Nunes a Fradi-specialista: Ha gólt lő a bajnokságban, azt az FTC kapja

2021. április. 12., 15:21   |    

Nunes a Fradi-specialista: Ha gólt lő a bajnokságban, azt az FTC kapja

Pintér Attila együttese november 21. óta először nem szerzett gólt otthon bajnoki mérkőzésen. A MOL Fehérvár ötödször szerzett az idényben egy meccsen legalább négy gólt, háromszor az Újpest, kétszer a Budafok ellen. A Puskás Akadémia a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén veretlen maradt, ilyen jó sorozata a koronavírus miatt tavalyi leállás óta nem volt. Érdekességek az OTP Bank Liga 28. fordulója után.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Gólszerző: Bumba (20., 11-esből)

– A Mezőkövesd egymást követő két bajnoki mérkőzésén nem szerzett pontot, ilyenre az edzőváltás előtti és utáni meccs óta nem volt példa.
– Pintér Attila együttese november 21. óta először nem szerzett gólt otthon bajnoki mérkőzésen.
– A borsodi sárga-kékek pályaválasztóként egy kitűnő sorozat végére tettek pontot: az előző nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek, egy döntetlen mellett.
– A Kisvárda december 15. óta először szerzett pontot, sőt pontokat nem a fővárosban játszott bajnoki mérkőzésén, vendégként.
– Claudio Bumba a negyedik gólját érte el a bajnoki idényben, ha ő a kapuba talált, mindig nyert a Kisvárda.
– Supka Attila csapata a február 23-i, egyébként a Megyeri úton játszott, ZTE elleni „hazai” meccs óta először szerzett gólt az első félidőben, érdekes, hogy akkor is Bumba talált a kapuba.
– A román Cornel Ene kiállítása miatt a vendégek a 49. perctől emberhátrányban játszottak.

MTK BUDAPEST–BUDAFOKI MTE 0–0

– A két csapatnak, az idény két újoncának három 2020–2021-es találkozóján a budafokiak a sikeresebbek, öt pontot szereztek, szemben a kék-fehérek kettőjével.
– Michael Boris legénysége a legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, négyszer is döntetlenre végzett.
– Az MTK már harmadszor játszott gól nélküli döntetlent 2021-ben az OTP Bank Ligában, a Mezőkövesd ellen otthon, a Diósgyőr ellen idegenben vívott mérkőzésen nem esett gól.
– A kék-fehérek a pályaválasztóként játszott eddigi hat 2021-es hazai bajnokijából csupán egyen nyert.
– A Budafok harmadszor szerzett pontot vendégként 2021-ben, a DVTK elleni januári döntetlent és a Bp. Honvéd elleni februári győzelem jelentette az előző két alkalmat.
– Csizmadia Csaba csapata harmadszor játszott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a 2020–2021-es idényben (kétszer az MTK, egyszer a Bp. Honvéd ellen), a mérlege két győzelem, egy döntetlen.
– A bajnoki idényben másodszor maradt kapott gól nélkül idegenben a Budafok, az első alkalommal, Kisvárdán is 0–0-ra végzett.

MOL FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC 4–0 (2–0)    
Gólszerző: Nikolics (8. – 11-esből, 33.), Petrjak (69., 87.)

– A MOL Fehérvár óriási fölényét mutatja a két csapat a 2020–2021-es idénybeli három találkozója: három győzelem, 14-1-es gólkülönbséggel.
– Az új csapatát Székesfehérváron először irányító Szabics Imre lezárt játékosaival egy rossz sorozatot: a Vidi 2021-ben először nyert bajnoki mérkőzést pályaválasztóként.
– A Fehérvár ötödször szerzett az idényben egy meccsen legalább négy gólt, háromszor az Újpest, kétszer a Budafok ellen.
– Nikolics Nemanja a tízedik bajnoki góljánál jár az idényben. Ha élvonalbeli bajnoki idényeiben, akár itthon, akár külföldön, játszott legalább 15 meccset, mindig eljutott legalább tíz szerzett gólig.
– Ivan Petrjak vezeti a MOL Fehérvár házi góllövőlistáját, szezonbeli második duplájával már tizenegy gólnál tart.
– Az Újpest az idényben hatodszor (!) kapott legalább négy gólt.
– A lila-fehérek a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésükön csupán egy pontot szereztek.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Laïdouni (77.), illetve Nunes (7.)

– A döntetlennel elmaradt a bajnokavatás, a Ferencváros előnye 13 pont, öt fordulóval a zárás előtt.
– A Ferencváros négy győztes hazai mérkőzés után veszített pontokat pályaválasztóként.
– Aïssa Laïdouni a harmadik gólját szerezte az OTP Bank Ligában, mindegyiket a Groupama Arénában.
– A Puskás Akadémia, élvonalbeli története során harmadszor játszott döntetlent a Ferencváros vendégeként.
– A portugál João Nunes igazi Fradi-specialista: mindkét eddigi gólját a címvédő ellen szerezte az OTP Bank Ligában.
– Hornyák Zsolt csapata január 23. óta először játszott döntetlent a bajnokságban, akkor is 1–1-re végzett a Ferencváros ellen, csak Felcsúton.
– A Puskás Akadémia a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén veretlen maradt. Ilyen jó sorozata a koronavírus miatt tavalyi leállás óta nem volt.

DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC 1–4 (0–2)
Gólszerzők: Molnár (86.), illetve Hahn (10., 16., az első 11-esből), Sajbán (68.), Szakály (87.)

– A Živulić  kiállítása miatt a 9. perctől emberhátrányban játszó Diósgyőr 2018 októberében, a Ferencváros ellen szenvedett legutóbb hazai pályán háromgólos vereséget a bajnokságban, legalább négy gólt kapva.
– A borsodiak öt mérkőzés után kaptak ki pályaválasztóként otthon az OTP Bank Ligában, pályaválasztóként ez volt az első vereségük 2021-ben.
– Molnár Gábor kilencedik bajnoki mérkőzését játszotta a mostani idényben, ezeken négy gólt szerzett. A DVTK kétszer is veszített otthon a Paks ellen, a csatár mindkétszer szerzett gólt.
– A Paks először nyert idegenben november 1. óta, az eddigi 28 fordulóban háromszor tudott három pontot gyűjteni idegenben, ezekből kétszer Diósgyőrben.
– A paksiak a mostani előtt 2017. szeptember 16-án nyertek idegenben négy gólt szerezve az OTP Bank Ligában. Diósgyőrben!
– Hahn János újabb két góljával már 18 gólos, fölényesen vezeti a góllövőlistát.
– Sajbán Máté és Szakály Dénes is a harmadik gólját érte el az OTP Bank Liga mostani idényében. Utóbbi ősszel is a kapuba talált Diósgyőrben.

ZALAEGERSZEGI TE FC–BUDAPEST HONVÉD 0–1 (0–0)
Gólszerző: Nagy D. (57.)

– A ZTE harmadszor kapott ki pályaválasztóként az OTP Bank Ligában 2021-ben.
– A kék-fehérek mindössze másodszor maradtak szerzett gól nélkül a bajnokságban, 2019 novembere óta. (Az előző alkalom a a 2021. februári, Fehérvár elleni 0–2.)
– A Bp. Honvéd a mostani előtt 2019. október 19-én nyert a ZTE vendégeként, az akkori játékosai közül csak Tujvel, Lovrić, Gazdag és Kesztyűs játszott most is.
– A kispestiek a legutóbbi három idegenbeli bajnoki mérkőzésükön hét pontot szereztek.
– A Honvéd a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén nem kapott gólt, hasonlóra legutóbb 2020 márciusában volt példa.
– Nagy Dominik 2016. augusztus 21. után szerzett ismét gólt a magyar élvonalban. Hazatérése óta ez volt a tizenegyedik bajnoki mérkőzése a Honvédban.
– Horváth Ferenc legénysége három nyeretlen mérkőzés után győzött ismét.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS