Nyert Pakson és már harmadik a ZTE

2010. március. 31., 18:10   |    

Nyert Pakson és már harmadik a ZTE

Szerdán pótolták be a 16. fordulóban elmaradt Paks - ZTE bajnokit. A mérkőzést 2-1-re a Zalaegerszeg nyerte, a gólokat Marian Sluka és Illés Gyula, illetve Nagy István szerezte. A kék-fehérek újabb sikerük révén már a tabella harmadik helyén állnak, s bár a Győrnek ugyanúgy 37 pontja van, mint nekik, a zalaiak többször győztek, ezért ők kerültek a dobogó legalsó fokára.

Csak szépíteni tudtak a hazaiak

Paksi FC - ZTE FC 1-2 (0-1)
Vezette: Fábián Mihály (Ortó Gyula, Pápai Zoltán)
Gólszerző: Nagy I. a 91. illetve Sluka a 39., Illés a 78. percben
Kiállítva: Kiss T. a 75. percben

A mérkőzés első időszakában kiegyenlített volt a játék, nagyobb helyzetük ugyan a hazaiaknak akadtak - Tököli Attila a 34. percben a kapufát találta el – a vezetést azonban a zalaegerszegiek szerezték meg, a 39. percben Marian Sluka jó 28 méterről, balról ívelte középre a labdát, ami Kovács Attila kapust becsapva egy pattanás után a hálóban kötött ki (0-1). A hátrányba került Paks nagy lendülettel igyekezett egyenlíteni, de a ZTE remekül védekezett, sőt, a 75. percben emberelőnybe is került, Kiss Tamás csúszott rá Milan Bogunovic lábára, amiért piros lapot kapott. A kék-fehérek már a 78. percben ki is használták ellenfelük létszámhátrányát, Sluka jobb oldali beadása után Illés Gyula hat méterről fejelt a léc alá (0-2). A szépítés azért sikerült a paksi együttesnek, a 91. percben Böde Dániel szöktette Nagy Istvánt, aki öt méterről a hálóba emelt (1-2), ám a meccset így is a ZTE nyerte. A zalaiak győzelmük révén pontszámban utolérték a Győrt, sőt, több győzelmüknek köszönhetően meg is előzték, és előreléptek a tabella harmadik helyére.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS