Nyolcvanöt éves „mindenki Csikarja”

„Csikar” – mindenki így nevezte és nevezi a futball világában Sándor Károlyt – sosem volt égimeszelő. Amikor először látott élőben válogatott mérkőzést (1947. május 4-én az Üllői úton, az osztrákok ellen, az ifiválogatott meccse után, amelyen két gólt is előkészített), a kapu mögött a fűben hasalva leginkább azt figyelte, hogy a magyar csapat jobbszélsője, Egresi éppen olyan apró termetű, mint ő.
Mégis a magyar futball óriása lett.

1947-ben az MTK-hoz igazolt, a kék-fehérek a Ferencváros elől happolták el a Móravárosi Kinizsi szélsőjét. Szinte új élet kezdődött akkor a számára. Olyan futballisták közé került, mint Kovács Imre, Börzsey János, Hidegkuti Nándor, Bíró Sándor, vagy Bodola Gyula. Hamarosan az ország legjobb szélsőcsatárai közé emelkedett, alig két évvel azt követően, hogy az Üllői úton a fűben hasalva csodálta a „nagyokat”, ő maga is bekerült az A-válogatottba. Első válogatottsága igazán nevezetes, noha leginkább csak neki jelentett szép emléket: 1949. április 10-én a csehszlovákok 5:2-re nyertek. A korábban egy válogató bizottság tagjaként gyakorlatilag az A-válogatottat irányító Sebes Gusztáv is akkor debütált „önálló” kapitányként. Ám fájdalom, kettejük pályafutása később nem úgy kapcsolódott össze, ahogyan azt Csikar a mérkőzés előtt remélte.

Ma már futballtörténelmi tény, hogy Sándor Károly pályafutása 1956 nyara után bontakozott ki igazán. Akkortól, amikor már nem Sebes Gusztáv irányította a magyar válogatottat. Csikar addig is a különböző neveket viselő MTK pillére volt, a Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Molnár csatársor állta a versenyt a Honvéd ötösfogatával. A remek jobbszélső azonban nem fért be sem a helsinki olimpiára kiutazott keretbe, sem az 1954-es világbajnoki csapatba. Utóbbi torna előtt Bozsik József (Sándor egyik legjobb barátja és a túrákon gyakori szobatársa) legalább azt el tudta érni, hogy a szélső kiutazzon a többiekkel Svájcba. Ám Sebes – nyilvánvalóan a közöttük lévő személyes ellentét miatt – be sem nevezte a világbajnokságra. Pedig milyen nagy szükség lett volna Sándorra az utolsó mérkőzéseken, akár a döntőben, amikor kényszerűségből Czibor Zoltán került a jobbszélre!

Az Aranycsapat szövetségi kapitányának becsületére legyen írva, belátta a tévedését. 1955-ben kiadott, A Magyar Labdarúgás című könyvéből idézzük az alábbiakat: „Hosszasan megvitattuk a két szélső (a másik Budai II – a szerk.) erényeit és hibáit és végül is a gyengébb formában lévő Budai II nevezése mellett döntöttünk.”. Később azt írta: „Sándor kissé letört, amikor megtudta, hogy őt nem neveztük a világbajnokságra, de becsületére legyen mondva, férfiasan viselkedett. Mindent elkövetett, hogy eredményességre segítse játékostársait. Edzésekre, mérkőzésekre járt, ahol, mint megfigyelő, igen értékes tapasztalatokat szerzett.” S nem utolsósorban a hibákat elemezve így fogalmazott: „Nagy hiba volt Sándort nem nevezni a világbajnokságra.”
Soha nem tudjuk meg, hogy ha „Csikar” játszik a döntőben, mi lett volna a végeredmény.

Ellenben az közismert, hogy az 1956 nyarán 28. évében járó, addig 18 válogatott mérkőzésen szerepelt szélső az elkövetkező hat esztendőben, Bukovi Mártonnál, majd Baróti Lajosnál még további 57 mérkőzésen kapott játéklehetőséget. Játszott két világbajnokságon (1958, 1962), 1957-től ő lett a nemzeti tizenegy csapatkapitánya. Jóval túl a harmincon is tündökölt az azóta is emlegetett, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi ötösfogatban. Villámgyors, jól lövő, jól beadó játékos volt. Elsősorban egyéni képességeit csillogtatta. A válogatott góllövőlistáján a nem belsőcsatárt játszók közül egyedül Kiprich József előzi meg. 1960-ban és 1963-ban is kapott szavazatot a France Football Aranylabda-szavazásán. Népszerűségére jellemző, hogy még egy játékfilmben is szerpet kapott – egy egyszerű munkást alakítva.

Mikor játszott a legjobban? Nem a filmben. A futballpályán. De ott nagyon sokszor. A válogatottban is. Most mégis egy klubmérkőzését emelnénk ki, 1964 tavaszáról, amikor az MTK a KEK-döntőért küzdött a három évvel később első brit csapatként a Bajnokcsapatok Európa-kupáját megnyerő, skót Celtic ellen. Csikar már a 36. évében járt. A csapat addigi edzőjét, Kovács Imrét az első KEK-elődöntő után menesztette a vezérkar! A Celtic elleni visszavágón, április 29-én már Volentik Béla ült a kispadon. Az irányításával fordított a gárda, története egyik legragyogóbb 90 percét produkálva. A glasgow-i 0:3-at feledtetve, 4:0-ra ütötte ki a skótokat. Sándor Károly – aki az első találkozót kihagyta – egészen kolosszális formában futballozott, magával ragadva a társakat is. Az MTK, első magyar csapatként, nemzetközi kupadöntőt játszhatott!

SÁNDOR KÁROLY
Móraváros, 1928. november 26.–
Beceneve: Csikar. Klubjai: Móravárosi MTE (1945–47), MTK (Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó 1947–64). Sikerei: háromszoros bajnok (1951, 1953, 1958), MNK-győztes (1955), kétszeres KK-győztes (1955, 1963), KEK-döntős (1964), vb-résztvevő (1958, 1962), Európa-válogatott (1964). Válogatottsága: 75/27 (1949. április 10.–1964. október 11.)

---