Orosz élcsapatok adják a szbornaja gerincét

2014. november. 17., 16:06   |    

Orosz élcsapatok adják a szbornaja gerincét

Elsősorban a fővárosi klubok és a Zenit játékosaira épül az orosz keret, egyetlen légiós játszik a válogatottban. Különösen a védelem számít rutinosnak és kipróbáltnak.

Kapusok

Igor Akinfejev
1986. 04. 08.
CSZKA Moszkva
Több mint egy évtizede az oroszok első számú kapusa, 2004 áprilisában a norvégok ellen védett először a Szbornajában. 1991 óta a CSZKA tagja, soha nem védett más klubban. Az elmúlt 12 idényből tízszer az első háromban végzett a csapatával, ötszörös bajnok. Hatszoros kupagyőztes, az UEFA-kupa nyertese. A válogatottal Eb-elődöntős 2008-ban. Védett a 2014-es vb-n is – rosszul. 77-szeres válogatott.

Jurij Lodigin
1990. 05. 26.
Zenit
A szentpétervári csapat kapusának édesanyja görög, a család 1990 őszén országot váltott, Oroszországból Görögországba költözött. Jurij görög utánpótlás-válogatott is volt. A Skoda Xanthi nevelése, 2013 óta szerepelt a Zenit színeiben. Ötszörös válogatott.

Artyom Rebrov
1984. 03. 04.
Szpartak Moszkva
A 32. évében járó újonc a klubja csapatkapitánya. A Dinamo Moszkva nevelése, majd 2004-től szerepelt hosszú éveken át a Szaturn Ramenszkoje csapatában (nem volt első számú kapus), a kurszki Avangardban, a Tom Tomszkban és a Sinnyikben is. 2011 óta a Szpartak tagja. Fura módon a mostani szezonra lett első számú kapus a Szpartakban.

Védők

Vaszilij Berezuckij
1982. 06. 20.
CSZKA Moszkva
A 86-szoros válogatott (4 gól) védő a CSZKA és a válogatott egyik pillére. A CSUKA nevelése, csak a 2000–2001-es szezont töltötte a Torpedo-Zilnél. 2003. június 7. óta válogatott, Eb-elődöntős volt 2008-ban, vb-résztvevő 2014-ben. Idén őt választották a válogatott kapitányának. A CSZKA színeiben ötszörös bajnok, hétszeres kupagyőztes, az UEFA-kupa nyertese. Ikertestvére, Alekszej 2012-ig 51-szer játszott a válogatottban.

Vlagyimir Granat
1987. 05. 22.
Dinamo Moszkva
Dzsudzsák Balázs nyolcszoros válogatott klubtársa még soha nem játszott vesztes mérkőzésen a Szbornajában. Egy kelet-szibériai nagyvárosban született (a mi városaink közül csak Budapest nagyobb Ulan-Udénél), hétéves korában a helyi csapatban kezdett játszani. Pályafutása következő állomása Irkutszk volt, majd 2005-ben került Moszkvába, a Dinamóhoz. (Rövid időt 2006-ban a Szibir csapatánál töltött kölcsönjátékosként.) 2012-ben Orosz Kupa-döntős volt a Dinamóval. A válogatottban 2013. szeptember 6-án Luxemburg ellen mutatkozott be.

Szergej Ignasevics
1979. 07. 14.
CSZKA Moszkva
A válogatott veteránja 2002. augusztus 21-én, a svédek ellen játszott először a válogatottban. A szombati, osztrákok elleni a 105. fellépése volt, az orosz válogatott örökrangsorában csak Viktor Onopko előzi meg. Hat gólt szerzett a Szbornajában. Ötszörös bajnok, hétszeres kupagyőztes (ez rekord Oroszországban), s ugyancsak hétszeres orosz Szuperkupa-győztes. Az UEFA-kupa győztese. Moszkvai születésű, tíz éve játszik a CSZKA színeiben. Korábbi klubjai a Szpartak Orehovo, a Krilija Szovjetov és a Lokomotiv voltak. A nemzeti csapattal a 2008-as Eb elődöntőse, részt vett a 2012-es Eb-n és a 2014-es vb-n is.

Dmitrij Kombarov
1987. 01. 22.
Szpartak Moszkva
A 30. válogatottságán Bécsben túljutott védő-védekező középpályás a Szpartakban kezdett játszani, majd 2001 és 2010 között a Dinamóban játszott. Egy személyes ügy miatt ikertestvérével, Kirillel visszatért a Szpartakba. Bajnoki ezüst- és bronzérmes. A ballábas játékos 2012. február 29-én a dánok ellen mutatkozott be a válogatottban. A legutóbbi vb selejtezői után a goal.com az európai zóna álomcsapatába választotta.

Jevgenyij Makejev
1989. 07. 24.
Szpartak Moszkva
2011. március 29-én, a katariak elleni mérkőzés második félidejében játszott eddig összesen 45 percet a válogatottban. 2007 óta a Szpartak játékosa, 2009 óta játszik az első csapatban.

Szergej Parsivljuk
1989. 03. 18.
Szpartak Moszkva
Ő is a Szpartak játékosa, három mérkőzésen játszott eddig a válogatottban. Idén szeptemberben mutatkozott be, úgy tűnik, megvetette a lábát a keretben. Amióta igazolt labdarúgó, mindig a Szpartak tagja volt. Az iskolában szinte az utolsó évig kitűnő tanuló volt.

Georgij Scsennyikov
1991. 04. 27.
CSZKA Moszkva
Az ötszörös válogatott védő 2012. augusztus 15-én, Elefántcsontpart ellen játszott először a válogatottban. Eddig még nem volt vesztes meccse a nemzeti tizeneggyel. Eddig csak a CSZKA Moszkva játékosa volt, kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes. Édesapja négyszeres világbajnok, 1996-ban olimpiai ezüstérmet nyert Atlantában az 50 kilométeres gyaloglásban.

Andrej Szemjonov
1989. 03 .24.
Tyerek Groznij
Szinte újonc, idén május 31-én, 16 percnyi játéklehetőséget kapott a norvégok eleni vb-felkészülési mérkőzésen. Moszkvai születésű, jelenlegi klubjáé előtt viselte a Szokol Szaratov, az Isztra, a Noszta, a SZKA-Enyergija és az Amkar Perm mezét is.

Középpályások


Gyenisz Cserisev
1990. 12. 26.
Villarreal (spanyol)
A keret egyetlen légiósa egyben az egyetlen orosz, aki valaha játszott a Real Madridban. Igaz, nem sokat, nyári felkészülési mérkőzéseken és egy 2012 őszi Király Kupa-mérkőzésen lépett pályára a királyi klub első csapatában. Nyizsnij-Novgorodban született, hatévesen költözött Spanyolországba, követve a Sporting Gijonban szerződést kapott, egyébként orosz válogatott édesapját. Azóta is csak spanyol csapatokban játszott, a kölyök- és ifjúsági játékosként a Sporting Gijonban, majd a Burgosban, aztán szerződést kötött a Real Madriddal, amelynek, mostani kontraktusa alapján, 2017-ig a tagja. Az egyesület először a Castillában játszatta, majd kölcsönadta a Sevillának (Cserisev kevéske szereplésével is az Európa Liga győztese lett), idén nyáron pedig a Villarrealnak. Gyenisz Cserisev 2012. november 14-én, az Egyesült Államok ellen debütált a válogatottban, amelyben eddig hat találkozón játszott.

Alan Dzagojev
1990. 06. 17.
CSZKA Moszkva
Huszonnégy évesen már 41-szeres válogatott, de a meccsek közel felén csereként állt be, s alig néhányat játszott végig. Óriási tehetségnek indult, örök ígéretnek tartják. 2008. október 11-én, a németek ellen már bemutatkozott a válogatottban, alig több mint 18 évesen. Beszlanban, Észak-Oszétiában született, ott is nőtt fel, a 4. számú általános iskolába járt, nem pedig a terrortámadás miatt 2004-ben az egész világon megismert egyesbe. Egyébként is, akkor ő már nem lakott Beszlanban, futballtudására felfigyelve Vlagyikavkazba vitték. Utána a Zsiguli-városban, egy futballiskolában fejlesztette tudását, majd 2007 vége óta a CSZKA Moszkva játékosa. Kétszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes. A válogatottal részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon, a tornán senki sem szerzett nála több gólt. Szerepelt a 2014-es világbajnokságon is. Több mint két éve nem lőtt gólt a nemzeti tizenegyben.

Viktor Fajzullin
1986. 04. 22.
Zenit
Tőlünk, de még Moszkvától vagy Szentpétervártól is nagyon messze, a Vlagyivosztoknál is keletebbre fekvő Nahodkában született, az Okeán, a SZKA Enyergija és a Szpartak Nalcsik játékosa volt, mielőtt 2008-ban a Zenit szerződtette. Az elmúlt években kétszeres bajnok, Orosz Kupa-győztes, UEFA Kupa-győztes és európai Szuperkupa-győztes is lett. Korábban Huszti Szabolcs is a klubtársa volt. 2012 augusztusában, Elefántcsontpart ellen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, az elmúlt években az egyik legbiztosabb játékosa lett a keretnek. Huszonnégy válogatott mérkőzésén 4 gólt szerzett. Vb-résztvevő volt idén.

Gyenyisz Glusakov
1987. 01. 27.
Szpartak Moszkva
2011. március 29-én, Katar ellen mutatkozott be a válogatottban, 34-szeres válogatott. A CSZKA futballiskolájában kezdett játszani, azonos családnevű nagybátyja, Valerij vitte le oda. (Aki egyébként szovjet és finn bajnok is volt.) Gyenyisz az egykori katonacsapatból a Nyikába, majd onnan a Lokomotivba igazolt, utóbbi tagja volt 2013-ig, igaz, a vasutasok kétszer kölcsönadták, egyszer a SZKA Rosztovnak, egyszer pedig a Zvezda Irkutszknak. 2013 óta a Szpartak Moszkva futballistája.

Alekszej Ionov
1989. 02. 18.
Dinamo Moszkva
Az észt határhoz közeli Kingiszeppben született, akkor még a Szovjetunióban. A Zenit nevelése, 2012-ig volt a szentpétervári egyesület tagja, amelyben kevés játéklehetőséget kapott. Ennek ellenére években kétszeres bajnok, Orosz Kupa-győztes, UEFA Kupa-győztes és európai Szuperkupa-győztes is volt. Pályafutása következő állomásai a krasznodari Kubany, majd, mindössze hat mérkőzés erejéig az Anzsi Mahacskala voltak. 2010 augusztusa óta a Dinamo tagja, ő is Dzsudzsák Balázs klubtársa. A válogatottban 2011. március 29-én, Katar ellen debütált nyolc meccs szerepel a neve mellett.

Magomed Ozdojev
1992. 11. 05.
Rubin Kazany
Állítólag ő az első ingus futballista az orosz válogatott történetében. Kacskaringós pályafutást mondhat magáénak fiatal kora ellenére is, játszott már az Angust, a Tyerek Groznij, a Dinamo Kijev és a Lokomotiv Moszkva csapatában is, de csak utóbbiban a felnőttek között. 2014 óta a Rubin Kazany tagja. idén szeptemberben az azeriek ellen mutatkozott be a válogatottban. Mindhárom eddigi válogatott mérkőzésén csereként szállt be.

Oleg Satov
1990. 07. 29.
Zenit
A szentpétervári csapat fiatal középpályása körülbelül 20-25 kilométernyire született az Európa és Ázsia határát jelentő képzeletbeli vonaltól, az Uralban. A Szinara nevű jekatyerinburgi teremcsapatban kezdett játszani, majd az Ural játékosa lett, a 2012–2013-as idényben pedig az Anzsi Mahacskala akkor még fényűző feltételeit élvezte. 2013. augusztus 14. óta a Zenit játékosa. 2013. február 6-án játszott először a válogatottban, az oroszok mindhárom meccsén pályán volt a brazíliai világbajnokságon. Eddigi 13 válogatott mérkőzésén két gólt szerzett.

Roman Sirokov
1981. 07. 06.
Szpartak Moszkva
Az osztrák-svájci közös rendezésű Eb előtti márciusban, a románok ellen mutatkozott be a válogatottban, immár a 42. fellépésénél tart, 12 góllal. A tornán Eb-elődöntős lett. Sok klubot megjárt, a CSZKA-2, a Torpedo-Zil, az Isztra, a Vidnoje, a Szaturn, a Rubin Kazany és Himki játékosa is volt ameddig a Zenit le nem igazolta 2008-ban. 2014-ig játszott Szentpéterváron, egy ideig Huszti Szabolcs klubtársaként. Kétszeres bajnok, Orosz Kupa-győztes, UEFA Kupa-győztes és európai Szuperkupa-győztes is lett a csapattal. 2014 tavaszán az FK Krasznodarban töltötte, az Orosz Kupa-döntőse volt. Nyár óta a Szpartakot erősíti. Részt vett a legutóbbi Eb-n.

Alekszandr Szamedov
1984. 07. 19.
Lokomotív Moszkva
Orosz az édesapja, azeri az édesanyja, Moszkvában született, mindig is Oroszországban élt, az orosz válogatottat választotta. Szinte az összes nagy fővárosi klubban megfordult, a Szpartakkal és a Lokomotivval nyert Orosz Kupát. 2011. október 7. óta 23 mérkőzést játszott, 3 gólt szerzett a Szbornajában. 2012 óta (ismét) a Lokomotiv játékosa.

Támadók

Artyom Dzjuba
1988. 08. 22.
Szpartak Moszkva
A 196 centi magas, 96 kilós csatár a Szpartak nevelése, de a klub háromszor is kölcsönadta, kétszer a Tom Tomszknak, egyszer a Rosztovnak. A válogatottban 2011. november 11-én a görögök ellen mutatkozott be, eddig hét meccsen két gólt szerzett.

Makszim Kanunnyikov
1991. 07. 14.
Rubin Kazany
A keretből ketten is születtek egy éven belül az Uralbeli Nyizsnij Tagilban, Satov és Kanunnyikov. Utóbbi a Zenit nevelése, de a klub egyszer kölcsönadta a Tom Tomszknak. 2013-ban el is adta, az Amkar Permnek. Az idén májusban a szlovákok ellen debütált csatár 4-szeres válogatott, egyelőre gól nélkül.

Alekszandr Kerzsakov
1982. 11. 27.
Zenit
Az orosz válogatott történetében csak két ukrán, Oleg Blohin és Oleg Protaszov szerzett nála több gólt. Az előzőekből következik. a függetlenné válás óta ő a legeredményesebb csatár. Élete nagy klubja a Zenit, 2001-ben került oda a Szvetogorecből. Azóta egy szezont töltött Sevillában (UEFA- és Király Kupa-győztes), egyet a Dinamóban, de egyébként a szentpéterváriak játékosa, Huszti Szabolcs korábbi csapattársa. Éppen úgy Kingiszepp szülötte, mint Iotov. A Zenit és az önálló orosz bajokság történetének is ő a legeredményesebb góllövője. A 88 válogatott meccsén 28 gólt szerzett csatár 2002- március 27-én, az észtek ellen debütált. Kétszeres orosz bajnok, részt vett a 2002-es és a 2014-es vb-n, valamint a 2004-es és a 2012-es Eb-n.

Alekszandr Kokorin
1991. 03. 19.
Dinamo Moszkva
Dzjubához hasonlóan 2011. november 11-én a görögök ellen mutatkozott be a válogatottban, 28 mérkőzésen hét gólt szerzett. Ezek közül egyet a 2014-es vb-, az algériaiak ellen. Részt vett a legutóbbi Európa-bajnokságon is. A Lokomotív nevelése, de 2008 óta, eltekintve egy, az Anzsi felé tett tétova kísérletet, a Dinamo tagja.

Dmitrij Poloz
1991. július 12.
FK Rosztov
A kétszeres válogatott csatár a moszkvai Lokomotiv nevelése, 2012 óta játszik Rosztovban. A válogatottban idén szeptemberben, az azeriek ellen mutatkozott be.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS