Nemzetek Ligája: A C csoportba került a magyar válogatott

2017. október. 11., 11:50   |    

Nemzetek Ligája: A C csoportba került a magyar válogatott

A 2018-as világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak keddi zárását követően kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a C csoport legmagasabban rangsorolt tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemzetek Ligája január 24-i sorsolását.

A magyarok az UEFA-koefficiens alapján a 25. helyet foglalják el a rangsorban, így éppen a harmadik osztályba kerültek, a 24. törökök már a második vonalba kaptak besorolást. 

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, és mindegyikből a csoportgyőztes indulási jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található együttesek, míg a C (25-39.) és a D (40-55) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Minden osztályban négy csoportra osztják a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért. Mindegyik kategóriában az a legelőkelőbb helyen záró válogatott jut indulási joghoz, amely a 2019 őszén záruló normál Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.

Bővebb tájékoztatás a Nemzetek Ligájáról korábbi cikkünkben érhető el

A Nemzetek Ligájának osztályai az UEFA tájékoztatása alapján:

A:
Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia

B:
Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország

C:
1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia
2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia
3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország
4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia

D:
Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer-szigetek, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS