Női futsal: Spanyolország a következő ellenfél

2014. november. 03., 10:49   |    

Női futsal: Spanyolország a következő ellenfél

Női futsalválogatottunk felkészülési mérkőzés keretében kedden és szerdán is összeméri erejét a világranglista-első spanyol válogatottal Gyöngyösön.

Utolsó mérkőzéseit májusban, a moszkvai a Győzelem napja tornán játszotta a magyar csapat Oroszországban. A viadalon Spanyolország női futsalválogatottja is az ellenfelek között volt, ellenfelünk a gól nélküli félidő után 5-0-ás vereséget szenvedett a világ legjobb női futsalegyüttesétől.

Sito Rivera, a mieink szakvezetője elmondta: a gyöngyösi mérkőzéseken nem a győzelem az elsődleges cél, a csapat fejlődése a fontos, valamint az, hogy egy világszínvonalú ellenféllel szemben helytálljon a gárda, és méltóan képviselje a magyar futsalt.

- A mérkőzés célja, hogy tanuljunk és fejlődjünk, hiszen egy világbajnok együttes ellen játszunk majd, melynek egytől-egyig profi játékosok a tagjai. A spanyolok rendszeresen napi kétszer edzenek, ellentétben a mi keretünk tagjaival. Úgy gondolom, hogy számunkra a tisztes helytállás a fontos, megpróbáljuk megnehezíteni a vendégek dolgát - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A válogatott kerete:

Vincze Anikó (Astra HFC)
Torma Lilla (Hajdúböszörményi TE)
Csepregi Gabriella (VIS Lanciano)
Üveges Katalin (VIS Lanciano)
Megyes Ágnes (Astra HFC)
Kovács Aliz (Miskolci Vénusz)
Nagy Ágnes (Hajdúböszörményi TE)
Halászi Kinga (Hajdúböszörményi TE)
Radics Ágnes (DEAC)
Szekér Anita (BME FC)
Ganczer Hajnalka (BME FC)
Szórádi Nikoletta (Rába ETO)
Varga Adél (Tolna Mözs)

A mérkőzések időpontjai:
2014. november.04 17:30 Városi Sportcsarnok, Gyöngyös
2014. november.05 17:30 Városi Sportcsarnok, Gyöngyös

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS