal vették fel a küzdelmet a mieinkkel.

A meccs a magyar válogatott jelentős fölényét hozta, az amerikaiak erejéből főképp csak a védekezésre futotta, illetve egy-egy kontrával próbáltak veszélyt jelenteni a kapura - kevés sikerrel. A vezető találatot a 37. percben szereztük meg, ekkor Szuh Erika egy balról érkező labdával fordult kapura, majd a 16-oson belülről a hálóba lőtt (1-0).

A második félidőben még nagyobb fölénybe került válogatottunk, több kimaradt ziccer után a 71. percben Sipos Lilla lépett ki a védők közül, és a kapus mellett a hálóba lőtt (2-0). Négy perccel később egy bal oldali beadást követően Jakabfi Zsanett vette le a labdát 10 méterre a kaputól, majd szerezte meg a harmadik gólunkat, míg a 4-0-ás végeredményt Zeller Dóra állította be, aki ugyancsak egy szélről történő beívelésre érkezett jól, és 7 méterről volt eredményes.

DSC_7693|

A magyar válogatott utolsó meccsén, kedden az eddigi két találkozóját egyaránt megnyerő lengyel csapattal mérkőzik meg.

- Fiatal csapat ellen játszottunk, de nem volt könnyű dolgunk, az ellenfél jól tartotta magát, védekezésben komoly ellenállást fejtett ki - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. - A második félidőben elfáradtak a játékosaik, és jól beszálló cseréinknek köszönhetően magabiztossá tettük a győzelmet. Egy-két hibát leszámítva elégedett voltam a játékosok teljesítményével, támadásban kreatívak voltunk, a védekezésünk szervezett volt, jól működött a csapatjátékunk.

Magyarország - Team Selection USA 4-0 (1-0)
Magyarország: Németh Júlia (Aschenbrenner Réka, 46.) - Papp Dóra (Szabó Boglárka, 61.), Szeitl Szilvia, Tóth Alexandra, Pincze Gabriella - Smuczer Angéla (Csiszár Henrietta, 46.), Rácz Zsófia - Jakabfi Zsanett, Szarvas Alexandra (Zeller Dóra, 81.), Tóth Gabriella (Sipos Lilla, 46.) - Szuh Erika (Vágó Fanni, 46.)
Gólszerzők: Szuh a 37., Sipos a 71., Jakabfi a 75., Zeller a 81. percben

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS