Női U19: minden ellenünk dolgozott a kulcsmeccsünkön

2013. szeptember. 27., 14:46   |    

Női U19: minden ellenünk dolgozott a kulcsmeccsünkön

Vágó Attila szerint női U19-es válogatottunk az Eb-selejtező minitorna második legjobb csapata volt, de a továbbjutásról döntő meccs a lehető legrosszabbul alakult számunkra.

U19-es válogatottunk egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett Eb-selejtező csoportjában, és nem tudta kiharcolni a részvételt a tavaszi elitkörben. A torna után Vágó Attila, az MLSZ nőiszakág-vezetője úgy vélekedett: a törökök elleni mérkőzés volt a torna kulcsmeccse, amelynek elvesztésében a sok hátráltató tényező mellett az is közrejátszott, hogy éppen ezen a találkozón fogott ki gyengébb napot válogatottunk.

- A torna előtt úgy készültünk, hogy a belgák és a törökök várhatóan a mieinknél erősebb csapatot alkotnak, és valamelyikük ellen bravúrra lesz szükség a továbbjutáshoz - elemezte a tornát Vágó Attila. - A belgák igazolták a várakozásokat, a törökök azonban nem voltak annyira erősek, mint ahogy számoltunk. Ennek fényében csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült pontot szereznünk ellenük, és kiharcolni a továbbjutást. Nem szeretném külső körülményekre fogni a vereséget, de nagyban meghatározta a találkozó kimenetelét, hogy az A-válogatottban is alapembernek számító Fenyvesi Evelin keresztszalag-szakadást szenvedett a montenegróiak ellen, az ő hiánya roppant érzékenyen érintette a csapatot. A mérkőzést visszanézve a játékvezető-ellenőrök is elismerték, hogy a 3-2-es végeredményt hozó meccsen a törökök egyik góljukat jogtalan büntetőből szerezték, egy másikat pedig egyértelmű lesállás előzött meg, egy kiélezett meccsen ezek bizony döntő momentumok. Ugyanakkor azt gondolom, hogy még a külső körülmények szerencsétlen összjátéka ellenére is nyerhettünk volna, mert a törökök egyáltalán nem voltak jobbak nálunk. Sajnos kapkodó volt a játékunk, talán túlságosan is nyomasztotta a tét a lányokat, mert megközelítőleg sem játszottak úgy, mint a belgák ellen. Az utolsó, belgák elleni mérkőzésen nyújtott produkcióért viszont dicséret illeti a játékosainkat, mert bár egy lényegesen jobb csapat ellen játszottunk, mintegy hetven percig jó esélyünk volt akár a győzelemre is, és egy szintén jogtalannak tűnő büntető jelentette a fordulópontot, hátrányban futballozva pedig már nem volt esélyünk a sikerre. A játékosaink jelentős része még jövőre is a korosztály tagja lesz, bízom benne, hogy egy év múlva részük lehet egy sikeres selejtező tornában. Ezen kívül gyors gyógyulást kívánok Fenyvesi Evelinnek, akit visszavárunk, és természetesen továbbra is számítunk rá a felnőtt válogatottnál.

A felnőttek is pályára léptek a héten, szerdán 4-0-ás vereséget szenvedtek az idei Eb-elődöntős dánok elleni felkészülési mérkőzésen a Hidegkuti-stadionban. Vágó Attila szerint ebből az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert nem is számíthattunk arra, hogy sikerül megszorítani a dán válogatottat.

- A dán válogatott egészen más kategóriát képvisel, mint mi, nem tudunk még versenyre kelni velünk. A két csapat közti különbség valószínűleg a későbbiekben sem fog teljesen eltűnni, de azon dolgozunk, hogy hat-hét év múlva már jóval szorosabb meccset tudjunk játszani velük. Addig is keményen kell dolgoznunk, oda kell figyelnünk a kiválasztásra, hogy a lehetőségekhez képest a legerősebb válogatottat építhessük fel. A mostani vereség nem szegi a kedvünket, jó megérzéseim vannak az októberi, Ausztria elleni első vb-selejtező előtt. Az osztrákok nem közelítik meg a dánok szintjét, és úgy gondolom, sikerült megfelelően feltérképezni ellenfelünket. Bizakodva várom az első vb-selejtezőt - fogalmazott Vágó Attila.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS