Növelte előnyét a Loki, döntetlen a dobogósok rangadóján

2021. március. 14., 20:48   |    

Növelte előnyét a Loki, döntetlen a dobogósok rangadóján

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Vasas 1-1-re végzett a Gyirmóttal, így a Pécs ellen diadalmaskodó DVSC négy pontra növelte előnyét az élen az angyalföldiekkel szemben.

A DVSC már kora délután letudta pécsi bajnokiját, amelynek az elején és a végén is szerzett egy gólt, így 2-0-s sikerrel gyűjtötte be a három pontot. A második helyezett Vasas az első félidőben hátrányba került a büntetőből betaláló Gyirmóttal szemben, de Silye találatával a fordulás után egyenlített, és legalább az egyik pontot otthon tudta tartani, ezzel maga mögött tartotta Csertői Aurél együttesét.

Soroksáron gólzáporos meccset játszott a házigazda a Budaörssel. A vendégek a második félidőben már 4-1-re is vezettek, innen sikerült fordítania a hazai csapatnak, és egy 92. percben szerzett találattal 5-4-re megnyernie a mérkőzést.

A mezőny legjobb formában lévő csapata jelenleg az Ajka, amely sorozatban hatodik bajnokiját nyerte meg, az idei mérlege hét győzelem és egy döntetlen. A tabella ötödik helyén álló együttes ezúttal a Szolnok ellen diadalmaskodott 2-0-ra.

OTP Bank Liga NB I. 29. forduló

Sorsolás
2024. 04. 20. 14:30
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2024. 04. 20. 17:00
Groupama Aréna
2024. 04. 20. 19:30
DVTK Stadion
04-21 14:05
2024. 04. 21. 14:05
Kecskeméti Széktói Stadion
04-21 16:00
2024. 04. 21. 16:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
04-21 18:30
2024. 04. 21. 18:30
Szusza Ferenc Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS