Női A: közel jártunk a nagy bravúrhoz, kisebb bravúr lett belőle

2016. április. 12., 21:07   |    

Női A: közel jártunk a nagy bravúrhoz, kisebb bravúr lett belőle

Női A-válogatottunk a hajrában 3-1-re vezetett az oroszok ellen a két csapat szentpétervári Eb-selejtezőjén, de a hazaiak az utolsó pillanatokban egyenlítettek, és megszerezték az egyik pontot.

Jó hangulatban készült női A-válogatottunk az oroszországi megmérettetésre, hiszen egy Horvátország elleni győzelemmel a tarsolyában repült el a csapat Szentpétervárra, másrészt azzal a tudattal, hogy egy győzelemmel látótávolságon belülre érhet a rájátszást érő második hely a selejtezőcsoportban. Az orosz csapat két meccsel kevesebbet játszott riválisainál, így a negyedik helye a csoportban csalóka, főleg annak tudatában, hogy az orosz női futballt magasabban rangsorolják a magyarnál.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett: az oroszok nekünk estek, és hatalmas nyomás alá helyezték a védelmünket. A labda nem nagyon hagyta el a magyar térfelet ebben az időszakban. Ezt a nyomást nem is bírtuk sokáig, a tizenharmadik percben megszerezték a vezetést a hazaiak (1-0). Érdekes módon a gól a mi csapatunkat rázta fel: a magyar lányoknak sikerült váltaniuk, és három perc múlva már ki is egyenlítettünk: egy nagyon szép baloldali támadás után Jakabfi játszott Vágó Fanni elé, aki ballal, a baloldalról kilőtte a hosszú sarkot, a labda a kapufa érintésével került az orosz hálóba (1-1). A gól után kiegyenlítődött a játék, de a magyar csapat állt közelebb az újabb gólhoz: Jakabfi lövése a szünet előtti utolsó percben a kapufán csattant, szünetben így döntetlen állt az eredményjelzőn.

A második félidőben kontratámadásokra rendezkedett be a magyar csapat, és be is jött a szakmai stáb számítása, hiszen a kitámadó oroszok védelme zavarba hozható volt. A tudatos játékunk jutalma a 66. percben jött el, ekkor Csiszár passzolt Zellernek, aki szépen lefordult az emberéről, és jobb lábbal a hosszú sarokba lőtt (1-2). Támadásban maradt a csapatunk, előbb Jakabfi lövését védte az orosz kapus, de tíz perccel később már ő is tehetetlen volt: Vágó Fanni ugratta ki egy mélységi passzal Jakabfit a baloldalon, aki jobbal szépen elrúgta a kapus mellett a labdát (1-3). Alig két perccel később Csiszár lövését hárította a hazai kapus. A meccs végét megnyomták az oroszok, és a 84. percben egy véleményes büntetővel sikerült szépíteniük, így nehéz percek vártak a mieinkre (2-3). Még ekkor is volt esélyünk bebiztosítani a győzelmünket, hiszen Jakabfi jó helyzetfelismerés után negyven méterről kapura ívelt, de az orosz kapus visszaért, és bravúrral hárítani tudott. A háromperces hosszabbítás végén a kapunk előterében jutott szabadrúgáshoz a hazai csapat, és a beívelés utáni kavarodásban Oroszország megszerezte az egy pontot érő gólt (3-3). Az utolsó percben kapott gól sokkja ellenére a döntetlen szép eredmény Oroszországban, a kétgólos előny eladása után azonban Markó Edina érthetően csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

- Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy itt Oroszországban a hazaiak örülnek a döntetlennek a végén, akkor azt bárki elfogadta volna - kezdte értékelését Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak -, de ezután a mérkőzés után nem tudunk igazán örülni ennek az egy pontnak, mert egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, igaz, az utolsó percekben kapott pontrúgások nagyban befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét. Minden tekintetben büszke vagyok a lányokra, akik minden dicséretet megérdemelnek, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtottak, és győzelmet érdemeltek volna. Nehezen kezdődött a meccs, de a bekapott gól után sikerült gyorsan ritmust váltanunk és egyenlítenünk. A második félidőben kontrákra készültünk, ez be is jött. Teljesen tudatos játékkal, megérdemelten szereztük meg a vezetést, és a harmadik gólt is. Az történt a pályán, amit mi akartunk, sajnos nem sikerült egy újabb góllal lezárni a meccset, pedig megvoltak a helyzeteink. Nagyon csalódottak vagyunk, mert óriási teljesítményt nyújtottunk, győzelmet érdemeltünk volna, de mégsem tudtuk mind a három pontot elhozni Szentpétervárról.

Oroszország-Magyarország 3-3 (1-1)
Magyarország: Szőcs Réka - Tóth Gabriella, Szabó Viktória, Tálosi Szabina, Tóth Alexandra - Hummer-Smuczer Angéla - Zeller Dóra, Vágó Fanni (Szuh Erika, 84.), Csiszár Henrietta, Szarvas Alexandra (Mosdóczi Evelin, 71.) - Jakabfi Zsanett (Zágor Bernadett, 90.)
Gól: Vágó (19.), Zeller (66.) és Jakabfi (76.)

A csoport másik mérkőzésén Németország 2-0-ra legyőzte Horvátországot, így jelenleg Németország mögött Magyarország nyolc ponttal a második helyen áll, de a negyedik helyezett, ötpontos Oroszország két meccsel kevesebbet játszott, így nem csak saját kezünkben van a sorsunk a továbbjutást illetően.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS