Nemzetközi kupák: megvannak a magyar csapatok ellenfelei

2015. június. 22., 12:57   |    

Nemzetközi kupák: megvannak a magyar csapatok ellenfelei

Az UEFA nyoni székhelyén elkészítették a Bajnokok Ligája-selejtező első és második fordulójának párosításait, valamint az Európa Liga 1. fordulójának párosítását.

A magyar bajnok Videoton FC a második körben csatlakozik a selejtező sorozathoz, és kiemeltként várta a hétfői sorsolást. A fehérváriak egyelőre nem válthatják meg az idegenbeli mérkőzésre a repülőjegyüket, mert csak az első selejtezőkör után derül ki az ellenfelük: a walesi The New Saints, illetve a feröeri B36 Tórshavn párharcának győztesével találkoznak.

A magyar bajnok idegenben kezdi meg a párharcot, a meccseket július 14-15-én és 21-22-én játsszák.

Megtartották az Európa Liga selejtezőjének sorsolását is, a Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a Debreceni VSC a montenegrói Sutjeska Niksic, míg az MTK Budapest a szerb Vojvodina csapatát kapta ellenfélül az első fordulóban. Az első mérkőzéseket július 2-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. Az MTK és a DVSC hazai pályán, a Ferencváros idegenben kezdi meg a párharcot.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS