Női U16: győzelemmel mutatkozott be a válogatott

2014. október. 28., 14:55   |    

Női U16: győzelemmel mutatkozott be a válogatott

A nemrégiben megalakult új korosztályos válogatott Romániában játszott felkészülési mérkőzést.

A női U16-os válogatott megalakulását két kiválasztó edzőtábor előzte meg, a csapatot irányító Lévay Andrea-Turtóczki Sándor edzőpáros mintegy 80 játékos közül választotta ki azt a 22 fiatal labdarúgót, akik részt vehettek a válogatott debütáló mérkőzésén, a románok elleni idegenbeli összecsapáson.

A kiegyenlített első negyedóra után a magyar válogatott átvette az irányítást, és a 24. percben, egy szép egyéni megmozdulás végén megszerezte a vezetést: Oláh Adrienn két szép csel után a kapus feje fölött, 16 méterről a hálóba lőtt (0-1). A vezető találat megnyugtatta a csapatot, helyzeteket alakítottunk ki, de elhibáztuk az adódó lehetőségeket.

Az 56. percben egy kezezés miatt megítélt büntetőt gólra váltottak a hazaiak (1-1), de nem sokáig örülhettek a döntetlennek, mert három perccel később, egy gyors kontra végén Kerekes Eszter lőtt a hazai kapuba (1-2). A hátralévő időszakban egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, újabb gól nem született, így a magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi porondon.

A két csapat csütörtökön, 11 órától Gyulán ismét megmérkőzik egymással.

- Az elején láthatóan izgultak a lányok, sokat kapkodtunk, próbáltuk siettetni a játékot, ezért sok hiba csúszott a támadásainkba - mondta a találkozó után Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak. - A védekezésünk végig stabil volt, a hazaiaknak a nyolcvan perc során nem volt kidolgozott akcióból helyzetük, ezért közel azonos erők küzdelmében megérdemelt győzelmet arattunk. Ez a meccs is megmutatta, hogy értékes játékosaink vannak ebben a korosztályban, természetesen még sok munkára van szükségünk ahhoz, hogy ütőképes együttest alakítsunk ki.

Románia-Magyarország 1-2 (0-1)
Magyarország: Barti Luca - Fél Patricia, Fái Szilvia (Kurai Nikolett, 17.), Csigi Eszter, Koloszár Fanni - Csanálosi Anada, Kiss Stella (Bátorfy Boglárka, 65.), Zágonyi Barbara (Fülöp Adél, 65.), Csiki Anna, Haraszti Fanni (Kerekes Eszter, 41.) - Oláh Adrienn (Kiss Orsolya, 75.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS