Női A-válogatott: vereséghez vezetett az első félidei kihagyás

2015. március. 09., 15:34   |    

Női A-válogatott: vereséghez vezetett az első félidei kihagyás

Női A-válogatottunk harmadik mérkőzését is lejátszotta a horvátországi Isztria Kupán, ezúttal Szlovákia volt az ellenfél.

A magyar válogatott az írek elleni döntetlen és az osztrákoktól elszenvedett 1-0-ás vereség után a csoport élén álló szlovákokkal játszott a horvátországi viadalon. A mieink megfogyatkoztak az elmúlt napokban, Jakabfi Zsanett tüszős mandulagyulladása miatt már visszautazott Németországba, kisebb sérüléssel bajlódó Zeller Dóráról pedig a bemelegítés közben derült ki, hogy nem számíthat rá Markó Edina.

A szlovákok némi mezőnyfölényt harcoltak ki a mérkőzés elején, de a 13. percben mi szereztünk vezetést, Vágó Fanni jobb oldali beadása után Zágor Bernadett érkezett jó ütemben, és kapásból a jobb sarokba pörgetett.

A gól túlságosan is megnyugtatta csapatunkat, a szlovákok már a 21. percben egyenlítettek, igaz, ehhez kellett egy erősen vitatható játékvezetői ítélet is, ellenfelünk egy teljesen szabályosnak tűnő felszabadításunk után tizenegyeshez jutott, amit értékesített.

Az egyenlítés megzavarta a válogatottat, szétesett a játékunk, túlságosan magunkra húztuk az ellenfelet, a szlovákok pedig a 27., majd a 29. percben átjátszották a védelmünket és előbb átvették a vezetést, majd gyorsan növelték is előnyüket.

DSC_7249|

A szünetben rendeztük a sorainkat, a második félidőben már nagyrészt a szlovák térfélen zajlott a játék, a kapunk egyáltalán nem forgott veszélyben. Hiába támadtunk sokat, az egy-két igazán veszélyes helyzetünket nem tudtuk gólra váltani, így az eredmény a második félidőben nem változott, a szlovákok 3-1-es győzelmet arattak.

- Az első két mérkőzés megviselte a társaságot, el is fogyott a keretünk az utolsó meccsre, csak két cserejátékost tudtunk bevetni a találkozón - mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak. - Nem kezdtünk rosszul, de a gólunk után túlságosan megnyugodtunk, elhittük, hogy magabiztosan megnyerhetjük a mérkőzést, azonban egy nagyon jó szlovák csapat volt az ellenfelünk, amely kihasználta a fegyelmezetlenségeinket, és a harmincadik percre eldöntötte a mérkőzést. A második félidőre rendeztük a sorainkat, feljavult a védekezésünk, de hiába játszottunk fölényben, érezhető volt, hogy a támadósorból alapembereink hiányoznak, és a fáradtság is meglátszott a játékosokon. A mérkőzés legnagyobb tanulsága, hogy egy percre sem lankadhat a koncentrációnk, és a vezető gólunk után mutatott fegyelmezetlen játékot semmilyen körülmények között sem engedhetünk meg magunknak.

A magyar válogatott a harmadik helyen végzett csoportjában, így a szerdai helyosztón a románokkal játszik.

Szlovákia-Magyarország 3-1 (3-1)
Magyarország: Bíró Barbara - Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia, Rácz Zsófia, Tóth Gabriella - Csiszár Henrietta, Smuczer Angéla - Kaján Zsanett, Vágó Fanni, Sipos Lilla (Dénes Dorka, 74.) - Zágor Bernadett (Szuh Erika, 63.)

Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Magyar Kupa: Előnyt szerzett a Honvéd, a Ferencváros és a Vidi
Bajnokságok / Kupák
A bajnokesélyeseknél is jobb formában a DVTK és a Kisvárda
Bajnokságok / Kupák
NB II: Győztek a dobogós csapatok

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol