Női A-válogatott: méltó ellenfelei lennénk a németeknek

2016. szeptember. 07., 13:36   |    

Női A-válogatott: méltó ellenfelei lennénk a németeknek

A friss olimpiai bajnok német válogatott lesz a Markó Edina vezette együttes ellenfele szeptember 20-án, Gyirmóton, a mieink utolsó Eb-selejtezőjén.

A magyar válogatott utolsó Eb-selejtezője előtt harmadik helyen áll csoportjában, az előrelépésre már nincs esélye, a visszacsúszásra csak akkor, hogy a horvátok bravúrgyőzelmet érnek el Oroszországban. A csoportot hibátlan mérleggel, kapott gól nélkül vezető németek elleni összecsapásnak mégis nagy tétje lesz: a válogatott szeretné bebizonyítani, hogy a tavalyi, idegenbeli selejtezőn elszenvedett súlyos vereség (12-0) nem tükrözte a valós erőviszonyokat.

- Előfordulnak olyan mérkőzések, amikor az egyik csapatnak minden összejön, a másiknak pedig semmi. A németországi egy ilyen meccs volt, és miután amúgy is jelentős a különbség a két csapat játékereje között, súlyos vereség lett a találkozó vége. Nem engedhetünk meg még egy hasonló mérkőzést, nagyobb ellenállást kell kifejtenünk, méltó ellenfelei szeretnénk lenni a világ egyik legjobb csapatának. Örülök, hogy a németek megnyerték az olimpiát, így valóban elmondhatjuk, hogy a világ jelenlegi legjobb csapata lesz az ellenfelünk. A lányok megmutathatják, mennyit fejlődtek az elmúlt egy évben, és bebizonyíthatják, hogy igenis van tartásunk, és képesek a világ legjobbja ellen jó meccset játszani. Nem tartunk a németektől, nagyon várjuk a mérkőzést, és bár riválisunk a toronymagas esélyes, szeretnénk egy jó eredményt elérni - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina.

A keret itthon játszó tagjai, az Ausztriában légióskodó Vágó Fannival kiegészülve, hétfőn és kedden kétnapos edzőtáborozáson vettek részt, amelyen már a németek elleni mérkőzésre készültek. Az edzőtáborozás végén a REAC U16-os csapatával játszott felkészülési meccset a csapat, amelyen a fizikálisan erősebb riválissal szembeni párharcokat, ütközéseket gyakorolhatta a csapat, és szimulálhatta a megszokottnál magasabb tempóban való játékot is. Miután ellenfelünk már megnyerte a csoportot, megengedheti magának, hogy nem hozza el Magyarországra minden ászát, és egy fiatalabb csapattal áll ki az orosz és a magyar válogatott ellen.

- Nincs jelentősége annak, hogy a németek fiatalabb kerettel érkeznek, mert ők minden kieső játékosuk helyére három ugyanolyan erősségű focistát tudnak kiállítani. Másrészt még ez a fiatal csapatuk is idősebb átlagéletkorban, mint a miénk. Készülünk természetesen a németekből, Lévai Andrea meccselemzővel térképeztük fel ellenfelünk várható játékát - tette hozzá Markó Edina. - Végignéztem a németek mérkőzéseit az olimpián, és bár más kerettel és más szakvezetővel érkeznek, mint amivel Rióban szerepeltek, játékrendszerben és játékstílusban nem várunk változást, az alapelvek hasonlóak lesznek. Ellenfelünk négy nappal a gyirmóti összecsapás előtt Oroszországban játszik Eb-selejtezőt, annak a találkozónak az elemzése is fontos része lesz a felkészülésnek, ott látjuk majd igazán, hogy a jelenlegi kerettel milyen összeállítással lépnek pályára.

Markó Edina dolgát nehezíti, hogy több kulcsjátékosára sem számíthat szeptember 20-án, Kaján Zsanett, Smuczer Angéla, Sipos Lilla, Zágor Bernadett sérülés, Mosdóczi Evelin eltiltás miatt nem léphet pályára a mérkőzésen.

- Lesznek hiányzóink, de ezzel nem foglalkozunk, azokra figyelünk, akik pályára tudnak lépni. Már van egy tervezett taktika és egy kezdőcsapat is a fejemben, bízom benne, hogy a következő két hétben elkerülnek bennünket a sérülések, és nem kell az utolsó pillanatban változtatnunk ezen. Ebben a selejtező sorozatban két mérkőzésen, a horvátok elleni győztes hazai, és az oroszok elleni 3-3-as idegenbeli összecsapáson sikerült azt a kezdőt pályára küldeni, amit elterveztem, remélhetőleg most sem kell napokkal a mérkőzés előtt kulcsemberek pótlásán gondolkodnunk - fogalmazott Markó Edina.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS