Női utánpótlás: sorsoltak az Eb-selejtezőkre, két elitkört rendezünk

2017. november. 24., 11:21   |    

Női utánpótlás: sorsoltak az Eb-selejtezőkre, két elitkört rendezünk

Nyonban a mai napok elkészítették a női U17-es és U19-es válogatottak jövő őszi Európa-bajnoki selejtezőinek csoportbeosztását, valamint a tavaszi elitkör sorsolását.

Női U17-es és női U19-es válogatottunk is csoportgyőztesként, hibátlan teljesítménnyel jutott tovább Eb-selejtezőcsoportjából, az U17-es együttes az első, az U19-es a második kalapból várt ellenfélre a sorsoláson. 

Az elitkörös csoportbeosztás előtt az UEFA elkészítette a jövő őszi Eb-selejtezők sorsolását, itt mindkét női válogatottunk a második kalapból várt ellenfélre. Az U17-es csapat a bulgáriai Eb-kvalifikációért száll harcba, míg a két évvel idősebbek számára Skóciában rendeznek Európa-bajnokságot 2019-ben. Az U17-esek a francia, a bosnyák és a macedón válogatottat kapták ellenfélként (a tornát szeptember 20-26. között rendezik Macedóniában), az U19-es csapat a finnekkel, Moldovával és Macedóniával méri össze erejét október 3-9. között, hazai pályán. Mindkét korosztályban az első két helyezett jut tovább az elitkörbe. 

A női U17-es válogatott a jövő tavaszi elitkörbe házigazdaként lép pályára a cseh, a szerb és az olasz csapat ellen, míg az U19-es csapat a holland, a szlovén és a svéd együttes ellen igyekszik kiharcolni az Eb-részvétel jogát, ugyancsak hazai pályán. Az U17-es tornát március 23-29. között rendezzük meg, az U19-es elitkör mérkőzéseire április 4-10. között kerül sor, a tornákról az első helyezettek kvalifikálják magukat a kontinenstornára.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS