Női Bajnokok Ligája: nagy csatában maradt alul az MTK

2014. október. 08., 19:48   |    

Női Bajnokok Ligája: nagy csatában maradt alul az MTK

Az osztrák Neulengbach 2-1-es győzelmet aratott a felcsúti Pancho Arénában az MTK elleni női Bajnokok Ligája-párharc első mérkőzésén.

Az európai klubrangsorban a 10. helyen álló osztrák bajnok számított a mérkőzés esélyesének, de az első félórában ez nem látszott meg a játék képén. Az első tíz percben aktívabbak voltak a vendégek, de ezt követően átvette az irányítást a több válogatott játékossal felálló MTK, Kaján Zsanett és Nagy Lilla konstans veszélyt jelentett a két szélen az osztrák kapura. Sajnos a lehetőségeink kimaradtak, egy alkalommal a kapufa mentette meg az osztrákokat.

A 36. percben mégis a vendégek szereztek vezetést, egy kapu elé ívelt szabadrúgást követően Nina Burger csúsztatott a kapu bal oldalába (0-1). A második félidőt rosszul kezdte a magyar bajnok, egy percen belül két ziccert is kialakított a Neulengbach, és ezek közül a másodikat góllal fejezte be, Burger bal oldali beadását követően Daniel Taschl lőtt közelről a hálóba (0-2).

A 60. percben egy nagyszerű egyéni villanás után szépített az MTK, Kaján Zsanett két remek csellel tört be a bal oldalról a kapu elé, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Méry Ritát, aki 4 méterről az üres kapuba passzolt (1-2). A gól után megélénkült a játék, mindkét oldalon adódtak komoly lehetőségek, az MTK legnagyobb helyzetét Smuczer Angéla hagyta ki, a másik oldalon Szőcs Réka többször is nagyot védett.

A hajrában mindent megtett az egyenlítésért a kék-fehér együttes, de a második gól nem született meg, az osztrákok 2-1-re nyertek, így előnyből várják a jövő heti, ausztriai visszavágót.

MTK Hungária - Neulengbach 1-2 (0-1)
Gólszerző: Méry a 60., ill. Burger a 36., Taschl a 48. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS