Nyolc gól a Groupama Arénában, két öngól Sopronban

2016. július. 30., 22:53   |    

Nyolc gól a Groupama Arénában, két öngól Sopronban

Szombaton három mérkőzést rendeztek az OTP Bank Ligában. Az Újpest megszerezte első pontjait, a Ferencváros hat gólt szerezve verte a DVTK-t, a Honvéd pontot szerzett a Haladás ellen.

Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1-1 (0-0)
G.: Hajdú (öngól) a 74., ill. Bosnjak (öngól) a 76. percben

Az első félidőben és a második játékrész első felében kevés látványos megoldást láthattak a nézők, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben, legfeljebb egy-egy távoli próbálkozásnál kellett résen lenniük a kapusoknak. Az utolsó negyedórában mindkét csapat betalált egyszer - a saját kapujába. A 74. percben Halmosi Péter beadását követően Hajdú Ádám próbált menteni az érkező Rácz Barnabás elől, de a saját hálójába továbbított a labdát (1–0). A 76. percben Baráth Botond kapott labdát a kapu előtt, lövéséve Predrag Bosnjak ért bele rosszul, róla pattant a kapuba a labda (1–1). A hajrában a Haladás még kihagyott két helyzetet, de az eredményen már nem tudott változtatni, a Honvéd ponttal tért haza Sopronból.

Újpest FC - Paksi FC 1-0 (1-0)
G.: Lázok a 11. percben

Az újpestiek a 11. percben szereztek vezetést, a volt paksi támadó, Lázok János 13 méterről fejelt kapura Mohl beadása után, a labda a keresztléc és a bal kapufa érintésével jutott a hálóba (1-0). A folytatásban a Paks kevés veszélyt tudott jelenteni a hazai kapura, inkább az Újpesttől lehetett gólra számítani. A második félidőben Andrics hagyott ki óriási lehetőséget, de ezúttal ez is belefért, a paksiak ugyanis nem tudtak újítani támadásban, így pont nélkül zárták a találkozót.

Ferencváros - DVTK 6-2 (1-0)
Gólszerző: Trinks a 33., Leandro az 51., Djuricin a 63. és a 86., Dilaver a 67., Gera a 84., ill. Vela a 78., Tamás a 90. percben

Az első félórában semmi sem utalt arra, hogy gólesőt hoz a mérkőzésre, noha a két csatárral felálló Ferencváros egymás után dolgozta ki helyzeteit, és látszott, hogy csak idő kérdése a hazaiak számára vezetés megszerzése. A 33. percben Florian Trinks volt eredményes, Djuricin bel oldali beadása után a német középpályás 20 méterről tekert a bal alsó sarokba (1-0). Az 51. percben érkezett a második Fradi-találat, Leandro szabadrúgásból, 24 méterről, a jobbösszekötő helyéről lőtt a bal felső sarokba (2-0). Az utolsó félórára teljesen szétesett a DVTK védekezése, a hazaiak rengeteg helyzetet dolgoztak ki, és ezek közül többet gólra váltottak. A 63. percben Lipták Zoltán hibáját követően Marco Djuricin talált a kapuba (3-0), a 67. percben, egy szöglet után Emir Dilaver lőtt borzasztóan nagy kapásgólt (4-0). A DVTK a 41. percben Diego Vela bombájával szépített (4-1), de a hajrában újabb ferencvárosi találatok következtek, Gera Zoltán lövése Bacsa Patrik fején irányt változtatva kötött ki a kapuban (5-1), két percre rá Djuricin fejelt a hálóba egy jobb oldali beadást követően (6-1). A végén valamivel elviselhetőbbé tette a vereséget a Diósgyőr, Tamás Márk lőtt közelről a bal felső sarokba (6-2), így alakult ki a végeredmény.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
A második a harmadik ellen, rangadó Kaposváron
Bajnokságok / Kupák
Förch Női Magyar Kupa: A Ferencváros jutott a fináléba

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP

Szponzoraink

  • Merkantil Bank
  • Groupama Biztosító
  • MOL
  • Förch
  • Jet Sol