Női A-válogatott: a fáradtság is ellenfél volt

2014. július. 23., 22:16   |    

Női A-válogatott: a fáradtság is ellenfél volt

A világbajnoki selejtezők következő etapjára készülő női válogatottunk kedden Marosvásárhelyen játszott felkészülési mérkőzést a románok ellen.

Markó Edina együttese egy hathetes, kemény felkészülési program közepén jár, ezt tette színesebbé most egy erdélyi túra, melynek első meccsén a román válogatott volt a mieink ellenfele Marosvásárhelyen. A hazai együttes kezdte jobban a mérkőzést, az első félidőben többet birtokolta a labdát, veszélyesebben játszott, és a 19. percben megszerezte a vezetést is. A félidő hajrájára magára talált a magyar válogatott, adódott egy-két lehetősége a válaszra, de az egyenlítés elmaradt.

A második félidő legelején ritka bravúrt sikerült elérnie a román válogatottnak, igaz, ehhez kellett a magyar válogatott asszisztálása is: mi végeztük el a középkezdést, de 15 másodperccel később már ismét a kezdőkör felé kellett vennünk az irányt, ennyi idő alatt a hazaiak labdát szereztek, indítottak és gólt is lőttek. Az 53. percben kaptuk a harmadik gólt, majd nem sokkal később Pádár Anita tizenegyesből szépített. Itt fordulat következhetett volna be a mérkőzésben, mert elkezdtünk támadni, több nagy lehetőséget is kialakítottunk, de ezeket ki is hagytuk.

A hajrában fölényessé tették sikerüket a románok: miután kockáztattunk a gólszerzés érdekében, hátul kinyíltunk, így a házigazdák a 91. és a 92. percben is szereztek egy-egy kontragólt, ezzel alakult ki az 5-1-es végeredményt.

- Most mindent alárendelünk a sikeres felkészülésnek, ezt a túrát is igyekeztünk úgy beilleszteni a programba, hogy ne sérüljenek az előzetes terveink - mondta a meccs után Markó Edina. - Néhány órával a románok elleni mérkőzést megelőzően is edzettek a játékosok, akik közül többen ráadásul hétvégén még felkészülési meccset is játszottak klubcsapatukban. Nem lehet a sima vereséget erre fogni, de kétségtelen, hogy nagyon fáradtak a játékosaim. Lehetett volna szorosabb az eredmény, de a románok győzelme teljesen megérdemelt, számunkra az a legfontosabb, hogy az eltervezett fizikális munkát elvégezzük, és a tétmeccsekre a legjobb formánkat hozzuk.

Románia-Magyarország 5-1 (1-0)

Magyarország: Szőcs Réka - Papp Dóra, Tálosi Szabina, Gál Tímea, Szabó Boglárka - Hummel-Smuczer Angéla, Csiszár Henrietta, Nagy Lilla (Pinczi Anita, 46.), Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Sipos Lilla, 46.) - Pádár Anita (Marsai Nikoletta, 78.)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS