Nehéz feladat előtt a Videoton FC az Európa Ligában

2016. augusztus. 04., 01:15   |    

Nehéz feladat előtt a Videoton FC az Európa Ligában

A fehérvári alakulat szerdán megérkezett Dániába, és megtartotta utolsó edzését a csütörtökön 18 órakor kezdődő Európa Liga összecsapás előtt.

Bár a múlt heti, Felcsúton lejátszott első mérkőzésen a Videoton FC irányította a mérkőzést a Midtjyllandnak elegendő volt egy helyzet a gólszerzéshez és a győzelemhez. Így ugyan a dán csapat nem tűnik verhetetlen ellenfélnek, mégis nagyon nehéz feladat lesz idegenben kiharcolni a továbbjutást.

- Teljesen nyílt párharcra számítok a visszavágón, hiszen itthon is ki-ki meccset játszottunk, egyenrangú ellenfelei voltunk a Midtjyllandnek - nyilatkozta a válogatott Lang Ádám a vidi.hu-nak. - Végül a szerencse is döntött, hiszen úgy gondolom, nekünk voltak nagyobb helyzeteink, ők viszont kihasználták a hibánkat. A szakmai stáb kielemezte a dánok gyenge pontjait, és ezeket szeretnénk kihasználni. Hogy a visszavágón milyen összeállításban játszanak, persze nem tudhatjuk, de van egy valószínűsíthető összeállítás, amire számítunk, és amire készülünk.

Ráadásul jó formában van a dán csapat, hiszen a Videoton FC legyőzése után a hétvégi bajnokiját tartalékos felállásban is simán, 3-0-ra megnyerte a Silkeborg ellen. Jess Thorup vezetőedző hét helyen változtatott a csütörtöki EL-meccshez képest, de ebben a felállásban is könnyű győzelmet arattak. Jó hír lehet a fehérváriaknak, hogy az a Pione Sisto, aki 88 percet játszott Felcsúton, vasárnap óta már a spanyol Celta Vigo játékosa.

A Videoton FC csapata szerda délelőtt indult el Dániába, és Henning Berg 18 órakor meg is tartotta a csapat hivatalos edzését a mérkőzés helyszínen, az MCH Arénában.

A dán Midtjylland az előző három idényben dobogón végzett a dán bajnokságban, sőt, tavaly nyáron bajnoki címet ünnepelhetett. A csapat rendszeres résztvevő a nemzetközi kupaporondon, az előző idényben a legjobb 32 között szerepelt az Európa Ligában, az odáig vezető úton legyőzte a Southamptont, a Club Brugge-t, a Legia Warszawát, majd utolsó párharcában hazai pályán a Manchester Unitedet is. Az aktuális idényben előbb a litván Sūduva Marijampolėt verte ki 2-0-ás összesítéssel, majd a svájci élvonalban szereplő, de az EL-ben liechtensteini színekben induló FC Vaduz volt az ellenfele, itt 5-2-es összesítéssel jutott tovább.

A Videoton FC ebben az évben az EL-ben az FC Zaria Balti (összesítésben: 3-2) és az FK Cukaricki (összesítésben: 3-1) csapataival találkozott. A mérkőzést az olasz Marco Guida vezeti.

Midtjylland-Videoton FC
Európa Liga 3. selejtezőkör, visszavágó (A párharc állása: 1-0)
2016. augusztus 4., 18.00
MCH Aréna, Herning, Dánia
Tv: M4

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS