Az MTK-nak idén is jól megy, minden meccsét megnyerte az Astra

2019. január. 12., 19:00   |    

Az MTK-nak idén is jól megy, minden meccsét megnyerte az Astra

Szabó Boglárka meglőtte a női teremtorna történetének első mesterhármasát. A szombati első játéknapon az Astra és az FTC futott versenyt az A csoport első helyéért, végül az Astra ért oda; a B csoportban az MTK áll az élen a szombati játéknap után. Ez azonban még csak részeredmény, vasárnap további nyolc mérkőzést játszanak a csapatok a csoportkörökben; majd jönnek az igazi izgalmak.

Cselenák Kinga kezdőrúgása után a Ferencváros – MOL Vidi FC mérkőzéssel kezdődött az idei Női NB I-es Teremlabdarúgó-kupa a Videoton Oktatási Központban. A Szent Mihály játékosa még novemberben, a csapat Ferencváros elleni mérkőzésén szenvedett súlyos sérülést, így a hétvégi tornán sem játszhat.

A Jet-Sol Liga éllovasa, a Ferencváros rögtön sokgólos, 5–0-es győzelmet aratott az NB II-ben a tabella első helyét elfoglaló székesfehérváriak ellen. A szombati játéknap hátralevő része is izgalmas, pörgős meccseket hozott. A két évvel ezelőtti győztes MTK az MLE ellen kezdett és nyert 1–0-ra; Szabó Boglárka a torna hároméves történetének első mesterhármasát szerezte az Astra ETO elleni, 3–1-re végződő találkozóján.

– Nagyon örülök, hogy mesterhármassal tudtam segíteni a csapatomat – nyilatkozta Szabó Boglárka, az Astra játékosa az mlsz.hu-nak. – Az első mérkőzés mindig fontos, és sikerült jól kezdenünk a tornát, hiszen egygólos hátrányból fordítottunk és nyertünk. Nagyon pörgősek, rohanósak ezek a tizenkét perces meccsek, sok ütközés van a pályán. Szerintem a Fradi nagy esélyes, de mi is ott akarunk lenni a döntőben. Minden csapat az alapozás elején tart, mindenki most kezdte csak a munkát, még kicsit lassan mozognak a kerekek, de úgy gondolom, ez holnapra elmúlik.

Szabó Boglárka három gólt lőtt csapata első mérkőzésén, a MOL Vidi ellen; a harmadikon pedig az Astra 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost.

A játéknap végére kissé elfáradtak a csapatok, az utolsó fordulókban többször is egy-egy gól döntött a pontok sorsáról, de a nap zárómérkőzésére azért még jutott energia: a Haladás 5–0-ra legyőzte a Szent Mihályt.

– Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek. A felkészülés első hetét a tornának szenteltük. Nem volt hosszú a szünet és külön munkát is végeztek a lányok, ezért egyből erre a kupára tudtunk edzeni. Itt csak egy negatívum fordulhat elő, ha valaki megsérül, de bízom benne, hogy ilyen nem lesz. Jó meccseket játszottunk, mindenkinek lehetőséget adok a bizonyításra – nyilatkozta Simon Attila, a szombathelyiek vezetőedzője a nap végén. – Tavaly az ötödikek voltunk, idén szeretnénk a négy közé kerülni, ezért jöttünk. 

Az A csoportban az Astra mind a négy mérkőzését behúzta, így 12 ponttal a csoport éléről várja a vasárnapi folytatást. A B csoportban az MTK 10 pontot gyűjtve zárta a napot az első helyen. A csoportok azonban még korántsem dőltek el, vasárnap további nyolc mérkőzést játszanak a csapatok a csoportkörökben.

A szombati, első játéknap eredményei:

Ferencvárosi TC–MOL Vidi FC 5–0 G.: Allegra Poljak (2), Marija Aleksic, Kocsán Petra, Fenyvesi Evelin
MTK Hungária FC–MLE 1–0 G.: Palkovics Nóra
Astra-ALEF HFC–ETO FC Győr 3–1 G.: Szabó Boglárka (3), illetve Erdész Fanni
Haladás Viktória–Szent Mihály 1–0 G.: Öreg Cintia Mónika
ETO FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2 G.: Fenyvesi Evelin, Inna Zlidnis
Szent Mihály–MTK Hungária FC 2–2 G.: Szil Tünde, Zimányi Kovács Anikó, illetve Papp Dóra, Oláh Adrienn
MOL Vidi FC–Astra-ALEF HFC 0–4 G.: Véninger Tünde, Krascsenics Petra (2), Sipos Lilla
MLE–Haladás Viktória 1–2 G.: Derkács Evelin, illetve Siklér Kinga (2)

Ferencvárosi TC–Astra-ALEF HFC 0–2 G.: Kracsenics Csilla, Dominika Dikanová
MTK Hungária FC–Haladás Viktória 1–0 G.: Oláh Adrienn
ETO FC Győr–MOL Vidi FC 2–1 G.: Sárosi Csilla, Gődér Brigitta, illetve Szehofner Vivien
Szent Mihály–MLE 0–1 G.: Dudás Diána 
MOL Vidi FC–Ferencvárosi TC 0–1 G.: Szabó Viktória
MLE–MTK Hungária FC 0–1 G.: Oláh Adrienn
ETO FC Győr–Astra-ALEF HFC 0–2 G.: Krascsenics Petra, Krascsenics Csilla
Szent Mihály–Haladás Viktória 0–5 G.: Siklér Kinga, Sitku Réka Boglárka, Tálosi Szabina (2), Eughénia Miron (öngól)

A vasárnapi program:

9.00–9.12 17. A Ferencvárosi FC–ETO FC Győr
9.15–9.27 18. B MTK Hungária FC–Szent Mihály 
9.30–9.42 19. A Astra-ALEF HFC–MOL Vidi FC
9.45–9.57 20. B Haladás Viktória–MLE
10.00–10.12 21. A Astra-ALEF HFC–Ferencvárosi TC 
10.15–10.27 22. B Haladás Viktória–MTK Hungária FC
10.30–10.42 23. A MOL Vidi FC–ETO FC Győr
10.45–10.57 24. B MLE–Szent Mihály

11.00–11.12 25. Alsóház A csoport 3. – B csoport 4. 
11.15–11.27 26. Felsőház A csoport 1. – B csoport 2. 
11.30–11.42 27. Alsóház A csoport 4. – B csoport 3. 
11.45–11.57 28. Felsőház A csoport 2. – B csoport 1.

12.00–12. 15 szünet

12.15–12.27 29. 7. hely 25. mérkőzés vesztese–27. mérkőzés vesztese
12.30–12.46 30. 5. hely 25. mérkőzés győztese–27. mérkőzés győztese
13.00–13.20 31. 3. hely 26. mérkőzés vesztese–28. mérkőzés vesztese (M4 Sport élőben közvetíti)
13.30–13.50 32. 1. hely 26. mérkőzés győztese–28. mérkőzés győztese (M4 Sport élőben közvetíti)

14.15 Díjátadó


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS