Öltöztek zöldbe is, öltöztek lilába is

2013. szeptember. 20., 13:17   |    

Öltöztek zöldbe is, öltöztek lilába is

Vasárnap a Ferencváros és az Újpest a 211. egymás elleni bajnokiját játssza majd a Puskás Ferenc Stadionban.

A két együttes százéves rivalizálása mindenki előtt ismert, mint ahogy az is, hogy a lila-fehérek játszották a legtöbb bajnoki mérkőzést, a zöld-fehérek a második legtöbbet az élvonalban. A Fradi nyerte a legtöbb bajnoki aranyat, az Újpest a harmadik legtöbbet. Az ellenben kevésbé ismert, hogy milyen sok játékos játszott mind a két alakulatban élvonalbeli bajnoki mérkőzést. Az mlsz.hu 35 olyan futballistát lajstromozott, aki mindkét klubban játszott bajnoki mérkőzést!

BÜKSZEGI ZOLTÁN. A BVSC-ből érkezett csatár 1998 és 2000 között 26 bajnokit játszott zöld-fehérben. Kacskaringós pályafutása során 2003-ban került Újpestre, ahol ugyancsak két szezont töltött.

CIGAN, SORIN. A román középpályás 1991-ben érkezett a Megyeri útra, 24 mérkőzésen öt gólt szerzett az Újpestben töltött szezonjában. 1992-től a Fradiban játszott, 1994-ig, noha közben a Vasast is megjárta, kétszeres Magyar Kupa-győztesnek mondhatta magát. DÁN VILMOS. A kétszeres válogatott csatár a magyar profi futball első évében (1926–1927) a Ferencvárosban lett bajnok és kupagyőztes, majd a következő idényt Újpesten töltötte.

DEÁK FERENC. Minden idők egyik leggólerősebb csatára, mind a válogatottban, mind a SZAC-ban (72/128), a Fradiban (1947–1950: 83/121) több gólt szerzett, mint ahány mérkőzésen játszott. A Bp. Dózsában (1950–1953) 72 mérkőzésen 52 gól volt a mérlege. 1946-ban 66 (34 mérkőzésen), 1947-ben 48 (30), 1949-ben 59 (30) góllal lett az élvonal gólkirálya.

EBEDLI ZOLTÁN. Játszott mind a két klubban, de vitathatatlan, hogy a Fradi legendája. Két korszakban, 1973 és 1984, majd 1985 és 1986 között 559 mérkőzést játszott a zöld-fehéreknél. Kétszeres bajnok, háromszoros MNK-győztes, KEK-döntős. Az 1984–1985-ös idényt lila-fehérben töltötte.

ESZENYI DÉNES. A nyírségi származású csatár ellenben az Újpestben töltötte élvonalbeli karrierje nagy részét, 1986 és 1992, majd 1997 és 1999 között 121 bajnokin 37 gólt szerzett. Kétszeres bajnok és kétszeres M(N)K-győztes, az első Szuperkupa megnyerését neki köszönhették a lilák – a Fradi ellen. 1999 tavaszán rövid ideig az FTC játékosa volt.

FÜZI ÁKOS DR. A hat klubban is élvonalbeli találkozón szerepelt válogatott védő 1998 és 2000 között futballozott a Ferencvárosban, a 2006–2007-es idényben pedig az Újpestben. Mind a két csapatával volt bajnoki ezüstérmes.

GULYÁS GÉZA. Az 1954-es világbajnoki ezüstérmes válogatott balszerencsés harmadik számú kapusa (soha nem védhetett az A-válogatottban) a Bp. Dózsában kezdte 1952-ben élvonalbeli pályafutását, majd 1953 és 1958 között, majd az 1970–71-es idényben (!) védett a Kinizsiben, illetve Ferencvárosban. Legjobb kluberedménye egy Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem.

HAÁZ FERENC. Az egykori ifjúsági Európa-bajnok védő ma a Ferencváros technikai vezetője. 1984-ben és 1985-ben szerepelt a zöld-fehérek első csapatában, majd a következő idényben az Újpesti Dózsában játszott.

HENNI GÉZA. Az FTC legendássá lett, 1948–1949-es bajnokcsapatának 16-szoros válogatott kapusa. Az ÉDOSZ-korszakban még védett a csapatban, aztán átvezényelték a Bp. Dózsához (1950–1955).

HORVÁTH FERENC. A Paks mostani vezetőedzőjének hajdanán nem tudták megbocsátani a lila-fehér szurkolók, hogy a Fradiban is játszott. 1996 és 1998 között volt a zöld-fehérek csatára (62/27), 2002-2003-ban futballozott Újpesten (29/13).

HORVÁTH KÁROLY 1980-ban két bajnoki találkozón szerepelt a Ferencvárosban, majd az 1982–1983-as idényben már Újpesten játszott, tagja volt az MNK-győztes csapatnak.

HORVÁTH PÉTER. A szekszárdi származású csatár az UTE színeiben debütált az élvonalban, 1993 és 1996 között játszott lila-fehérben. 1999-ben vezetett az útja az Üllői útra, tagja volt Csank János 2001-es bajnokcsapatának (1999–2002). 2007-ben visszatért, hogy néhány mérkőzésen segítse az akkor a második vonalban szereplő, ismét Csank mester által irányított csapatot.

HUBER REZSŐ. (Magyarosított nevén: Huba). A húszas-harmincas évek kiváló kapusa mindkét klubból meghívást kapott a válogatottba. Mindkét klubbal három-három bajnoki címet nyert, kétszeres Magyar Kupa-győztes.

KAKAS LÁSZLÓ. A kétszeres válogatott hálóőr 1979 és 1983 között a zöld-fehérek (egy bajnoki cím), 1987–88-ban a lila-fehérek kapuját őrizte. Nemcsak a nemzeti válogatottnál, de mindkét klubban is dolgozott kapusedzőként.

KALOCSAY GÉZA DR. A magyar labdarúgás – igaz, csehszlovák színekben – első világbajnoki érmese 1940–41-ben a Ferencváros, 1941–43-ban az Újpest balszélsője volt. Előbbivel bajnok, utóbbival ezüstérmes volt. Mindkét csapatot irányította az élvonalban vezetőedzőként, ő az egyetlen, aki játékosként és vezetőedzőként is szolgálta mindkét egyesületet.

KECSKÉS ZOLTÁN. Mindkét csapatban játszott, mindkettővel bajnok lett. 1986–1991-ben, majd 1992–1994-ben volt a lila-fehérek futballistája (bajnok: 1990), majd szerepet kapott Novák Dezső a Bajnokok Ligájában is szerepelt Ferencvárosában (1994–1996, kétszeres bajnok, 1995, 1996). Mindkét csapattal nyert magyar (Népköztársasági) Kupát is (1987, 1995).

KEREKES GYÖRGY. Debrecenből lett válogatott, előtte az Újpesti Dózsában (1976–1979), utána az FTC-ben (1984) játszott, sőt, a Fraditól távozva még visszatért a Megyeri útra (1984–1985). Kétszeres bajnok (1978, 1979) a lila-fehérekkel.

KOLLÁR JÓZSEF. A „touloni párduc” 1975-től 1977 teléig volt a zöld-fehérek kapusa (egyszeres bajnok, egyszeres MNK-győztes), majd az Újpesti Dózsába igazolt. 1980 ás 1983 között kapott szerepet bajnoki mérkőzésen az első csapatban. A lila-fehérekkel egyszeres bajnoki ezüstérmes, kétszeres MNK-győztes, noha egyik döntőben sem védett.

KOSZTA IMRE. 1927 és 1929 között a Ferencváros, 1929–1930-ban az Újpest profi csapatában játszott. Mindkettővel megnyerte a Közép-Európai Kupát, a Fradival kétszeres Magyar Kupa-győztes, az újpestiekkel egyszeres bajnok.

MOGYORÓSI JÓZSEF. A KTE-Phoenix Mecano védője pályafutása elején előbb a Ferencvárosban játszott egy (1997–98), majd az Újpestben két (1998–99) bajnokit, e három meccsnek köszönhetően bajnoki ezüst- és bronzérmes.

PALKOVICS ISTVÁN. A Videoton játékosaként országos ismertséget szerzett középpályás 1985 nyarától 1986 végéig előbb az Újpestben, majd a Ferencvárosban játszott néhány mérkőzést. Lila-fehérben négy, zöld-fehérben 32 bajnoki jutott neki. A Fradival kupadöntős volt.

RÓSA HENRIK. 2003-ban kilenc bajnokin az Újpest, majd 2003 és 2005 decembere, aztán 2009 és 2012 között a Ferencváros játékosa volt. A zöld-fehérekkel bajnok és Magyar Kupa-győztes (2004). 214 hivatalos mérkőzésen szerepelt a Fradiban.

RUBOLD PÉTER. Két időszakban (1978 tavasz–1979 vége, majd 1982–1985) játszott a Ferencváros első csapatában, 142 találkozón szerepelt, Magyar Népköztársasági Kupa-győztes. 1989 és 1992 között játszott az Újpestben, 1990-ben bajnoki címet nyert, 1992-ben kupagyőztes lett.

SIFLIS GÉZA. (Magyarosított nevén Szabadkai). A vajdasági származású, ötszörös jugoszláv válogatott kapus 1928 és 1930 között a Ferencváros, majd 1931-ben egyetlen bajnokin az Újpest hálóját őrizte.

SUHAI IMRE (ISTVÁN). Az 1939–1940-es idényben a Ferencvárosban játszott, bajnoki címet nyert. A háború után az UTE (Újpest) együttesében tűnt fel, 1947-ig mindhárom bajnokcsapatban pályára lépett. A zöld-fehér források Imreként, a lila-fehérek Istvánként emlegetik.

SZEKERES TAMÁS. 1991 és 1995 között kétszeres bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal. 82 bajnoki találkozón lépett pályára. 1999 tavaszán 15 bajnokit játszott az Újpestben.

SZILI ATTILA. 1994 és 1996 között az újpestiek középpályása volt, mígnem 18 évesen elvitte az 1860 München. 2002 tavaszától 15 hónapon át a Ferencvárosban játszott. A zöld-fehérekkel egyszeres Magyar Kupa-győztes.

SZŰCS LAJOS. 1995 áprilisában az UTE együttesében mutatkozott be az első osztályban, 1997 őszén még ő volt az első számú kapus, majd a német Kaiserslauternhez igazolt. 1999-ben tért haza, egy rövid és újabb kaiserlauterni kitérőt leszámítva 2006 elejéig a Fradi tagja volt. Az Újpesttel egyszeres (1998), a Ferencvárossal kétszeres (2001, 2004) bajnok, kétszeres kupagyőztes (2003, 2004). A lila-fehérekkel 92, a zöld-fehérekkel 200 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen szerepelt.

ROBERT VAGNER. A 2001–2002-es idényben az Újpestben bukkant fel először. Kilenc bajnoki gólt is szerzett, olyan jól futballozott, hogy pályafutása következő állomása a német Energie Cottbus lett. 2004-ben visszatért Magyarországra, de nem az Újpestbe, hanem a vetélytárs Ferencvárosba! Zöld-fehérben úgy kezdett, hogy a klub hívei egycsapásra megbékéltek még azzal is, hogy egy volt újpesti érkezett hozzájuk. Két gólt lőtt bemutatkozó bajnokiján a Győrnek, pazar őszt produkált, de tavaszra visszaesett, s hazament Plzeńbe.

VICZKÓ TAMÁS. A Fradi nevelése, 1973 és 1976 között 30 hivatalos mérkőzésen (8 bajnokin) játszott. Magyar bajnok, MNK-győztes, KEK-döntős. A Dózsa elleni 3-8 volt az utolsó meccse zöld-fehérben, majd átigazolt a lila-fehérekhez, akikkel a következő öt évet töltötte. Az Újpesti Dózsával kétszeres (1978, 1979) bajnok.

WUKOVICS LÁSZLÓ. Azon kevesek közé tartozik, akik mindkét klubból válogatottak lettek. 1988 és 1994 között 105 bajnokin 46 gólt szerzett, egyszeres magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes lett. 1994-től két idényen át az Újpestben játszott.

ZOMBORI ZALÁN. 1996 nyarától másfél éven át játszott a lila-fehéreknél (32 bajnokin 4 gólt szerzett), majd a 2001–2002-es szezont (21/2) töltötte zöld-fehérben. 2002 őszén, bár még a klub tagja volt, nem tudott játszani, aztán Kispestre igazolt. Az Újpesti TE-vel egyszeres bajnok.

ZSINKA JÁNOS. A hajdani szélvészgyors szélső az ifjúsági Európa-bajnokság megnyerése után került a Ferencvároshoz, 1988-ig szerepelt ott. Nyolcvan bajnokin öt gólt szerzett. Egy vargabetű után 1990-ben került Újpestre, ahol két teljes idény alatt súlyos sérülése miatt csak 29 bajnoki mérkőzésen tudott játszani.

ZSIVÓTZKY GYULA. Édesapja az Újpesti Dózsa legendás sportolója volt, ő mégis a Fraditól kapott lehetőséget az élvonalbeli bemutatkozásra 1984-ben. 1988 tavaszáig 38 bajnoki mérkőzésen szerepelt a zöld-fehéreknél. A következő idényt Vácon töltötte, majd 1989 és 1992 között az Újpestben futballozott, egyszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes lett.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS