Női A-válogatott: a kerettagság volt a tét az első idei összetartáson

2015. január. 27., 16:39   |    

Női A-válogatott: a kerettagság volt a tét az első idei összetartáson

Női válogatottunk hétfőtől keddig készült közösen a Telki edzőcentrumban. Februárban Lengyelország legjobbjaival találkozik a csapat, míg márciusban egy rangos horvátországi tornán lép pályára.

Markó Edina tavaly februárban debütált a válogatott kispadján, és a bemutatkozás jól sikerült, hiszen a válogatott két győzelemmel és egy döntetlennel, tornagyőzelemmel zárt egy rangos, horvátországi felkészülési viadalon. A csapat az év többi mérkőzésén is sikeresen szerepelt, mert bár a világbajnoki selejtező-sorozatban a nemzetközi női labdarúgásban nagyágyúnak számító Franciaország és Finnország ugyan egyelőre még túl erősnek bizonyult a válogatott számára, de Bulgária és Ausztria ellen is jobb eredményt értünk el idegenben, mint korábban hazai pályán, illetve Kazahsztánban is magabiztosan győzni tudtunk.

A 2015-ös év első edzőtáborozását a hét elején tartotta Markó Edina, az első mérkőzést pedig februárban, Lipóton játssza a csapat, a lengyelek ellen. Márciusban felkészülési torna következik Horvátországban, a csoportunkban Ausztria, Írország és Szlovákia szerepel majd.

A válogatott szakvezetője elmondta: a lengyelek ellen húsz játékosra számít, köztük a légiósokra is, akik a kedden zárult edzőtáborozásra még nem jöttek haza. Ennek fényében a Telkibe meghívott futballisták közül tíz-tizenkét játékos kerülhet be a februári együttesbe.

- Úgy érzem, hasznosan telt el ez a két nap. A fő célunk az volt, hogy összeálljon, ki lehet az a tíz-tizenkét játékos, akire számíthatok a lengyelek ellen. Sajnos Szabó Boglárka és Nagy Ágnes most nem tarthatott velünk, ők betegség miatt hiányoztak. Az első nap teszteléssel indult, délután pedig a csapatjáték gyakorlása került terítékre. A keddi napon folytattuk a taktikai edzéseket és a fizikai felmérést - mondta Markó Edina.

A válogatott telki edzőtáborában résztvevő keret:

Kapusok:

Németh Júlia (Ferencvárosi TC)
Bíró Barbara (UTE)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Kovács Klaudia (Astra HFC)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Tóth Alexandra (MTK Hungária FC)
Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Gál Tímea (MTK Hungária FC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Szabó Zsuzsanna (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Marsai Nikoletta (Viktória-Trend Optika FC)
Tell Zsófia (MTK Hungária FC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Harsányi Andrea (Viktória-Trend Optika FC)

Csatárok:

Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Zágor Bernadett (Ferencvárosi TC)
Dénes Dorottya (Viktória-Trend Optika FC)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Zimányi-Kovács Anikó (Szeged)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS